fbpx
29 C
Kecskemét
2024. június 18., kedd

FRISS HÍREK

Csupán havi 38 ezer forintos ellátást kap egy súlyos betegségekben szenvedő 58 éves kecskeméti nő

- Advertisement -

Névtelenségét megőrizni kívánó olvasónk azzal keresett meg minket, hogy ellehetetleníti az életét a leszázalékolásának és ellátásának mértéke, valamint az orvosi mulasztások sora. A súlyos betegségekben szenvedő, egészségügyi állapota miatt dolgozni képtelen kecskeméti nő 38 ezer forintot kap egy hónapra, fia segítsége nélkül pedig egészen biztosan nem tudna boldogulni.

Az 58 éves kecskeméti nő korábbi munkahelyén vegyszerekkel dolgozott és elmondása szerint – több volt kollégájával együtt – súlyos megbetegedést szedett ott össze. Bekerült a nyirokrendszerébe egy vegyszer, így ő is károsult lett; ezzel párhuzamosan volt munkatársai között akadt olyan is, aki májbeteg, végbélrákos vagy hemoglobin-károsult lett. Olvasónknak először egy darázsirtást követően, 2018 novemberében lettek panaszai, ekkor elmondása szerint petróleum szagot érzett, ezért tüdőröntgenre ment, ahol megállapították, hogy sugárbetegségben szenved. Ennek első tünetei 2020-ban jelentkeztek, mint például a szürke széklet, a szájból ömlő spontán vérzés, a hányinger, a szédülés és a gyengeség.

Szintén 2018-ban, a fentebb leírt betegségének kezdetével párhuzamosan csomók jelentek meg a nő nyakán, ezt jelezte háziorvosának is, de nem küldték el vizsgálatra. Egy évvel később, 2019 tavaszán a jobb oldali csomó lehúzódott nyakának külső részére, 2020 februárjában ezért beutalták az SZTK-ba, a belgyógyászatra. Ezt követően előbb fül-orr-gégészetre járt, később az onkológia hematológusához. A nő felháborodására mindezek után az ügyet azzal zárták le, hogy további vizsgálatokra nincs szükség, mert ez a daganat vérben nem mutatható ki.

Nem sokkal később nagyon elkezdett fájni a csomó a nyakában, panaszával azonban csak ultrahangra küldték el és nem javasoltak neki MRI-vizsgálatot sem, így ezt kénytelen volt saját pénzéből finanszírozni. Ez a vizsgálat igazolta a daganatot, két csomót találtak, de nem nevezték azokat közvetlenül daganatnak – ezt orvosi mulasztásnak és etikátlan eljárásnak tartja.

Kiemelte, csak a rezidens orvosoknak köszönheti, hogy megkezdődtek a vizsgálatok. Ezután négy évig semmilyen érdemi előrelépés nem történt. 2023 augusztusában egy aspirációs vizsgálat igazolta a tumort, amit a nő szerint már a 2019-es MRI-vizsgálat után látniuk kellett volna, akkor leírták a „csomó” pontos méreteit is, csak nem volt daganatként megnevezve. 2023-ban nem vállalta el az orvosa a műtétet Kecskeméten, mert Budapestre került áthelyezésre.

Hasonló cikkünk:  Megnyílt a város első P+R parkolója, egyelőre nem tolonganak az autók

Ezt követően Szegedre ment, annak reményében, hogy valaki elvégzi az igen bonyolult műtétet, végül egy ambuláns vizsgálatot követően kapott is időpontot. A nő félt, hiszen egy nagyon komplikált és rizikós műtétről van szó, így 2024 februárjában ismét felvette kapcsolatot a korábban Kecskeméten dolgozó műtőorvossal, akiben megbízott. Elment hozzá Budapestre és közben lemondta a szegedi időpontot, abban a reményben, hogy minél hamarabb túlesik rajta. Az orvos elvállalta a műtétet, a nő márciusban túlesett az előkészítő vizsgálatokon is, de közbeszólt egy koszorúér-szűkület, ami miatt újbóli kivizsgálásokon kellett átesnie. Április 11-én végül az aneszteziológus jóváhagyta a műtétet, azt mondták a nőnek, hogy hívni fogják, erre azonban azóta is vár.

A fentebb részletesen kifejtett betegségei mellett szenved még kevert szorongásos és depressziós zavarban, érzelmileg labilis személyiségzavarban, intervertebrális discus rendellenességben, spondylolisthesisben, coxarthrosisban, hallux valgusban, idült obstructiv tüdőbetegségben és nyelési fóbiában is.

Munkaközvetítők is IGAZOLTÁK, hogy nem tudnak munkát biztosítani számára, ennek ellenére a nagyon alacsony össz-szervezeti egészségkárosodással és ellátással lehetetlenné teszik a beteg nő életét: 40%-os egészségkárosodást, és 38 ezer forintos ellátást ítéltek neki. Elmondta, fia támogatása nélkül egészen biztos, hogy nem tudna boldogulni.

Hozzátette, 2019-ben a háziorvosa javaslatára Kecskeméten beadta a leszázalékolási kérelmet, de ezt elutasították. Ezt követően Szegedre ment, ahol feljegyezték a betegségeit és tüneteit, ennek eredményeképp 2019-től 40%-os károsodást és 40%-os ellátást kapott. Kiemelte: 2022-től a 40%-os károsodás megmaradt, az ellátás azonban 30%-ra csökkent.

Zárásként elmondta, hogy korábbi munkáltatójával szemben – akiknél súlyos betegséget szedett össze – eljárást indított, amiből 2 év alatt, 9 tárgyalást követően végül pervesztesként került ki.

Olvasónk szerint a munkáltató végtelenül korrupt körülmények között nyerte meg a pert: a tárgyalás anyagába be sem került egy kifogásolható vizsgálat eredménye, valamint a bíróságon egy orvos képviselt több szakterületet is úgy, hogy azok közül nem mindben volt kellőképp szakavatott.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Alá kellett dúcolni a mentőfeljárót és a rendelőintézet gyalogos feljáróját a kecskeméti kórházban

A mentőfeljárót fémoszlopokkal, míg a rendelőintézethez felvezető gyalogos feljárót egyelőre fagerendákkal támasztották alá. Elég nagy foltokban kilátszik a vasbetonszerkezet. Olvasónk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...