10.6 C
Kecskemét
2025. május 16., péntek

FRISS HÍREK

„Nem is láttam a gyalogost a zebrán” – védekezett a tragédiát okozó buszsofőr

- Advertisement -

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség azzal a buszvezetővel szemben, aki 2019 augusztusában elütött egy zebrán átkelő gyalogost Kecskeméten. A járókelő pár nappal később belehalt a sérüléseibe.

Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség másfél év fogházat és négy év közúti járművezetéstől eltiltást kért a buszsofőrre arra az esetre, ha  már az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Hozzátette, a buszvezető nem ismerte be a felelősségét, és azt állította, hogy nem is látta a zebrán lévő gyalogost.

A buszvezető a Dózsa György úton, az Izsáki út felől a Petőfi Sándor utca irányába haladt egy helyi járatú busszal mintegy 45 km/h sebességgel. A gyér forgalmú úttest nedves volt, a közvilágítás működött, az esti szürkület miatt a látási viszonyok korlátozottak voltak.

Hasonló cikkünk:  Kristályt árultak nagyüzemben Kecskeméten, három család kilenc tagja kerül egyszerre a bíróság elé

Haladása során a buszvezető az Ipoly utca kereszteződése után egy zebrához ért. Nem adott azonban elsőbbséget a zebrán előtte balról jobbra áthaladni szándékozó gyalogosnak, ezért a fékezése ellenére, mintegy 20 km/h sebességgel az autóbusz elejével elütötte a férfit. A gyalogos az elütés miatt az úttest jobb szélére zuhant, míg a sofőr a külső sávban állt meg.

A gyalogost a mentők kórházba szállították, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy két nappal később meghalt. A baleset során elszenvedett sérülések és a sértett halála között egyenes oksági összefüggés állapítható meg. Az ügyész másfél év fogházat és négy év vezetéstől eltiltást kért a buszvezetőre.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kecskemét tetején: felmentünk a negyven éve működő víztoronyba, amely 3 ezer köbméter vizet tárol – videóval, galériával

Kecskemét második legmagasabb építménye a Nagytemplom után a 65 méteres Ipoly utcai víztorony. 1982-ben kezdték el építeni az akkor...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...