11 C
Kecskemét
2025. május 11., vasárnap

FRISS HÍREK

Népszava: Évente körülbelül kétmilliárd forintba kerül az Orbán-kormány biztosi csapata

- Advertisement -

Űrkutatás, bormarketing, Mohácsi csata 500. évfordulójának méltó megünneplése, magyar-csángó kapcsolatok – csak néhány azon területekből, aminek biztosa van a magyar kormányban – írja a Népszava.

A biztosi intézményt a közigazgatás általános rendszerébe be nem illeszthető speciális ügyek megoldására találták ki. A biztosok személyesen az őket kinevező miniszternek vagy a miniszterelnöknek tartoznak beszámolni, így arra is alkalmasak, hogy a fontos ügyeket saját közvetlen irányítása alá vonja a kinevező. A biztosnak nem kell betartania a szokásos hivatali utakat, ami az ügyek közigazgatási, illetve a nyilvánosság látóköréből való kiemelését is jelenti.

A Népszava összesítéséből kiderül, hogy a miniszterek által kinevezett biztosok mellett a miniszterelnöknek is vannak külön biztosai és megbízottjai, ezenfelül kormánybiztosok is segítik a munkát. Együtt több mint félszázan. Az Orbán-kormány hivatalos honlapja nem követi precízen a kinevezéseket, de az biztos, hogy egy biztos havi illetménye 2 millió forint körül van, plusz egyéb juttatások és saját titkárság.

A költségvetések végrehajtásáról szóló zárszámadások szerint a létszám hullámzóan alakul évről-évre. A lap legelső adata, amit erről talált, az 2012-es, akkor még 3 miniszterelnöki-, 2 kormány- és 3 miniszteri biztos dolgozott összesen 26,7 millió forintért. 2015-ben már 40-en voltak és összesen 196,4 millió forintot kerestek. 2018-ban, a választás évében kissé visszaesett a létszám, alig 33 főt számlált a biztosi csapat, a juttatások összege viszont 384,9 millióra rúgott. A legtöbben 2022-ben voltak, akkor 82 biztos segítette a kormány munkáját összesen évi 806 millió forintért.

Jelenleg harmincnál több miniszteri biztos, fél tucat miniszterelnöki biztos, 22 kormánybiztos és kilenc miniszterelnöki megbízott segíti a kabinet munkáját.

Orbán Viktor személyes főtanácsadói a miniszterelnöki megbízottak, ilyen például Tarlós István, Bakondi György, Bencsik János, Giró-Szász Áron, Járai Zsigmond és Maróth Miklós. Ők adnak közlekedési és közszolgáltatási fejlesztési tanácsokat, segítenek belbiztonsági kérdésekben, vagy éppen a csángó-magyar viszonyt koordinálják, de olyan is van, aki időnként tudományos segédként a Türk Államok Szervezete üléseire is elkíséri a kormányfőt.

Hasonló cikkünk:  Vidéken is változnak a politikai viszonyok – a vidék már nem csak a Fideszé

Miniszterelnöki biztosok: Lázár János, aki az egyes kiemelt kormányzati célkitűzések megvalósításának hazai és nemzetközi koordinációjáért felel, Kásler Miklós a továbbképzések, Vecsei Miklós a diagnózis alapú felzárkózási stratégia végrehajtását viszi, V. Németh Zsolt, aki amellett, hogy az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára, 2022-től biztosként a magyar életmódot és nemzeti értékeinket is őrzi.

A miniszteri biztosok annyit keresnek, mint a helyettes államtitkárok, ami az idén júliustól hatályos illetménytábla szerint 1,3-2,1 millió között lehet, de jellemzően a felső határhoz közelítenek. A miniszterelnöki biztosok, megbízottak és a kormánybiztosok illetményéről egy két évvel ezelőtti törvényváltozás okán a kormányfő dönt.

Egyéb juttatások és saját 1-5 fős titkárság is megilleti a biztosokat irodával együtt. A Népszava szerint a biztosi rendszer fenntartása a titkárságokkal és az ingatlanok bérleti és egyéb kiadásaival együtt minden bizonnyal közelíti vagy akár meg is haladja az évi kétmilliárd forintos költségvetési kiadást.

A biztosi poszt Orbán újfajta hatalomgyakorlási technikájává vált a miniszterei ellenőrzésére, a feladatok és források szétterítésére. Sokaknak ez csupán másodállás, mellette képviselők, polgármesterek, államtitkárok, állami cégvezetők, múzeumigazgatók, vagy akár miniszterek. Más esetekben a biztosi posztok egyszerű politikai elfekvőhelyként szolgálnak, mint például Tarlós, Kásler, Maróth, Bencsik vagy Budai esetében.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Nem igaz, amit a polgármester állít: nem több, hanem egyre kevesebb kecskeméti gyermek születik

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester gyakran posztol arról, hogy Kecskeméten egyre több gyermek születik. Tényellenőrzést végeztünk, és az önkormányzattól, valamint...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...