Közel kétórás demonstrációt tartott a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) a Kossuth téren. Lapszemle.
„Itt az idő, hogy közösen kiálljunk egy jobb egészségügyért! Minden magyar ember érdeke, hogy megfelelő ellátást kapjon, ha beteg lesz. Hogy ne kelljen hónapokat vagy éveket várni egy életmentő műtétre. Hogy a szakdolgozók és az orvosok ne hagyják el tömegesen az országot. Mert az egészség nem lehet kiváltság – az alapvető emberi jog!” – hirdette meg a két szervezet a tüntetést. Mint megírtuk, a változásra szerintük a túlterhelt kórházak, az összeomló háziorvosi rendszer, az elégtelen finanszírozás, a korszerűtlen eszközök, a folyamatosan növekvő várólisták, a több tízezer elkerülhető megbetegedés és haláleset, valamint az orvos- és ápolóhiány miatt van szükség.
Előzetesen kiderült, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szervezetként nem vesz részt a megmozdulásban (de magánemberként természetesen bárki elmehetett demonstrálni).
A MOK és a MOSZ pártpolitikától független kiállásként hirdette meg a Parlament előtti tüntetést. Szombat délután 2 órára bár nem teljesen telt meg a Kossuth tér, de kifejezetten sok ember gyűlt össze – írta a Telex. A 24.hu tudósítása szerint a tömegben ott volt Magyar Péter.
Svéd Tamás, a MOK főtitkára nyitotta meg a demonstrációt.
„Az egészségügy hatalmas érték, sokszor ezt akkor értjük meg, amikor az már nincs, elveszett. Azért vagyunk itt, hogy megmutassuk, az egészségügy fontos alapérték, és elérjük, a döntéshozók is a helyén kezeljék” – mondta a főtitkár, hangsúlyozva: nincs jobb és baloldali egészségügy, egy egészségügyi reform pedig 15-20 évig eltart.
Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke arról beszélt, hogy az ellátásszervezés legnagyobb gondja a dolgozók hiánya, vagy éppen a túlterheltségük. Az egészségügyben dolgozni nagy kihívást jelent, gyakori a folyamatos munkarend, az éjszakai munka, sokan sugárterhelésnek, fertőzéseknek vannak kitéve. Frusztráltak a dolgozók, mert egyre több a beteg. Sokszor nem kapják meg a megérdemelt pihenőt, szabadságot. Sokan 270-280 órát is töltenek munkával havonta, leginkább azért, mert nem akarják ellátatlanul hagyni a betegeket – tudósít a 24.hu.
Srádi Péter, a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy kevesen, az elvártnál rosszabb körülmények között, rosszabb eszközökkel dolgoznak az orvosok. A hiányosságok következményeit szövődmények formájában mi magunk fizetjük meg. Hangsúlyozta, a kiégett dolgozók nem tudják úgy ellátni a pácienseiket, ahogy azok megérdemelnék, és a körülmények miatt a teljesíteni tudó és akaró szakemberek elmennek külföldre és a magánszférába. Arra kérte a résztvevőket, hogy segítsék felhangosítani az üzenetüket, hogy a kormányhoz is eljusson: a még megmaradt dolgozókat megfelelő munkakörülményekkel, a túlterheltség csökkentésével, életpálya-modell kidolgozásával kell megtartani. Srádi beszéde után egy perce néma csenddel emlékeztek a Covid-járvány áldozataira.
Álmos Péter, a MOK elnöke kijelentette: az állami egészségügy egészében esik a színvonal, az ellátás nem éri el az elfogadható szintet. Messze leszakadtunk Románia és Bulgária mögött az infrastruktúrát illetően. „Nagy arányban fizetünk zsebből, de azok nem jutnak így ellátásért, aki összetett problémával küszködnek” – mondta a MOK elnöke, aki hozzátette, „ne engedjük, hogy az állam magára hagyja a lakosságot és kivonuljon az egészségügyből” – tudósított a 24.hu.
Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár szombat reggel azt írta ki Facebook oldalára, hogy a MOK szombati akciója annyit jelent, hogy „egyszerűen beállt az ellenzéknek kampányolni”. Videójában kitért arra, hogy 2010 óta (vagyis 15 év alatt) 2500 milliárd forinttal többet fordítottak az egészségügyre, „mint azt a baloldal tette.” Azt is elmondta, hogy 2025-re 467 milliárd forinttal többet terveztek be az egészségügyi költségvetésbe (ez egyébként a MOK egyik követelése volt). Az államtitkár felvázolta az orvosi bértáblát is. Az orvosok bérét valóban jelentősen emelték 2021-től, ám a MOK hangsúlyozza: nem a bérek miatt mennek utcára, hanem azért, hogy a társadalom egészének jobb egészségügye legyen.
Az államtitkár posztjára reagált Kulja András, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője. „Látszik, hogy csak 3 évig voltál rezidens és akkor sem aktív betegellátó területen. Látszik, hogy nem állsz éjjel 2-kor a műtőben, nem ügyelsz, nem próbálsz meg régi elavult eszközökkel túlzsúfolt SBO-n életet menteni. Látszik, hogy egyszerűen nem érted, hogy ez nem a fizetésekről szól, hanem egyetlen dologról: Arról, hogy nem működik az egészségügy. Nem működik, mert a jelenlegi kormánynak nincs egészségügyi programja, nem zavarja, hogy nincs orvos, nincs ápoló, nincs eszköz és hogy az elmúlt években több mint 200 betegellátó egység szűnt meg. Gyermekosztályok zárnak be, miközben a megfelelő ellátás hiánya miatt gyermekek, felnőttek, azaz magyar emberek halnak meg” – írta Takács Péter posztjára válaszolva Kulja András.