A HVG idén is kiadta a legjobb 100 magyarországi középiskola listáját. Három kecskeméti is belefért a TOP 100-ba.
Az összeállítás során most is nézték az érettségi eredményeket (magyar, matek, történelem, nyelvi), a szövegértés és a matematika kompetencia felméréseket, illetve a...
Rajnai Attila akkor robbant be az országos köztudatba, amikor mintegy 20 éve megírta a Tokaji borcsaták című publicisztika sorozatát az Élet és Irodalomban (ÉS). Ez volt az a bizonyos "ne mi kapjuk a legtöbbet" írás, ami lényegében azt állította,...
Dobos József ex-ellenzéki képviselő azt nyilatkozta a Hírösvénynek, hogy semmi olyat nem írt alá, ami alapján le kellett volna bármiről is mondania, miután elhagyta a Szövetséget és az MSZP-t, az ellenzék csak a lufit fújja. Csakhogy a dokumentum létezik....
Nem végeztünk reprezentatív közvéleménykutatást. Az egyik nagy, kecskeméti Facebook csoport posztja alatt néztük át a kommenteket, ebből vontuk le azt a következtetést, hogy sokaknak nem tetszik a színház előtti új járda.
Ronda, mocskos, förtelmes
Az önkormányzati sajtó cikkét tették fel ebbe...
-vélemény-
Jövőbelátó az ember, aki meg tudja mondani, mi történik majd az önkormányzati választáson Kecskeméten, és azon belül is a 6. választókerületben. Nem kizárt, hogy lesznek más izgalmas körzetek is, de ez már előtte is nagyobb figyelmet fog kapni. Mégpedig...
Egy éve nem tudni, hogy ki tette közzé a közpénzekből is eltartott önkormányzati sajtó oldalára (Hiros.hu) azt a cikket, amelyet eredetileg a Hírösvény szerkesztője, Rajnai Attila írt saját újságjába.
Mint arról korábban beszámoltunk, a cikkben több hazugság is szerepelt....
Akik gyakran olvasnak sporthíreket a Facebookon, azoknak véletlenszerűen is feldobálhat a közösségi oldal olyan tartalmakat, amelyekre nem kerestek rá, csak az algoritmus véli úgy, hogy érdekes lehet számukra. Mondjuk, ha valaki mostanában a magyar válogatottról olvasgat híreket, esetleg kiemelten...
A gépjárművek már csak olyanok (pont mint az élőlények), hogy folyton öregszenek, és a kor meglátszódik rajtuk. Viszont velünk ellentétben a gépek folyton megújulnak, modernebb példányokkal jelentkeznek a gyártók, értve ezt a hajtásuk módjára is. A reklámokban persze a...
Új látványossággal gazdagodik Kecskemét - tudatta a város polgármestere a közösségi oldalán. Megszületett ugyanis a Lánchíd sétány, amelyet nagy csinnadrattával avattak fel minap.
Szemereyné Pataki Klaudia szerint egy új jelkép született ezzel Kecskeméten, az összefogás jelképe. Ugyanis a Lánchíd...
Egymás utáni napokon fogadta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke Csák János minisztert és L. Simon Lászlót. Előbbi az a miniszter, aki kirúgta az utóbbi vendéget, aki hétfőn délelőttig még a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója volt.
A kirúgásra azután került sor,...
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.