Ha érdekelnek minket a különböző építészeti megoldások, akkor meglehet, hogy a szakmai hírek olvasgatásával is szívesen ütjük el az időnket.
Eközben gyakran találhatjuk szembe magunkat igazi álomlakásokkal, amikről könnyen azt hihetnénk, hogy ilyenekben csak a hollywoodi sztárok lakhatnak. Ez azonban nem feltétlenül igaz, hiszen ma már itthon is épülnek olyan ingatlanok, melyek minden igényt kielégítő jellemzőkkel és megoldásokkal rendelkeznek.
Erre remek példát jelentenek a D72 Residence villapark lakásai, melyek nemcsak stílusosak és komfortosak, hanem energiahatékonyság szempontjából is maradéktalanul meg tudnak felelni az elvárásoknak. Ráadásul az elhelyezkedésük is kitűnő, ugyanis a főváros egyik legszebb és legbiztonságosabb részén, a 12. kerületben találhatóak.
Mai írásunkban ezekről az épületekről fogunk beszélni, érdemes lesz velünk maradni.
Kimagasló energiahatékonyság
A villalakások megtervezésekor a szakemberek kiemelt figyelmet fordítottak az energiahatékonyságra. Egyrészt azért, mert a mai világban egyre fontosabb, hogy spóroljunk az energiával, ezáltal védve a környezetünket és a bolygót. Másrészt pedig azért, mert fontos szempont a költséghatékony üzemeltetés, fenntartás is.
Ezek az ingatlanok minden olyan berendezéssel és funkcióval fel vannak szerelve, amik a maximális kényelmünket szolgálják. Ugyanakkor azok működtetése, rendszeres használata rendkívül energiahatékony, így azok nem terhelik meg a pénztárcánkat, nem jelentenek extra kiadást.
A lakások hőszigetelése a legkorszerűbb megoldásokkal lett kivitelezve és természetesen magas minőségű nyílászárók kerültek beépítésre. Ennek köszönhetően minimálisra csökken a hőveszteség, ami szintén a fenntarthatóságot és az energiahatékonyságot támogatja.
Igényeinknek megfelelő kényelem és dizájn
Egy ingatlanban akkor érezzük magunkat jól, ha a lakótér stílusa megfelel az igényeinknek, és ha olyan bútorokkal, kiegészítőkkel van berendezve, amik kényelmes használatot biztosítanak.
A villalakások a magas fokú elegancia és luxus jegyében lettek kialakítva, berendezve, ennek köszönhetően pedig prémiumminőségű életteret nyújtanak. A belső terek logikus elrendezésűek, modern, elegáns stílusúak, ugyanakkor nagyon barátságosak, otthonosak.
Biztonság a legmagasabb szinteken
Természetesen a biztonság is egy fontos tényező, amikor otthont keresünk magunknak. Ezek az ingatlanok azonban e tekintetben sem okoznak csalódást, hiszen a főváros egyik legbiztonságosabb részén találhatóak. Emellett a különféle biztonságtechnikai berendezések is védelmet nyújtanak számunkra.
Amennyiben a fent említett jellemzőket, tulajdonságokat szimpatikusnak találjuk, és olyan otthont keresünk, ami minden részletében tökéletes, akkor mindenképp érdemes megtekintenünk a D72 Residence villalakásait! Könnyen meglehet ugyanis, hogy az egyik ingatlan azonnal megdobogtatja a szívünket, és onnantól fogva máshol már nem is tudjuk elképzelni a mindennapjainkat.
(X)