fbpx
3 C
Kecskemét
2024. december 19., csütörtök

FRISS HÍREK

A Kiskörút részleges felújításáról és két magasított gyalogátkelő építéséről dönt a közgyűlés

- Advertisement -

Megújulhat a Kiskörút a színháztól a Cifrapalotáig és a könyvtártól a Petőfi Sándor utca – Dobó István körút körforgalomig, valamint az útfelújítás mindkét szakaszán egy-egy gyalogátkelőhelyet szintben kiemelnének forgalomlassítás céljából – az egyik átkelőhely a Piaristák terén a könyvtárral szemben lesz, a másik a nagyposta előtt. Az állam és az unió támogatásával megvalósuló beruházás összeköltsége 1,1 milliárd forint – amelyet még a közgyűlésnek jóvá kell hagynia december 20-án, amikor a képviselőtestület dönt a város költségvetéséről.

Májusban a KecsUP már beszámolt a tervezett beruházásról, de akkor a közgyűlésen csak a  TOP Plusz kiírásra már benyújtott és beküldeni tervezett pályázatokról szavaztak a képviselők. Most elhárult előle az akadály, miután a támogatási kérelmet a Magyar Államkincstár Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatósága 1,1 milliárd forint összegben támogatásra érdemesnek ítélte. A projekt konzorciumban valósul meg, ebben partner a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A kivitelezési munkák, valamint a megvalósításhoz kapcsolódó előkészítési feladatok 2025-ben valósulnak meg – olvasható az előterjesztésben.

„A Kiskörút kialakítása és forgalma egy adottság”

A Kiskörút átfogó átalakítására egyelőre nem látszik más mód – ez derült ki a legutóbbi közmeghallgatáson. Egy felszólaló arról érdeklődött várható-e, hogy csökken a Kiskörúton az átmenő forgalom, mert a nagyon forgalmas gyalogos átkelőhelyen jelenleg is 50 kilométer/órás sebességgel száguldoznak az autók. Kérte, hogy csak célforgalom céljából lehessen a belvárosba behajtani, a forgalom ellenőrzése céljából egy fix kamera kerüljön felszerelésre. A kecskeméti lakost az önkormányzat a következőről tájékoztatta:

Hasonló cikkünk:  Kedd és szerda este helyezik ki az acélszobrokat az Izsáki úti körforgalmakba

„a Kiskörút kialakítása és forgalma egy adottság, melyet rövid távon, csak adminisztratív eszközökkel megváltoztatni nem lehet. A Kecskeméti Rendőrkapitánysággal együttműködve ugyanakkor vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy a sebességhatárt csökkentsük. Körültekintően kell eljárnunk annak érdekében, hogy a döntéssel összességében ne teremtsünk a jelenleginél rosszabb helyzetet.”

Fotó: Hraskó István

Hozzátették: a Szabályozási Terv a Kiskörút kapcsán egy hurkos hálózati rendszert már tartalmaz, amelynek lényegi eleme, hogy a jelenlegi Kiskörút egy-egy szakaszára lehessen csak behajtani, és a tovább haladás lehetősége nélkül a következő gyűjtőúti csomópontnál a Belvárost el kell hagyni. Ezt a gyakorlatba nem vezették még át. A válasz kitért még a most tárgyalásra kerülő Kiskörút részleges felújítására, valamint a forgalomcsillapító műtárgyak telepítésére.

A témában írtuk korábban:

Két kiemelt zebra lehet majd a kiskörúton, bár ez már három éve is tervben volt

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Új köztéri szoborelemet terveztek az Izsáki útra: itt a karácsonyi Zsirákornis

Ulrich Gábor, Balázs Béla-díjas kecskeméti mozgóképművész, képzőművész, művészeti pedagógus nemrég saját szobrát ajánlotta fel jótékonysági licitre, amelynek bevételéből egy...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...