A Telex birtokába került határozatból kiderül, hogy az ügyész bűncselekmény hiányában elutasította a pécsi rendőrségre érkezett, Menczer Tamás ellen benyújtott feljelentést.
A Fidesz kommunikációs igazgatóját garázdaság, rémhírterjesztés és közösség elleni uszítás miatt jelentették fel a december 3-i pécsi Szikla Befogadó Gyermekotthon előtt történtek miatt.
A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség indoklása szerint Menczer Tamás Magyar Péterrel való szóváltása „nem tekinthető kihívóan közösségellenesnek és az arra sem volt alkalmas, hogy másokban riadalmat keltsen”, így a garázdaság vétsége nem valósult meg.
Rémhírterjesztés bűncselekménye nem valósult meg, Menczer Magyar jellemére tett kijelentései pedig „véleménnyilvánításnak tekintendők”, így az ügyész szerint itt sem merülhet fel a bűncselekmény elkövetése. A döntés ellen 8 napig lehet panaszt benyújtani.