fbpx
7 C
Kecskemét
2024. december 21., szombat

FRISS HÍREK

JEGYZET – CEU helyett Fudan…

- Advertisement -

Mindenki számára ismert ma már, hogy a CEU-t a Közép-Európai Egyetemet, amely nyugatias eszméket hirdetett, a jelenlegi kormányzat elüldözte hazánkból. No, nem messzire, csak Bécsbe azzal a váddal, hogy Soros György eszméit hirdeti, és Amerikában nincs a budapesti egyetemnek úgynevezett anyaegyeteme.

Bizony változtak az idők, és kormányunk, aki állítólag polgári és keresztény eszmerendszerben gondolkodik, a sanghaji illetőségű Fudan nevű, az ottani kommunista párt irányítása és befolyása alatt álló egyetemet kívánja Magyarországra telepíteni. A fudani egyetem benne van a világ száz legtekintélyesebb egyeteme között, de a baj nem ezzel van, hanem azzal, hogy ezt az egyetemet kínai hitelből, kínaiak fogják felépíteni Budapesten nem csekély összegért, ötszázmilliárd forintért. Ez iszonyatos összeg, mely hitelt a magyar adófizetők fognak megfizetni. A múlt hét végén óriási tiltakozás, tüntetés bontakozott ki a Fudan egyetem ilyetén való Budapestre történő telepítése ellen. Karácsony Gergely főpolgármester kifejtette, hogy erre az egyetemre a magyar fiatalok mintegy évi négymillió forintos tandíj kifizetése ellenében juthatnak be, másrészt pedig a leendő Fudan egyetem szinte teljes egészében elfoglalja azt a területet, amely az egye-temi diákváros számára lett fenntartva a Duna mellett, ferencvárosi területen.

A Pesten tanuló vidéki diákok már eddig is panaszkodtak arra, hogy igen drágák a budapesti albérletek, kollégium pedig gyakorlatilag nincs, illetve sokak számára nem hozzáférhető. Ezért az egyetemi diákváros felépítése fontosabb, mint a Fudan egyetem létesítése – pláne ilyen drágán – az egyetemi diákváros helyett.

Megjegyezzük, hogy a Fudan kínai egyetem már jelen van Magyarországon, s a Corvinus Egyetemen ugyanolyan kettős diplomát adó képzést folytat, mint amilyet a CEU nyújtott, mielőtt még az Orbán-kormány kiebrudalta volna Budapestről.

Ennek tükrében érthetetlen a kínai Fudan egyetem idetelepítése, mely kimondhatjuk, nem a magyar érdekeket szolgálja, de a magyar adófizetők pénzéből épülnek fel. Nem kívánok ma oly divatos kommunistázásba kezdeni, de az letagadhatatlan tény, hogy a Fudannak egyértelműen több köze van a Kínai Kommunista Párthoz, amely nem a keresztényi polgári értékeket fogalmazza meg, hanem azokat üldözi.

Hasonló cikkünk:  Átszabott választókerületek: demográfiai kényszer vagy politikai játszma?

Emlékszem még, az első parlamenti ciklusban kínai delegáció járt a parlamentben, és a Fidesz frakció, élén Orbán Viktorral diákgyilkosoknak nevezte őket, a tienanmen téri brutális, a tüntető diákok ellen alkalmazott rendőri és katonai erőszak, sőt gyilkosság miatt. Ezt hangosan be is kiabálták.

Sokat változott a világ, legalább is a Fidesz számára, mert kormányzati pozícióban, korábbi saját magukkal szemben, egészen másképp viszonyulnak Kínához, úgymond keletre nyitnak EU-tagságunk ellenére.

Sőt, emlékszem arra is, hogy a Kínai Nagykövetség előtt a Fideszesek annakidején, azaz 1989-ben ülősztrájkot folytattak a diákgyilkosságok miatt. Most viszont, több mint tízezer ember vonult fel a Fudan egyetem idetelepítése ellen tiltakozva Budapesten, mely tüntetésről egyetlen egy közszolgálati médium sem számolt be.

Mindössze csak annyi történt, hogy Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy lehet népszavazást rendezni a Fudan egyetemről, de majd csak 2023-ban, amikor már a tervek és a költségek ismertek. Ez kifejezetten időhúzás és figyelemelterelés, mindamellett primitív, hiszen az Orbán-kormány már nemzetközi szerződést írt alá ez ügyben.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere kijelentette, hogy ha az ellenzéki összefogás kormányra kerül, akkor felmondják a Fudan egyetem létesítésére vonatkozó magyar-kínai szerződést.

Itt tartunk most, és kimondhatjuk, hogy az Orbán-kormány megint nem egyeztetett senkivel sem, Budapest vezetésével pláne nem, így Orbán Viktor megint zsákutcába került, most már nemzetközi szinten is akarnok politikája miatt.

ábrahám

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...