11 C
Kecskemét
2025. április 15., kedd

FRISS HÍREK

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Szamler László ellen a Szövetség

- Advertisement -

„Aki közpénzhez jut, az nem sumákolhat!” – posztolta február 12-én, szerdán a Szövetség, egyben bejelentették: miután Szamler László nem tisztázta „a vagyonnyilatkozata körül kialakult helyzetet”, vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeztek a kormánypárti képviselő ellen. Ennek eredményéről a bizottságnak tájékoztatnia kell a képviselő-testületet. 

Két cikkben számoltunk be arról (itt és itt), hogy Szamler László Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő egyetlenegyszer sem tüntette fel vagyonnyilatkozatában 637 négyzetméteres, gyümölcsös besorolású földterületét, noha a tulajdoni lap szerint egyértelműen a nevén van 2005 vége óta.

Azt is megírtuk, hogy legújabb vagyonnyilatkozata szerint a kormánypárti politikus nevén továbbra sincs

  • sem lakás,
  • sem ház,
  • sem autó,
  • sem megtakarítás,
  • ellenben pénzintézettel szembeni tartozása 26 millió forint.

Megírtuk azt is, hogy egy, a város hivatalos honlapján 2024. december 5-én megjelent árverési hirdetményben Szamler László ingatlanját licitre hirdették meg, és már nem is első alkalommal. A végrehajtást az MKK Magyar Követeléskezelő Zrt, az EOS Faktor Zrt. és az Inhold Zrt. kérte, összesen 12,3 millió forint kölcsönösszeg, egyéb pénzkövetelés jogcímén. A Matkó külső részén található földingatlan becsértéke 210 ezer forint.

A Szövetség a Hírös Városért Egyesület közgyűlési frakciója közösségi oldalán február 5-én nyílt levelet tett közzé, felszólítva a kormánypárti képviselőt, hogy február 10-ig „egyértelműen adjon számot a nyilvánosságnak a vagyoni helyzetével kapcsolatban felmerült kérdésekről”.

„A közélet tisztasága és az átláthatóság nem lehet vita tárgya. Aki közpénzhez jut, nincs joga titkolózni” – írta a Szövetség képviselőcsoportjának nevében Király József frakcióvezető.

Szamler László a KecsUP Hírek kérdéseire máig nem válaszolt, de ezek szerint az ellenzéknek sem. Február 12-én, szerdán ugyanis a Szövetség egy bejegyzést és egy videót tett közzé, utóbbin Kopping Rita képviselő és Várkonyi Zoltán (a Gazdálkodó Város Bizottságban külső tag) beszél.

A posztban azt írják, hogy február 10-ig adtak határidőt Szamler Lászlónak, hogy „tisztázza a vagyonnyilatkozata körül kialakult helyzetet”, de ő „nem tette meg”.

„Ezért mi megtesszük a szükséges lépéseket. Mert aki közpénzhez jut, az nem sumákolhat! A törvények mindenkire vonatkoznak. Ha a hatalmon lévők sem tartják be azokat, akkor milyen alapon várják el a közemberektől?” – áll a Szövetség bejegyzésében.

Várkonyi Zoltán egyúttal bejelentette a videóban, hogy kezdeményezték Szamler Lászlóval szemben a vagyonnyilatkozati eljárás megindítását.

Kopping Rita pedig hangsúlyozta, a Szövetség képviselőinek „mindig is fontos volt a vagyonnyilatkozatok átláthatósága, megismerhetősége”, ezért indítványozzák, hogy mindannyiuk vagyonnyilatkozata nyilvános legyen az önkormányzat honlapján, a kecskemet.hu oldalon. Egyben felszólították a közgyűlés minden tagját, hogy ők is tegyék ezt meg.

Hasonló cikkünk:  Vétettem a közbeszéd ellen, mert... (véleménycikk)

Az önkormányzati törvény szerint a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást a vagyonnyilatkozat-vizsgáló bizottságnál bárki kezdeményezheti, az eljárás eredményéről a bizottság tájékoztatja a soron következő ülésen a képviselő-testületet.

Az eljárás során a bizottság felhívására az önkormányzati képviselő köteles saját, valamint a hozzátartozója vagyonnyilatkozatában feltüntetett adatokra vonatkozó azonosító adatokat haladéktalanul írásban bejelenteni. Az azonosító adatokat csak a bizottság tagjai ismerhetik meg, azokat az eljárás lezárását követő nyolc napon belül törölni kell.

A közgyűlés szmsz-e (szervezeti és működési szabályzata) szerint a polgármester és a képviselők vagyonnyilatkozatának nyilvántartását, ellenőrzését, vizsgálatát jelenleg a Szabályozási Bizottság látja el.

A Szövetségtől úgy értesültünk, beadványukban a fel nem tüntetett földterület mellett arra is hivatkoznak, hogy Szamler László az elérhető cégadatbázis szerint 2024-ben egyéni vállalkozóként is tevékenykedett, melyet szintén nem jelenített meg a 2025-ben leadott vagyonnyilatkozatában. Korábban megírtuk, hogy a kormánypárti képviselő egyéni vállalkozóként 2023-ban 1 millió forint jövedelemmel számolt (az nem derült ki, hogy milyen rendszerességű volt ez az összeg) – 2024-re vonatkozóan nincs egyéni vállalkozói bevétel feltüntetve vagyonnyilatkozatában.

Mint utánanéztünk, az Opten céginformációs rendszer adatai szerint Szamler László 2024. június 1-jétől szüneteltette egyéni vállalkozó tevékenységét (érdekes, hogy éppen körülbelül egy héttel a választás előtt döntött így), majd 2024. szeptember 3-ától már folytatta is. 2023-as bevétele 630 ezer forint volt, vállalkozása egy székhelyszolgáltató címére van bejegyezve.

Józsa Bálint, a Momentum kecskeméti elnöke a minap egy Facebook-bejegyzésében ugyancsak kitért Szamler László vagyonnyilatkozatának furcsaságaira. Feltette a kérdést, hogyan lehet 26 millió forint pénzintézettel szembeni tartozása, milyen hitel az, ahol semmilyen fedezet nem szükséges a kölcsön felvételéhez?

„Mire költötte Szamler László azt a hitelt, amit felvett, ha az égvilágon semmilye sincsen? Ennek a 26 millió forintnak része az a 12,3 millió forint, amit 3 követeléskezelő követel rajta? Milyen okból van követelés Szamler Lászlón? Azért nincsen semmi a nevén, mert azonnal elvenné tőle a követeléskezelő? Hogyan vállalhat ennyi kétes dologgal közéleti szerepet? Tényleg alkalmasnak látják Szamler Lászlót a helyi Fideszben arra, hogy a helyi közéletről diskuráljon, úgy, hogy 57 évesen mindössze 26 milliós hitelt tud felmutatni?” – sorolta kérdéseit Józsa Bálint, aki posztját azzal zárta: bízik benne, hogy a kormánypárti politikus „tisztázni tudja magát, hiszen nem lenne jó, ha egy alkalmatlan ember hozzon fontos döntéseket a várossal kapcsolatban”.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Hol a kecskeméti egyetem alapítványába tett 127,5 milliárd közforint? – elmagyarázzuk (1. rész)

127,5 milliárd közforint sorsa vált kérdésessé a Neumann János Egyetem Alapítványa (NJEA) körül kirobbant botrányban, derült ki, miután az...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...