10 C
Kecskemét
2025. március 3., hétfő

FRISS HÍREK

Több mint ezer facsemetét osztottak szét Kecskeméten a Zöldítő tagjai – galériával

- Advertisement -

A 10 millió Fa Alapítvány által február elején meghirdetett erdészeti facsemetéket a regisztrálók a Nemzeti Faültetés Napja alkalmából vehették át a Zöldítő Civil Társaságtól. Három helyszínen is volt faültetés, Szegedről és Budapestről is érkeztek önkéntesek.

Állami támogatás nélkül, magánemberek és cégek hozzájárulása és munkája révén valósították meg meg a Nemzeti Faültetés Napjára szervezett eseményeket március 1-jén, szombaton a 10 millió Fa Alapítvány koordinálásával és támogatásával (egyes helyszíneken már megelőző napon is volt program).

„Az ország 281 pontján (106 településen), valamint Felvidék és Székelyföld egy-egy településén a felkérésünkre, biztatásunkra közel hatezer ember ragadott ásót, hogy fákat ültessen. Akkora tömeg, amekkorát még környezetvédelmi akció ebben az országban nem tudott megmozgatni” – értékelt Bojár Iván András, a 10 millió Fa elindítója és vezetője.

A Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesülete udvarán osztották szét a facsemetéket / Fotó: Zöldítő Civil Társaság

Kecskeméten erdei fenyő, csertölgy, kocsányos tölgy, magyar kőris, közönséges nyír, szürke nyár és vénic szil facsemetéket lehetett igényelni. Az osztásban részt vettek a Zöldítő Civil Társaság tagjai, önkéntesei, nyugdíjasok és az ELTE hallgatói, akik a 10 millió Fa Alapítvány koordinálásával érkeztek Kecskemétre.

A Menhely az Állatokért Kisfáiban lévő telephelyén a Zöldítő tagjai mezei szilt, törökmogyorót, platánt és barackfát ültettek el, tizenhat gyümölcsfa a Csodakertész Barna Faiskola ajándékaként, egy koros platánfa Kállai Márta faiskolájából felajánlásaként került a földbe, míg a Zöldítő egyik tagja, V. Dósa Eszter kampányának köszönhetően magánemberek támogatásai is érkeztek a kutyamenhelyhez.

Hasonló cikkünk:  Egy kihívás, és ami mögötte van: autista gyerekeknek rendeztek játékos tudáspróbát

A Guba parkban a sportpályák melletti árnyékos helyek növelése volt a cél, három koros fát ültettek el a város engedélyével: egy-egy lepényfát, díszalmát és virágos kőrist. A Vacsiközi területért Füle Ferenc indított követként gyűjtést, itt a fák beszerzését a lakossági felajánlások mellett a 10 millió Fa biztosította. V. Dósa Esztertől megtudtuk, az öntözést helyi lakosok segítségével fogják megoldani, akik az ültetésben is segítettek.

A KINCS Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesületének udvarán az országos kampánynak köszönhetően Szegedről bejelentkezett önkéntesek – két család kamaszokkal – ültettek el négy gyümölcsfát a Csodakertész Barna Faiskola felajánlásából.

Mindhárom helyszínen sikeresen zajlottak az ültetések és csatlakoztak hozzánk új helyi önkéntesek – részben olyanok, akiket a november végi Miyawaki ültetésen ismertünk meg. A csemeteosztásra nagyon sok fiatal család regisztrált! A sok helyi önkéntes jelenléte mellett mind a pesti ELTE-s diákok, mind pedig a szegedi családok lelkesedése azt támasztja alá, hogy óriási a tenni akarás a zöldítés terén és a kapcsolódás vágya társaságunk céljainak megvalósításához” – összegzett V. Dósa Eszter, a Zöldítő Civil Társaság tagja.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kerékpárosok, görkorcsolyások avatták fel az M44-es főút új szakaszát

Biciklisek és görkorcsolyázók próbálhatták ki először az M44-es gyorsforgalmi út Szentkirály-Kecskemét közötti szakaszát, amit hamarosan a forgalomnak is átadnak...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...