Az elmúlt tíz évben 120 ezerrel csökkent az agrárgazdaságok száma hazánkban

Terjedelmes interjút adott az érezhetően visszatérésre készülő Lázár János az mfor.hu-nak, amiben többek között arról is beszélt, hogy a magyar és fideszes politika fókuszában a vidék infrastrukturális és egyéb felfuttatásának kellene állnia – „vidéken teremtsünk olyan feltételeket, amilyenekkel osztrák vagy német minőségű életet lehet elérni”.

Lázár felvetésében semmi különös és új sincs, ami tűnhet beismerésnek is, ha a vidéken élő többség életszínvonalát vesszük szemügyre. Hogy a „vidék” szó, a Budapesten és annak szűkebb agglomerációján kívüli területet, majdnem az egész Magyarországot jelenti-e, arra nem tér ki a politikus.

„Vidéken élni” a mai Magyarországon gazdasági, közlekedési, ingázási, illetve fontos szolgáltató- és ellátórendszerek, mint kórház és iskola szempontjából, néhány tízezres vagy annál kisebb városban, vagy falusias és tanyás településen, nagyon nem az idillikus vidékképet mutatja a mindennapokban.

A magyar vidék társadalma általában fogy, elöregszik. Egészségügyi állapotukat rosszabbnak érzik az átlagnál. Jövedelemviszonyaik lényegesen elmaradnak az országos átlagtól, ahogy a gazdasági aktivitás is alacsonyabb. Az országos átlagot messze meghaladó az alapfokú vagy érettségi nélküli középfokú végzettségűek aránya, derül ki a Vidékiek a magyar társadalomban című kutatásból.

A mezőgazdasági gazdaságok száma folyamatosan csökken az Orbán-kormány 10 éve alatt a KSH mutatói szerint

Lázár János az interjúban egy pillanatig sem tagadta azt a kérdésben megfogalmazott állítást, hogy az agrárpályázatokon szinte csak NER-közeli üzletemberek jutottak forráshoz az elmúlt években. (Ezt támasztja alá Ángyán József, az előző Orbán-kormány volt parlamenti államtitkára, aki többek között Bács-Kiskun megye visszás földbérleti pályázatait is feltárta, miszerint a kormányzati propagandával szemben nem a helyben élő gazdák, hanem Fidesz-közeli NER-lovagok nyerték meg az állami földek javarészét.) Lázár a kérdésre azzal felelt, hogy

„azt tudom mondani a jövőre nézve, hogy mindenki nyerni fog, aki agrárvállalkozásként pályázik.”

Hogy milyen formában lehet majd pályázni, arról még nem tudni információkat. Ami viszont látszik, az a magyar mezőgazdasági szereplők, főként a családi gazdálkodók és kisebb gazdaságok számának rohamos csökkenése az elmúlt 10 évben, ami időben megegyezik az Orbán-kormányok hivatali idejével. A KSH Agrárcenzus 2020 felmérése szerint ugyanis:

a gazdaságok száma folyamatosan csökken. 2010-ben még 350 ezer, 2016-ban 270 ezer és 2020-ban pedig 234 ezer agrárgazdaság működött. 1/3-uk területileg Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben található.

Ami a csökkenő gazdaságokon kívül figyelemre méltó a meglévő gazdaságok kapcsán, hogy 2016-ban mintegy 2/3-uknak a standard termelési értéke (STÉ) nem érte el az 1,2 millió forintot sem. Az STÉ mutató egy olyan összkép egy gazdaságról, ami több paramétert vesz figyelembe, mint például értékesítés, bevétel, készletek változása stb., amit többek között a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatások esetén figyelembe vesznek.

Az agrárvállalkozások közül nem véletlen tehát, hogy több megy tönkre, mint amennyi megerősödik. Egyre több 5-10-20 hektáros gazda hagy fel a termeléssel, de ez érvényes a 40-50 hektárosokra is. Ha nem láthatók a megélhetés forrásai és a fejlesztéshez szükséges eszközök mellett a felvásárlás, az nemcsak bizonytalanságot okoz, hanem azt is, hogy vagy felhagynak a gazdálkodással, vagy a fiatalok el sem kezdik.

Ez derül ki a felmérésből is, miszerint

a gazdaságok irányítójának alig 10%-a fiatalabb 40 évesnél és több mint 35%-a idősebb 65 évesnél. A 40–64 év közöttiek aránya 55%.

Kik a nyertesek?

Hogy a fiatalok előtt nem vonzó az agrárium a mai Magyarországon az abból is leszűrhető, hogy egyre kevesebben választják az agráriummal kapcsolatos tanulmányokat. A gazdaságok irányítójának 53%-a gyakorlati tapasztalatai alapján gazdálkodik (2010-ben még 72%), tehát azt nem tanulta, hanem többnyire a családjából hozta. Ez azért problémás, mert az állattartáshoz és a növénytermesztéshez szükséges tudáson kívül egy gazdának ma olyan tudásra is szüksége van, hogy eligazodjon a pályázati rendszerben és képes legyen szövetkezeti vagy céges formában a saját és közösségét menedzselni.

A kormányzati kommunikációban több év elteltével is rendre támadják a korábbi államtitkár Ángyán Józsefet azzal, hogy lejárató kampánya és aknamunkája ellenére az Agrárminisztérium folytatja a kisbirtokosok érdekében kezdett, sikeres földpolitikáját. Ángyán – röviden – azt állítja, hogy a Fidesz-kormány a falusi, családi kistermelés helyett a nagybirtokosok érdekeit szolgálja ki. Súlyos vádakkal illette a kormányt az őt támogató szervezeteknek írt egyik levelében:

„ezzel a programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam »maffiacsaládok«, spekuláns nagytőkés »oligarchák« és a volt TSz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos »zöldbárók« koalíciója jött létre. […] ahhoz, hogy távol tudjuk e kört tartani a döntéshozataltól, ahhoz előbb el kell őket onnan távolítani, hogy a közpénzek és a nemzet közös vagyona valóban a közjót szolgálhassa.”

Hogy a tőkeerős és forrásszegény gazdaságok mekkora potenciállal rendelkeznek arra a KSH felmérése 2020-ban már nem tér ki. A 2016-os adatok szerint

a mezőgazdasági terület 29%-a és az állatállomány 64%-a a legalább 150 millió forint termelési értéket produkáló gazdaságokhoz tartozott.  

Hogy Lázár János szava garancia-e arra, hogy, aki agrárvállalkozásként pályázik nyerni fog, mindenki magában eldöntheti. Lázár egyébként az elmúlt 4 évben közel 10 milliárd Forint támogatást kapott az 5500 hektáros állami mezőhegyesi ménesbirtokra, amit az egyetemekhez hasonlóan most játszanak át magánalapítványba.