fbpx
29 C
Kecskemét
2024. június 21., péntek

FRISS HÍREK

HVB: a Kecskeméti Lapok Kft. megsértette a választás tisztaságát

- Advertisement -

A Kecskeméti Lapok Kft. megsértette a választás tisztaságát és az esélyegyenlőséget a jelöltek és a jelölő szervezetek között, és a lapot eltiltotta a további jogsértéstől – állapította meg a Helyi Választási Bizottság. Mint azt megírtuk, múlt héten megjelent egy kiadvány a kecskeméti postaládákban „Szívvel-lélekkel Kecskemétért” és „Képes önkormányzati hírlevél, 2024” címmel, melynek kiadója az impresszum szerint a Kecskeméti Lapok Kft. Mivel a kiadvány címe megegyezik a Fidesz kecskeméti kampánymondatával, ezért két ellenzéki polgármester-jelölt – Király József és Bodrogi Tamás – is kifogást nyújtott be a választási bizottsághoz. 

Frissítés (2024. május 29.): a HVB május 27-én hozott határozata nem jogerős, ellene három napon belül lehet fellebbezni. Bodrogi Tamás kifogását a választási szerv vizsgálat nélkül elutasította, mert tévesen tüntette fel a személyi azonosítóját, ezért csak Király József két beadványát vizsgálta, amit egyesített.

A bizottság hétfőn este ült össze, és a választási szerv részben helyt adott a kifogásoknak. Megállapították, hogy a kiadvány kiadása az önkormányzat alapfeladatai közé tartozik, ezért nem tekinthető a kampány részének, ugyanakkor tartalmaz olyan elemeket, amelyek alapján a választók azt hihetik, hogy kampánykiadvány. Így aztán a kifogásban kértek egy részét elutasította a bizottság, egy részének pedig helyt adott és megállapította a Kecskeméti Lapok Kft. felelősségét.

A HVB elutasította Király József azon kifogását is, ami szerint a fentebb hivatkozott önkormányzati „tájékoztató” Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és egyben a Fidesz-KDNP jelenlegi polgármester-jelöltjének kampánykiadványa.

Önkormányzati alapfeladat vagy kampánykiadvány?

Az első kérdésként azt próbálta tisztázni a választási bizottság, hogy az a kiadvány, amin legnagyobb betűkkel egy a választásokon induló párt szlogenje szerepel, valójában kampánykiadvány-e vagy sem. Végül arra a döntésre jutottak, hogy az újság „nem minősül választási kampánynak”, önkormányzati alapfeladatot lát el. A bizottság szerint ezt erősíti az a tény is, hogy az impresszum hiányos: „az impresszumban a Ve. 144. § (2) bekezdésében meghatározott módon került feltüntetésre felelős kiadóként a Kecskeméti Lapok Kft., azonban nem került feltüntetésre a kiadvány célja szerint alkalmazandó jogszabályok előírása hiányában – a kiadásért felelős személy.” 

HVB határozat, hogy a kampányszlogennel kiadott újság nem kampánykiadvány
Részlet a HVB határozatból, miszerint a kampányszlogennel kiadott újság nem kampánykiadvány

De mégis kampánykiadvány

A HVB határozat további részéből az derül ki, hogy a bizottság is érzékelte, hogy mégis egy kampányszlogen szerepel az újság címlapján és ezzel is foglalkozniuk kell, bár sem az arculat, sem a színek nem egyeznek a FIDESZ kampányszíneivel, de „az alcímben használt „Szívvel lélekkel Kecskemétért” szövegrész alkalmas lehet arra, hogy azt a feltételezést keltse a választópolgárokban, hogy az önkormányzati kiadvány kapcsolódik Szemereyné Pataki Klaudia polgármesterjelölt választási kampányához, ebből eredően a választási eljárásra vonatkozó jogszabályok megsértéséhez vezethetnek.”

Megállapítások, elmarasztalás

A fentiek alapján már kiszámítható, hogy mi lett a HVB döntése: a kiadvány nem kampánykiadvány, az az önkormányzat alapfeladatának része, hogy ilyen tájékoztató akár kampány idején is megjelenjen. Mivel a Fidesz szlogenje az alcímben szerepel, ezért a kiadó hibázott és övék a felelősség, hogy mégis azt hiheti az állampolgár, hogy egy kampánykiadvánnyal találkozott. Szabatosabban fogalmazva így írták le:

Hasonló cikkünk:  Orbán az RMDSZ mellett is kampányolni fog Romániában

A kiadót terheli a felelősség
A kiadót terheli a felelősség, hogy mégis kampánykiadványnak néz ki.

És ezen indoklás alapján annyit állapítanak meg, hogy a kiadvány megsértette a választási eljárásról szóló törvény több pontját, de széles terük van a bírság kiszabásával kapcsolatban és élnek is ezzel a lehetőséggel, nem látják szükségét a kiadó anyagi felelősségrevonásának, mivel első alkalommal sértett törvényt a Kecskeméti Lapok Kft. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy a HVB határozatban is szerepel hivatkozás egy 2022-es Kúria döntésre, amiben megállapították a Kecskeméti Lapok Kft. választási törvénysértését.

Döntés egy 2022-es választási törvénysértésről
Döntés egy 2022-es választási törvénysértésről

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Alá kellett dúcolni a mentőfeljárót és a rendelőintézet gyalogos feljáróját a kecskeméti kórházban

A mentőfeljárót fémoszlopokkal, míg a rendelőintézethez felvezető gyalogos feljárót egyelőre fagerendákkal támasztották alá. Elég nagy foltokban kilátszik a vasbetonszerkezet. Olvasónk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...