Idén újra nekünk ajánlhatod fel az adód 1 százalékát!

5 éves lesz a KecsUP március 28-án! 5 éve nyújtunk tá­jé­ko­zó­dá­si pontot a hétköznapokban. Célunk nemcsak füg­get­len­nek lenni, de a leghitelesebb, legmegbízhatóbb és leg­ma­ga­sabb minőségű újságot készíteni a városban. Egy olyan szabad és gondosan szerkesztett platformot, amit minden város megirigyelne.

2023. óta nekünk is felajánlhatod adód 1%-át. Ne hagyd az államkasszában ezt a pénzt, rendelkezz róla, hogy a vidéki média kapja meg!

Áramlat Alapítvány adószáma: 19235743-1-03

Dobos József vállalta a lemondást, mégsem tartotta a szavát

- Advertisement -

Közleményben tudatta a Szövetség a Hírös Városért Egyesület, hogy 2019-ben, az önkormányzati választás előtt, Dobos József is aláírta azt a dokumentumot, amely feltétele volt annak, hogy képviselőjelölt lehessen a Szövetség színeiben.

Vagyis vállalta, hogy mandátumszerzés esetén

„amennyiben a jelölő szervezettel és frakciójával olyan feloldhatatlan konfliktusba kerül, amely választott tisztségbeli munkáját e formában lehetetlenné teszi, valamint politikailag, jogilag, illetve erkölcsileg elfogadhatatlan helyzetbe kerül, akkor felajánlja lemondását.”

Dobos Józsefnek pedig erkölcsi kötelezettsége lett volna a lemondás felajánlása

– áll a közleményben. A Szövetség ebben emlékeztet az előzményekre:

„A Szövetség a Hírös Városért Egyesület és annak kecskeméti önkormányzati frakciója felszólította a frakcióból kilépett Dobos Józsefet képviselői mandátumának visszaadására, valamint arra, hogy mondjon le mindazon önkormányzati tisztségeiről – városüzemeltetési tanácsnok, bizottsági tag, tagja és elnöke a Városgazdasági Kft. Felügyelő Bizottságának – amelyekre 2019-ben frakciója jelölte. Mivel Dobos ezt nem tette meg, a frakció a visszahívását indítványozta ezekből a tisztségekből.
Az októberi közgyűlésen a többségben lévő fideszesek azonban megmentették Dobost, aki így tisztségeiben maradt. Ez a helyzet számunkra és választóink számára elfogadhatatlan!
Miközben együttműködést vár el politikai ellenfeleitől, aközben a helyi kormánypárti többség megszegte azt a három évtizedes gyakorlatot, miszerint a közgyűlésbe bejutott pártok, a rájuk szavazó kecskeméti polgárok képviseletének arányában töltik be a különböző önkormányzati tisztségeket.
A Szövetség azzal zárja a közleményt (utalva arra, hogy a Fidesz mentette meg Dobost és tartotta meg tisztségében, valamint az ellenzék szerint gyűlöletkeltő polgármesteri ünnepi beszédre), hogy

„Új barátai pedig október 23-án és azóta is gyűlölködnek és gyurcsányoznak, ahelyett, hogy a várossal törődnének!”

A Kecsup követte az eseményeket

Dobos József, az MSZP városi elnöke 21 évnyi párttagság után, nyáron jelentette be kilépését. A szocialista párt és a Szövetség ezután felszólította, adja vissza mandátumát, valamint önkormányzati megbízásait (településfenntartásért felelős tanácsnok, Városgazdasági Nonprofit Kft. felügyelőbizottság elnök, Jogi és Ügyrendi Bizottság tag). Dobos a felszólításnak nem tett eleget, visszahívásáról szóló döntést az októberi városi közgyűlés elé vitte. Az ellenzéki indítvány végül nem kapott többséget, mert a Fidesz-KDNP tartózkodása épp elég volt ahhoz, hogy Dobos a pozícióiban maradhasson. Dobos kapcsán épp az MSZP-be frissen visszaigazolt Csintalan Sándor mondta azt, hogy az ex-szocialista politikus a KDNP-ben folytathatja. Dobos ezt tagadja, amiről volt frakciótársait viszont nem sikerült meggyőznie, akik a szakítást követően azt nyilatkozták: „További sikereket kívánunk neki a Nemzeti Együttműködés Rendszerében (NER)!” Dobos később „reklámozta” a KDNP-s Leviczky Cirillhez is köthető kadafalvi napok rendezvényt, miközben Leviczky a Dobos által is szervezett kakasfőző versenyt osztotta meg a Facebookon. Még később Dobos József a fideszes polgármester és fideszes képviselők gyűrűjében koszorúzott egy megemlékezésen.

- Advertisement -
Exit mobile version