fbpx
12.1 C
Kecskemét
2024. szeptember 14., szombat

FRISS HÍREK

Pont nélkül távozott Diósgyőrből a Kecskeméti TE

- Advertisement -

Az OTP Bank Liga 5. fordulójában a DVTK Acolatse góljával 1-0-ra felülmúlta a KTE együttesét. Szabó István, a lila-fehérek vezetőedzője elmondta: a döntetlen véleménye szerint igazságosabb lett volna, de gratulál a miskolciaknak.

A borsodiak nagyon dominánsan kezdték meg a mérkőzést, sorra alakították ki a helyzeteket, mezőnyfölényükét azonban sokáig nem tudták gólra váltani. Az első játékrészben alig-alig volt a labda a KTE-nél, a szünet után azonban valamelyest fordult a játék képe, s kezdeményezőbbek lettek a lila-fehérek.

Az i-re a pontot sokáig egyik csapat sem tudta feltenni, a 73. percben azonban Acolatse megszerezte a Diósgyőr és a mérkőzés első gólját, ami végül elég volt a hazaiaknak ahhoz, hogy otthon tartsák mindhárom pontot.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője a mérkőzés után elmondta: az első félidőben nem volt elégedett a mutatott játékkal, a szünet után azonban bátrabban játszott a csapat.

„Úgy éreztem, hogy ekkor már egy ki-ki meccs alakult ki, voltak lehetőségek mindkét oldalon, a kapott gól idején is azt éreztem, hogy inkább mi voltunk közelebb hozzá. Utána is lett volna még lehetőségünk pontrúgásokból egyenlíteni, de hiányzott a kellő pontosság, nem tudtunk már helyzetet kialakítani. A döntetlen igazságosabb lett volna véleményem szerint, de gratulálok a Diósgyőrnek, hiszen egy góllal jobbak voltak végül” – tette hozzá a kecskemetite.hu-nak.

Hasonló cikkünk:  Már csak az előre, írásban megküldött kérdéseket lehet feltenni a közmeghallgatáson

A KTE legközelebbi mérkőzésén szeptember elsején, vasárnap az Újpest csapatát fogadja a Széktói Stadionban.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Az időjárás miatt elmarad a pénteki ByeAlex koncert Kecskeméten

Az Ápoló Klub és ByeAlex is arról tájékoztatta a nyilvánosságot a Facebookon szeptember 13-án pénteken, hogy elmarad az esti...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...