Tavasszal a természet újjáéled, ennek számtalan lelket gyönyörködtető pillanatával együtt, de persze akadnak kevésbé örömteli körülmények is. Lombok még alig-alig, nem fogja fel az égi áldást semmi, a galambok illemkódexében pedig nem szerepel nyilvános mosdók meglátogatása szükség esetén. Nekünk pedig, akár a tócsákat eső után, kerülgetnünk kell a járdát beborító, és arra rászáradt kisebb-nagyobb ürülékfoltokat, arcunkon grimasszal, esetleg néhány káromkodást is világgá eresztve.
Kalandozó kedvünktől hajtva tettünk mi is egy kisebb sétát, emellett megkérdeztük a Kecskeméti Városüzemeltetést is a jelenségről.
Ugyan a probléma a város egészében jelentkezik, külső városrészekben és a belvárosban egyaránt, mi ez utóbbit derítettük fel, nézve folyamatosan a lábunk elé, és vigyázva, mibe lépünk bele. Nem ragad a cipőnk talpára, nem csúszunk el rajta, mégis inkább tartózkodnánk a szorosabb kapcsolatfelvételtől.
A Gyenes térről indulva „nagyobb a füstje, mint a lángja” érzések kavarognak bennem, csak egy-két szennyeződéssel találkozom, ráadásul széles a sétány, szabadon lehet manőverezni. A Lővei-kollégium üres épületénél viszont van mit fényképezni, egy hatalmas guanótócsa mellett több kisebb paca is éktelenkedik.
Átvágok a volt Centrum áruház mellett, hogy a Rákóczi útra térjek, amiről fürkészek és portyázók már jelezték nekem, van anyag bőven választott témámhoz. A hír igaz, szőnyegbombázás utáni állapotok fogadnak, a középütt vezetett járdán tíz-húsz méterenként botlok bele madárpiszokba, sokszor szinte teljes szélességben beterítik a gyaloglásra szánt díszburkolatot.
Történelmi főterünk sem mentes a madártanilag ugyan izgalmas, a hétköznapi embert viszont bosszantó jelenségtől. Jó néhány koszfolt tarkítja itteni utunkat, egy kerékpártároló például teljesen elázott, de ha figyelemmel vagyunk, legalább kellő tér áll rendelkezésre, hogy szlalomozó mozdulattal elkerüljük a bajt.
Eső után, ezért nem köpönyegben járom végig a Petőfi Sándor utcát, a vizes körülmények pedig még markánsabban kiemelik, árnyaltabbá teszik a galambpecsétek formátlan idomait. Sajnos akad belőlük bőséggel. Így átnedvesedve talán még visszataszítóbbak, mint napon szárítva.
Természetesen nem csak Kecskemét küzd ezzel a problémával. Közeli szomszédunknál, Kiskunfélegyházán is számos panasz érkezik a polgármesterhez, egyúttal igyekeznek felvenni a kesztyűt: úgynevezett „élvefogó” csapdákkal végeznek házigalamb befogást és áttelepítést; költési időszakon kívül eltávolítják a fészkeket a frekventált helyeken található fákról; ragadozómadaras riasztással is próbálják az egyébként védett madarakat a várostól távol tartani.
Ezen kívül folyamatos a közterületek tisztítása, amihez új eszközöket is vásároltak. Ez amiatt is fontos, mert a galamb ürüléke megszáradva porzik, és egyrészt allergén anyagokat tartalmaz, másrészt szennyeződéseket (akár különféle vegyszereket is) és kórokozókat hordoz, amelyek megbetegedéseket okozhatnak.
Városunkban a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. (KVÜ) feladatköre a közterületek tisztán tartása. Kérdéseinkre elmondták, hogy alkalomszerűen végzik a madárürülékek eltávolítását: a főtéren minimum hetente egyszer, a város többi részén az észlelésekhez igazítva. Ehhez egy magasnyomású mosóval felszerelt jármű áll rendelkezésükre.
Rákérdeztünk arra is, hogy legalább a belvárost hogyan lehetne tisztán tartani, ezekre a szennyeződésekre hatékonyabban reagálni. „Az elszaporodott városi galambok témakörének megoldása, amely tipikus nagyvárosi probléma, nem tartozik szakterületeink közé” – szerepel válaszlevelükben. De talán nem is kellene speciális szaktudás a probléma eredményesebb orvoslásához, hiszen kézenfekvőnek tűnik, hogyha a magasnyomású mosóval rendelkező jármű képes ezeket a szennyeződéseket eltávolítani, akkor ezt a kapacitást bővítve átléphetnénk – nem csupán a madárkakin, hanem – a bosszankodásra okot adó kellemetlenség egészén is.
