Nem mindennapi forgatásra-fotózásra kapott lehetőséget a KecsUP: Apajon természetvédelmi őrökkel mehettünk be az Ürbői-halastavaknál lévő kanalasgém-telepre – derékig érő vízben, néha térdig süllyedve az iszapba -, és egészen közelről örökíthettük meg, ahogy a pár hetes fiókák fém- és műanyag gyűrűt kapnak a lábukra. Ha a gyűrűn lévő kódot később bárhol a világon a madarászok leolvassák, értékes adatokhoz jutnak a kanalasgémek vonulásáról.
Nagyon vicces, nem túl kényelmes, de hihetetlenül praktikus öltözet – állapítottam meg pár perc után a majdnem hónaljig érő, kantáros melles csizmáról, ami tulajdonképpen egy gumis nadrág és egy gumicsizma egyben. Korábban még soha nem volt szerencsém hozzá, de dr. Pigniczki Csaba ornitológus, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) természetvédelmi őrkerület-vezetője nagyon erősen javasolta felvételét, nem is annyira a hideg víz, hanem a nád és a piócák elleni védelem miatt.
Ahogy igyekeztem lépkedni a nádcsomók között, gyakran térdig elmerülve az iszapban, elképesztően könnyelműnek tűnt az a korábbi elképzelésem, hogy majd lazán fürdőnadrágban vágok neki a riportnak – valószínűleg a lábamon jópár vágás-és szúrásnyomot eredményezett volna a megfelelő felszerelés hiánya.
Pigniczki Csabáról korábban már írtunk: Magyarországon ő a kanalasgémek egyik legnagyobb szakértője, huszonegy éve kíséri figyelemmel a szívének legkedvesebb madarak viselkedését és vonulását, ezalatt már több mint 1600 példányt gyűrűzött meg belőlük. Országszerte, így a túzokról híres felső-kiskunsági szikes pusztán, az Apajtól nem messze lévő Ürbői-halastavaknál is szokott kanalasgém fiókákat gyűrűzni. Itt ugyanis hosszú évek óta egy stabil kolónia található; idén körülbelül 30-32 pár fészkel a nád között megbúvó gémtelepen.
Elsőre ez talán nem tűnik olyan nagy számnak, úgy viszont már érezhetjük a kiemelkedő jelentőségét, ha mellétesszük, hogy a kanalasok magyarországi állománya 550 és 900 pár közötti (nagyobb telepek még a Hortobágyon, a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben, a Békés vármegyei Biharugrai- és a Begécsi-halastavakon, a Velencei-tóhoz közeli Dinnyési-Fertőn és a Hanságban alakulnak ki).
Az Ürbői-halastavak madárvilága nagyon gazdag, a gémeken kívül rengeteg nyári lúd, üstökösréce, barátréce és cigányréce is fészkel itt, és nádirigókat is szép számmal lehet látni. Érdekesség, hogy a tórendszer egy része a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósághoz, másik része a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozik. A gémtelep néha a kiskunsági, máskor a duna-ipolyos oldalon alakul ki, így a gyűrűzés egyben közös csapatépítő program is a két szervezet munkatársainak, amelyen Csabán kívül most még négy kollégája vett részt.
A nevét hosszú, kanálszerűen kiszélesedő csőréről kapó, fehér tollazatú kanalasgémek a sekélyebb halastavakat, szikes tavakat és mocsarakat kedvelik, számuk ezért nagymértékben függ az időjárástól, elsősorban a csapadék mennyiségétől. Előfordul, hogy szárazabb években nem is kezdenek fészkelésbe, mert fel tudják mérni, hogy a rossz körülmények miatt nem jutnának elegendő táplálékhoz, hogy etessék a fiókáikat (rosszabb eset, mikor a fészekben lévő utódaikat kénytelenek sorsukra hagyni a szülők, mert aszályosabb időkben magukat is alig tudják ellátni).
„Noha az ország több részén is érezhető a szárazság, a Duna-völgyében, a szikes vonulaton egyelőre nem annyira rossz a helyzet, a kanalasok költési szezonja legalábbis jól alakult. Több olyan fészek is van a telepen, ahol egy pár hete tartott bejárás során négy tojást vagy fiókát találtunk, ez pedig száraz években egyáltalán nem jellemző. A legtöbb fészekben azért most is három fióka volt, ez az átlagos szám és úgy tűnt, jó kondíciónak örvendenek.
Idén egyébként sok kanalas korán visszajött a telelőhelyekről, és február végén már párba tudtak állni. Az enyhe időjárás minden bizonnyal segítette, hogy nagyon korán lerakták a tojásokat, március elején már kotlottak az első párok, március végén már ki is bújtak az első fiókák” – tudjuk meg a KNPI természetvédelmi őrkerület-vezetőjétől még a vízbe gázolás előtt.
Azt külön hangsúlyozza, hogy nem sok időt tudunk majd bent tölteni, mert az a cél, hogy minél kevésbé zavarjuk meg a madarakat.
„A madarak biztonsága, épsége az elsődleges, a fiókák megfogásánál is ügyelünk arra, hogy a fészekben maradjanak, és a szükségesnél tovább ne tartsuk őket kézben. A gyűrűzés nem okoz fájdalmat a madárnak, mert a műanyag és a fémgyűrű is laza, elforog, nem szorítja el a lábát, és nem is akad bele semmibe” – mondja a szakember, aki a praktikusság jegyében kötélre és gumicsőre felfűzve viszi magával a gyűrűket, mintegy sajátos nyakláncként.
Pigniczki Csaba kiemeli azt is, hogy természetesen nem öncélú „szórakozásról” van szó, mindezt tudományos céllal teszik. A gyűrűzésből származó eredményeket feldolgozzák, szaklapokban publikálják, és később ezen adatok alapján tudnak olyan intézkedéseket hozni, amelyek segítenek megvédeni a kanalasgémeket és általában a vizes élőhelyeket Magyarországon és más országokban is.
„A hosszú távon végzett gyűrűzési adatokból számítani lehet arra, hogy a klímaváltozás miatt a kanalasgémek vonulási távolságai csökkenni fognak. Várhatóan egyre kevesebben kelnek majd át a Szaharán, ugyanakkor valószínűleg emelkedni fog az Európában telelők száma Olaszországban és a Balkánon, valamint egyre többen lesznek azok is, akik maradnak a Kárpát-medencében még télen is” – mondja az ornitológus.
2003-ban csatlakozott Magyarország a Nemzetközi Kanalasgém Munkacsoport gyűrűzési programjához, melynek keretében a résztvevő európai országokban műanyag, úgynevezett színes gyűrűkkel jelölik meg a madarakat. Akkor ez jelentős előrelépést jelentett az addig alkalmazott fémgyűrűs technikához képest. A fémazonosítókat ugyanis igen nehéz, bizonyos távolságon túl pedig szinte lehetetlen leolvasni. A fehér alapon fekete betű- és számkombinációval ellátott gyűrűket sokkal könnyebb egyrészt észrevenni, másrészt leolvasni egy jó teleszkóppal, akár több száz méterről. Egy-egy madárról így jóval több adat gyűjthető és így kirajzolódnak a vonulási, költési, és telelési sajátosságai a megfigyelt szárnyasoknak. A legmodernebb és leghasznosabb eszköz természetesen a GPS-jeladó, amely akár 5-10 percenként pontos helyadatokat közöl viselőjéről, így naprakészen, „online” követhető a madár mozgása. Ilyet is alkalmaznak Magyarországon, de kis számban, ugyanis igen költséges. A színes gyűrűk a jeladókhoz képest fillérekbe kerülnek, és mivel egyre kiterjedtebb az amatőr és hivatásos madármegfigyelők hálózata, nagy mennyiségű hasznos adathoz juttatják a szakembereket.
Az öt szakember gyakorlottan lépked a mély iszapban, nekem viszont kell egy kis idő, míg ráérzek a gyorsabb haladás technikájára. Persze arra is végig figyelnem kell, nehogy elveszítsem az egyensúlyomat, és elmerüljek a tóban, vagy hogy a telefon ki ne csússzon a kezemből fotózás és videózás közben, mert akkor odavész az összes felvett anyag.
Ahogy közeledünk a telephez, a szülő kanalasgémek kisebb-nagyobb csapatokban felröppennek, és a fejünk fölött köröznek, jellegzetes, trombitaszerű, mély és rövid hangokat hallatva, miközben a fiókák magas hangon „csivitelnek”. Hamar megtaláljuk az első fészket, a természetvédelmi őrök pedig szakavatott mozdulatokkal kezdenek neki a gyűrűzésnek.
Itt válik világossá, hogy ez legalább három embert igénylő feladat: van, aki a fiókákat tartja a fészken, más a jelölés alatt lévő madarat fogja kézben, amíg Csaba ráteszi a lábára a fémgyűrűt, végeit egy fogóval összenyomva. A fogó csak a felvételeken tűnhet ijesztőnek, a madár lábához hozzá sem ér. Minden madár két gyűrűt kap – egy fémet és egy műanyagot. A műanyag, színesnek nevezett fekete-fehér gyűrűket egy kollégája ragasztóval bekeni az érintkező felületeken, hogy tényleg tartósan fennmaradjon a lábon.
„A fiókák körülbelül öt hétig maradnak a fészekben, utána elkezdenek kirepülni, és egy ideig még a környéken maradnak. A költési szezon elhúzódhat, lehet, hogy lesznek olyan párok, akik később érkeznek ide, és raknak fészket. A fiókák mindenesetre gyorsan elérik azt a fejlettségi szintet, hogy nagy távolságra legyenek képesek repülni. Erre jó példa, hogy 2009-ben, mikor nagy szárazság volt, és hazánkban nem volt megfelelő mennyiségű táplálék a kanalasoknak, az egyik tavasszal meggyűrűzött fiókánkat június végén már 600 kilométerre, Olaszországban fotózták le ottani madarászok, negyven nappal azt követően, hogy fiókaként megfogtuk a mezőföldi rétszilasi gémtelepen” – tudom meg a KNPI munkatársától.
A vonulás általában csak augusztus második felétől-szeptembertől indul, az utolsó kanalasgémek október első hetében hagyják el Magyarországot. Arra is akad példa, hogy – miként az a darvaknál is megfigyelhető – egyes egyedek a Kárpát-medencében kísérlik meg az áttelelést, de a döntő többség – így a fiókák is – jellemzően a Földközi-tenger vidékén tölti a hidegebb hónapokat, főként Tunéziában, kisebb számban pedig Olaszországban, de néha feltűnnek a Szaharán túl is, Maliban, Nigerben vagy Nigériában, még ritkábban Nyugat-Afrikában, Szenegálban vagy Mauritánában vagy éppen Kelet-Afrikában, Szudánban.
Érdekességként a természetvédelmi őrkerület-vezető elmeséli, hogy tavaly az egyik Ürbőn gyűrűzött fióka innen 2500 kilométerre, Algériában, a Szahara közepén töltötte a telet egy tavon – ezen még a szakemberek is meglepődtek.
A megfelelő ütemű fejlődéshez, erősödéshez szükség van a sok táplálékra. A szülők az általuk elfogyasztott és előemésztett kétéltűekkel, ebihalakkal, kisebb halakkal, rákokkal, vízi rovarokkal, azok lárváival, piócákkal etetik utódaikat. Amit megfognak a környező területeken, azt a begyükben tartják órákon keresztül, majd a fiókák mélyen a szülők torkába dugják csőrüket, és úgy szedegetik ki a visszaöklendezett eleséget.
Nappal a hímek vannak a fészeknél és a tojók halásznak, az esti etetésnél aztán a szülők váltják egymást. A hímek általában csak hajnalban jönnek vissza a fészekben lévő fiókáikhoz, de előfordul, hogy az éjszaka közepén is hoznak táplálékot – magyarázza Pigniczki Csaba. A madárvilágban meglehetősen ritka az a fajta odaadó gondoskodás, amelyet az „öreg” kanalasok tanúsítanak: megfigyelések szerint akár még októberben is etetik a begyükből a fészekből már rég kirepült fiókákat.
Közben újabb és újabb fiókák lábára kerül gyűrű, és látunk olyan fészket is, ahol még a tojásból nem keltek ki a madarak. Az apró, még pihés fiókák és a tojások láttán merül fel a kérdés, kell-e tartaniuk a kanalasoknak ellenségtől, de mint megtudom, itt nem fenyegeti őket sem róka, sem más ragadozó. Viszont máshol, ahol sekély a víz a nádas alatt, előfordulhat, hogy a vaddisznók feldúlják a fészkeket és akár teljes gémtelepeket tehetnek tönkre.
Lassan végéhez érkezik „küldetésünk”: szűk egy óra alatt összesen tizenhárom fióka kapott gyűrűt. Indulunk ki a partra, az aggódó felnőtt kanalasok pedig már térnek is vissza a fészkükhöz. Csak most veszem észre, hogy egy ilyen tavi sétában mennyire el lehet fáradni. A lábamon mintha ólomnehezék lenne, a pólóm csuromvizes. De a lényeg: botladozás ide vagy oda, sikerült végig talpon maradni és a fotók is épségben megmaradtak.
Mint arról beszámoltunk, Pigniczki Csaba tavaly év végén már nyolcadik alkalommal utazott ki Tunéziába, hogy szeretett madarait felkutassa és meglesse a telelőhelyükön is. Elsősorban az itthon gyűrűzött kanalasgémeket kereste, de regisztrálta a Kárpát-medence más országaiból, vagy Olaszországból, Franciaországból érkezett példányokat is. Ezek az adatok is kitűnő alapot nyújtanak ahhoz a jelentős nemzetközi kutatáshoz, amelyben a résztvevő szakemberek – Csabával egyetemben – a kanalasgémek túlélési valószínűségét elemzik statisztikai módszerekkel, és azt nézik meg, hogy az eltérő költőhelyek és az azonos vagy elkülönülő telelőhelyek miként befolyásolják a különböző populációk életesélyeit.
Különleges madártani expedíció: hazánkban gyűrűzött kanalasgémeket kerestek Tunéziában
