A háromhetes alkotótábor folyamán különleges installációk születtek, amelyeket a nyár végéig lehet megtekinteni az Izsáki út 6. szám alatt. A szimpózium záróakkordjaként megnyílt kiállításon a közönség végre megláthatta az elmúlt hetek munkájának gyümölcseit. A kilenc művész alkotásának bemutatóját Árvai István, a tábor és kiállítás szervezője, valamint Dr. Virág Ágnes művészettörténész nyitotta meg.
– Rendkívül izgalmas műtárgyi együttes jött létre, ráadásul megannyi kreativitás és kísérlet mind az anyagokkal, mind a technológiákkal. Új értelmű műtárgyak, izgalmas formák születtek – fogalmazott Árvai István.
Hogy ezek a műtárgyak létrejöhessenek, sok támogatásra volt azonban szükség. A KÉSZ-csoport vállalatai a KÉSZ Ipari Gyártó Kft.-től, amely az acélszerkezet gyárat üzemelteti vagy a KÉSZ Metaltech Kft. kollégái álltak a művészek szolgálatára. A Magyar Művészeti Akadémiától, a Nemzeti Kulturális Alaptól is kaptak támogatást. Sőt, egy rendkívül színes, érdekes kollaborációban is részt vettek: sok-sok év kihagyás után a Nemzetközi Kerámia Stúdió közreműködésében és munkatársainak segítségével születtek meg a német művésznő, Lilla von Puttkamer festőművész alkotásai.
Dr. Virág Ágnes művészettörténész szerint a gyűjtés csak az egyik oldala ugyanakkor annak a szerepvállalásnak, amelynek keretében az alapítvány támogatja a művészetet. Teret, anyagokat, eszközöket és nem mellesleg szakembereket biztosít a készítés folyamatában a tervezéshez, festéshez, vágáshoz, fejlesztéshez és az egyéb feladatokhoz.
– Az Acélszobrászati és Képzőművészeti Szimpóziumnak a következő volt az alapgondolata: „A műanyag világnak hódolunk, szükségtelen dolgokat, szolgáltatásokat veszünk, használunk, túlfogyasztunk, pazarolunk, és közben tönkretesszük a környezetünket. Szellemileg hanyatlunk, igénytelenné válunk, jövőtelen humanoid hibridekké.” Tulajdonképpen a boldogságot keressük, behelyettesítjük a műanyagokat, megfeledkezve arról, hogy szellemi felépülésünk a boldogság forrása a kultúra, a művészeteknek hódolás, azaz a valódi női élvezet. Számomra az kérdés tehát, hogy ez az alapgondolat – maga a környezetvédelem, a művészet, a befogadás – hogyan tükröződik az alkotók munkájában, de úgy gondolom, hogy szerencsére nem erőszakosan és nem direkt módon, inkább természetesen és szervesen. Nagy Dániel szobrász például folytatta azt az utat, amit korábban megkezdett. Nem tervez előre, mármint nem rajzol precíz szervrajzokat, kovácsoltvasat használ. Ilyen egyszerű ezt így elmondani, hogy kovácsoltvasat használ, pedig ez bonyolult és hosszadalmas eljárás és kemény fizikai munkát igénylő folyamat. Szerintem itt arra is van lehetőség, hogy az ember megérintse a tárgyakat, bár lehet, hogy ez csak személyes perverzió. Éppen a kívül sódarabkák idézik fel a régi emlékek megtalálásának intim pillanatát.
Hasonlóan szenzitív Kovács Tibor szobrász vaslemez óráinak felfüggesztett majdnem érintkezése. Hogyan lehet két óriási léptékű geometrikus forma ilyen szenvedélyes?
Hardi Ágnes szobrász medencéi és vörös porondja éppen arra bátorítják a nézőt, hogy merjen kockáztatni, merjen belenézni a sötétségbe, a tükröződő felületekre. Lehet, hogy mindezekhez szorongásokkal és bizonytalanságokkal teli út vezetett abban a pillanatban, hogy képesek vagyunk alámerülni, számtalan optikai játékkal találkozunk, és még az is lehet, hogy nem a sötétséggel, hanem meglepően új formákkal, például hullámokkal kell számolnunk.
Egy személyes emlékekből álló filmgrafikai napló lapjait szemlélhetjük. Cicával, kis házzal, felhővel, virágokkal. Majoros Lili szobrász felidézi a gyermekkori rajzolás formavilágát, alapszíneit, a rajzos témákat, amelyek mindannyiunk életének a részei lehettek akár több felvonásban, gyermekeinken keresztül újra és újra feltárva ezt a világot. Ám az ideális és naiv világkép éppúgy idézi az 1970-es évek napocskás, kishajós, madárkás retró kerítéseit, a vidéki kockaházak, a balatoni nyarak emlékét, és ez már igencsak kis lépés attól a társasjátéktól, amelyen sokan felnőttek, és amellyel a mai napig játszunk.
Gazdálkodj okosan!
Majoros Gyula képzőművész újrahasznosít: régi radiátorelemeket darabol össze és színez kékre, pirosra, feketére. Mi mindennek voltak tanúi ezek a radiátorok? A téli hidegben átfagyott kezek melegedtek felette, vagy a temetői sírgondozás idején a viráglocsoláskor lefröcskölt kertésznadrág száradt rajta? Vagy csak egy kicsit rátettük a szilvás kelt kalácsot, hogy átmelegedjen? Lilla von Puttkamer, aki installációiban pszeudotörténeteket tárt fel festmények, kerámiatárgyak és acélszobrok segítségével. Ott vannak a székek. A kislány talán vár valakit. A székek üresek. Másik installációja a munkásnő alakjához kapcsolódik. Acélporral kevert festékekkel készült festménysorozat mutatja a gyárat; festett ernyőt, kerámia munkáscipőket látunk, használt munkások a munkáskesztyűk, szerszámok sorakoznak a térben.
Pál Katja festőművész könnyű kompozitlemezekből építkezik, majd a koronásokat fehérre festi. Ezek a komplex felhődarabok lebegni látszanak a nyers betonfal előtt.
Vinczellér Zsolt építész a fa és a fém kombinációjával játszik. Tektonikus elemekből készíti objektjeit, míg Albrecht Fresch képzőművész a gyári környezetből a fémmegmunkálással járó munkagépek világából táplálkozva építi fel hangzó erdejét. Acél fastruktúrái az organikus fák közösségét idézik, és így kapcsolódunk vissza egy picit a környezetvédelemhez.
A kiállítás megnyitója és az alkotótábor kapcsán kérdeztük a művészeket, hogyan érezték magukat az elmúlt három hét során.
– Nagyon inspiráló volt itt lenni -értékelt Lilla Von Puttkamer festőművész, hiszen három hétig teljesen a munkára lehetett koncentrálni. Nekem egy csomó inputot adott, meg outputot. Az alkotásaim közt volt olyan, amelyet előre kitaláltam, de volt, amely itt állt össze, és létrejött számomra egy új figura, melyet elneveztem, hogy Who Rephere Woman, a munkásnő angolul.
– Nagy Dániel szobrász a következőket nyilatkozta. Nagyon jól éreztem magam. Izgalmas volt, hogy kipróbálhattam olyan léptékeket, amelyeket egyébként nem tudnék, és kimondottan élveztem, hogy ilyen monumentális légtérben csinálhatok valamit. Megvalósítottam egyik régebbi ötletemet, amelyikre ösztöndíjat kaptam, de akkor nem valósult meg. Nagyon jó volt a társaság, és egyébként egy kicsit zanzásítva, nagyon jól összekovácsolódtunk. Konkrét tervekkel érkeztem, viszont jöttek új inspirációk, új ötletek, új anyagokkal találkoztam itt, ezekből is kaptam ötleteket, viszont ezeket a munkákat nem tudtam megvalósítani, mert nem volt rá időm.
Dániel elmesélte, hogy a polgármesteri hivatal felújítása során részt vett a restaurációs munkálatokban.
-Nagy várakozással mentem neki ennek a számomra új dolognak – mondta Vinczellér Zsolt építész. – Érdekes tapasztalatokat gyűjtöttem egy olyan nagy cég területén, amelyik a művészekkel foglalkozik. A végére elfáradtunk, de úgy látom, hogy ennek ellenére mindenki meg tudta csinálni azt, amit nagyjából akart, sőt tapasztalatokat is szerzett. Nem szobrászként dolgozom, hanem építészként. Az építészfelfogás egészen más, mint a szobrászati látásmód.
– Egy kicsit befűtöttek nekünk odafentről, de egyébként nagyon kellemes, friss, ropogós volt – fogalmazott Majoros Gyula képzőművész, aki a kezdetekkor megálmodta a rendezvényt. – Sok fiatal érkezett, nagyon klassz volt, és élveztem mindent. A képeim már jó pár éve visszatérő motívumok, várakozásaim alatt készítek ilyen képeket; ezekre nem kell várni, mert minden megvan nálam.
– Nagyon jól éreztem magam. Kicsit más tervekkel érkeztem, de igencsak inspirált a helyszín, ezért némileg változtattam rajtuk. Nagyon kedvelem a szocreálban készült betonacél muráliákat, illetve a vidéken található kerítéselemeket, ablakrácsokat, és azok inspiráltak. A három hét után azt éreztem, hogy még egy hetet simán bevállalnék, vagy szívesen jönnék máskor is. Mert a vége fele jöttem bele jobban, és jó lett volna még egy kicsit maradni és tovább alkotni – fogalmazott Majoros Lili szobrász.
