1944. április 16-a. A magyar hatóságok közreműködésével ezen a napon kezdődött meg a magyar zsidók gettókba zárása. 2001 óta ezért ez a nap a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. A deportáláshoz és a zsidók legyilkolásához hosszabb folyamat vezetett. Az elvesztett első világháború és annak következményeként a történelmi Magyarország felbomlása után 1920-ban a Teleki-kormány meghozta az első zsidókat diszkrimináló rendelkezést, a „numerus clausus” törvényt, amely korlátozta a zsidó fiatalok jelenlétét a felsőoktatásban. A zsidóságot érintően további négy kirekesztő törvényt fogadott el az országgyűlés a ’30-as évek végétől, hogy végül a német megszállást követően a magyar állam átadja őket a náciknak.
A zsidó betelepülők Kecskemétre az 1740-es évektől kezdve fokozatosan érkeztek. A városban 1869-ben 1512 (3,7 százalék) zsidó lakott, 1910-ben pedig 2022 fő. A kecskeméti izraelita közösség száma a következő évtizedekben csökkenésnek indult, részben az asszimiláció, a kikeresztelkedések vagy éppen a kivándorlás miatt.
Magyarországot a németek 1944 márciusában megszállták. Az áprilisban végzett felmérés szerint mintegy 1300 kecskeméti zsidót írtak össze.
Az önkormányzat összeírta a zsidók ingatlanait, a tulajdonosokat gettóba költöztette, a lakásokat pedig lefoglalták, hogy szétosszák
Kecskemét német megszállása azzal kezdődött, hogy német katonák költöztek a gazdagabb zsidók házaiba és letartóztatták a hitközség vezető tagjait, akiket április végén Auschwitz-Birkenauba deportáltak. Az Eichmann-féle Sonderkommando pedig az egyik gazdag zsidó házát parancsnoki hivatalként lefoglalta. A megfélemlítés és megalázás eszköze volt az is, hogy a németek a zsidó lakosokkal összetörették a zsinagóga (ma Tudomány és Művészetek Háza) berendezését, amit utána istállóként használtak.
A város élén ekkor egy közismert antiszemita, Liszka Béla polgármester állt, aki egy miniszterelnöki rendelet alapján rendelkezhetett a zsidó lakosság korlátozásáról. (Liszka nemcsak fogadta a német megszállókat és működött együtt a Gestapóval, de a beleegyezésével kezdte meg működését a nyilasok kecskeméti szervezete is. 1944. október 20-án az elsők között tett esküt a Szálasi-kormányra.)
A polgármesteri hivatal egyik tisztviselőjét, Laczy István irodaigazgatót utasította Liszka, hogy írja össze a zsidókat és a lakásaikat, és jelölje ki, hogy melyik városrészbe és gyűjtőházakba, vagyis gettóba költöztessék a kecskeméti zsidókat. 1944. május végén a város egész területén 564 zsidó családot, összesen 1323 főt számoltak össze. A kötelező kiköltöztetést 1944. május 30-án reggel kezdték el, amit 8 nap alatt kellett lebonyolítani. A lakóhelyükül kijelölt, zsidó tulajdonban lévő házak falát a tulajdonosnak 100 centiméteres sárga csillaggal kellett megjelölni.
A kecskeméti zsidókat mindenükben korlátozták
- A gettót csak munkavégzés (hadiüzemben, mezőgazdaságban) céljából hagyhatták el.
- Megtiltották, hogy a zsidók piacon és üzletekben személyesen vásároljanak. Élelmezésüket a polgármester által kijelölt bevásárlók útján és e célból kijelölt kereskedőknél tehették meg. 1939 óta a zsidó kereskedők és iparosok a vásárokon helyfoglalási engedélyt sem kaphattak.
- A zsidó kereskedők üzletéhez tartozó árukészletet, az üzleti berendezéssel együtt lefoglalta a város.
- Be kellett szolgáltatniuk a tulajdonukban lévő rádiókat, írógépeket, fegyvereket és a kerékpárokat is. A rádióvevőkészülékek átvételére kirendelt bizottság az Ókollégiumban működött, a kerékpárokat a rendőrségen kellett leadni.
- A Kecskeméti Ügyvédi Kamara 57 zsidó ügyvédjét törölték a névsorból egy kormányrendelet alapján, akik közül 22 kecskeméti volt.
- Minden sárga csillag viselésére kötelezett zsidónak, az orvosoknak is át kellett költözniük a gettóba, kivéve azoknak, akiket közszolgálati orvosi munkára rendeltek ki.
- Aki nem viselte a sárga csillagot és kiderült azt fogházba zárták vagy pénzbírsággal súlytották. A kassai Zimmer Árpádot fogházba zárták, miután a Beretvás szállodából Hetényegyházára költözött, de ezt nem jelentette be, hogy így próbálja meg átvészelni ezt az időszakot. Schwarcz Lajos cipészt a rendőrkapitányság kihágási büntetőbírója 100 pengőre büntette, mert a Gáspár András utcai üzletében a sárga csillagot nem viselte, számolt be az esetekről a Kecskeméti Közlöny.
- Megtiltották azt is, hogy a nyilvános fürdőket zsidók látogassák.
- Nemcsak az ingatlanjaiktól, de a pénzüktől is megfosztották a zsidókat. Azoknak, akiknek 3000 pengőnél több készpénzük volt, kötelesek voltak egy zárolt bankszámlára befizetni.
- Minden zsidók által írt könyvet összegyűjtöttek a városban. A papírhiányra hivatkozva úgynevezett „papírosnapi” gyűjtéseket szervezetek, ami keretében a háztartásokban található zsidó szerzőktől írott könyveket az egyéb hulladékpapírral együtt összegyűjtötték. Az akciót a kecskeméti leventék közreműködésével hajtották végre, ami egy olyan ifjúsági szervezet volt, ahol a fiatal fiúk katonai előképzést, valamint nemzeti szellemű nevelést kaptak.
Liszka polgármester több, a gettó számára kijelölt területet is elkülönített, így a kecskeméti gettót végül nem zárták el teljesen a keresztény lakosságtól. A kiköltöztetés 1944. május 30-án kezdődött el. Az elhelyezésnél kényelmi szempontokat nem vettek figyelembe, nagyon szűk helyekre zsúfoltak össze nagyon sokakat, akik a kezükben elvihető ingóságaikon kívül csak élelmiszert vihettek magukkal.
A zsidó lakosok elhelyezésére szánt négy körlet a következő volt:
- A Kaszap utca 7. szám alatti épület (az izraelita szeretetház épülete) 90 fő számára,
- a Vak-Bottyán utca 10. szám alatti ház 280 fő számára,
- a városi barakkok 450 fő számára,
- az ötödik kerületben kijelölt 12 zsidó ház 398 fő számára.
Akiket eredetileg a leromlott és férgektől elfertőződött barakkokba helyeztek volna el, az annál is rosszabb Czollner közi rézgálicgyár raktáraiba lakoltattak ki. A zsidó tanács elnöke 1944. június 11-ei levelében azt írta, hogy a rézgálicgyár
„emberi, de állati tartózkodásra sem alkalmas. Az egyik helyiség egy kis ajtóval, ki nem nyitható ablakokkal bíró hodály, szórt homokos, egér- és patkánylyukakkal felszántott talajjal, a tisztálkodás minden lehetősége nélkül.”
Június 16-tól Kecskemét már gyűjtőtáborként funkcionált
Szegeddel, Bácsalmással, Debrecennel, Berettyóújfaluval, Szolnokkal és Békéscsabával egyetemben Kecskemétet, a téglagyár területét jelölték ki gyűjtőtábornak. A kecskeméti táborból a kecskeméti zsidókkal együtt innen deportálták az auschwitz-birkenaui haláltáborba a kiskőrösi, soltvadkerti, kiskunfélegyházi, csongrádi, kunszentmártoni, tiszaföldvári, nagykőrösi, abonyi és ceglédi zsidókat, összesen 5086 főt. A deportálás előtti napokban néhány pesti cionistának sikerült hamis papírokkal 13 főt kimenteni a téglagyárból.
Június 27-én és 29-én indították el a deportáló szerelvényeket, rajtuk 1323 kecskeméti zsidóval, akik közül 70 fiatal nő és 4 férfi élte túl, a munkaszolgálatot pedig 70 fiatal férfi.
A magyar vidéki zsidóság 1944. tavaszi–kora nyári elhurcolását és halálba küldését kevesebb, mint félév alatt hajtották végre. E bűnös tettben megkerülhetetlen az akkori magyar állam, a megyei, járási, vidéki és városi közigazgatások szerepe, ahogy a kecskeméti zsidókat gettóba zárták, magántulajdonukat elrabolták és a deportálásukat a csendőrség kegyetlen közreműködésével végrehajtották. Az első világháború után kiépült Horthy-korszak antiszemita intézkedései, a nácibarát magyar kormányok és Hitler magyarországi megszállása végül több mint 400 ezer magyar zsidó polgár életét követelte.
Április 16-a ezért 2001 óta a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. Zsidók, romák és mindenki, aki szembekerült a fennálló rendszerrel és a nácikkal azért halt meg, mert zsidók, romák és ellenállók voltak.
——–
Cikkhez felhasznált források:
Kemény János: A holocaust története Kecskeméten. Múltbanéző 9. (6), online a Bács-Kiskun Megyei Levéltár oldalán innen elérhető.
Arcanum adatbázisából: Kecskeméti Közlöny, Kecskeméti Lapok 1944. évi számai; Új Kelet (Kecskemét, 1944. március 19, interjú a kecskeméti születésű Mose Zánbárral, 1974)