Három és fél évvel ezelőtt került be a köznevelési törvénybe az a rendelkezés, hogy csak olyan civil szervezet vagy magánszemély tarthat a köznevelési intézményekben szexuális kultúrával, nemi élettel, nemi irányultsággal, szexuális fejlődéssel, a kábítószer fogyasztás káros hatásaival, az internet veszélyeivel és egyéb testi és szellemi egészségfejlesztéssel kapcsolatos foglalkozást, akit az erre kijelölt szerv nyilvántartásba vesz.
A fiatalok katasztrofális tájékozottsága és mentális állapota ellenére három és fél éve nem voltak ilyen foglalkozások, mivel ilyen nyilvántartás nem készült.
Nemrég zárult annak a jogszabálytervezetnek a társadalmi vitája, amelyik a kábítószer- fogyasztás káros hatásaival, az internet veszélyeivel és egyéb testi és szellemi egészségfejlesztéssel kapcsolatos foglalkozások nyilvántartásával, engedélyezésével a Nemzeti Népegészségügy Központot bízza meg – a szexuális felvilágosításra továbbra sem adva lehetőséget.
A Civil Közoktatási Paktum most arra hívja fel a figyelmet, hogy ennek a rendeletnek az életbe lépésével elvileg megnyílna a lehetőség a civil szervezetek előtt foglalkozások tartására – de ahhoz, hogy ez a gyakorlatban is működjön, módosítani kellene a tervezeten.
A tervezet szerint ugyanis az engedélyezett program alapján csak az tarthatna foglalkozást, aki a szervezet munkavállalója.
A civil szervezeteknek azonban szinte soha nincs olyan munkavállalójuk, aki ilyen foglalkozásokat tart: a hozzáértő foglalkozásvezetők a legtöbbször önkéntes munkában, esetleg – pályázati forrás esetén – megbízási vagy egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonyban végzik a felvilágosító tevékenységet.
Nem életszerű, hogy egy orvos vagy egy informatikai szakember munkaviszonyt létesítsen egy civil szervezettel azért, hogy főfoglalkozása mellett tartson néhány iskolai foglalkozást – arról nem is beszélve, hogy erre a szervezeteknek nincs is fedezete.
Még a Magyar Vöröskereszt is szakképzett önkéntesekkel (orvosok, védőnők, mentőtisztek, pedagógusok, táplálkozási szakemberek) végzi egészségfejlesztési tevékenységét.
A Civil Közoktatási Paktum szerint ez a szabály azért került a rendeletbe, hogy biztosítsa a szervezet felelősségvállalását a foglalkozástartóért – ez azonban más módon is megoldható lenne. Reménykednek abban, hogy a megjelenő rendeletbe már valamelyik általunk javasolt megoldás kerül be.