- Advertisement -
Lejer Zoltán önkormányzati képviselő, a Környezetvédelmi, Városrendezési és Agrár Bizottság elnöke, a Szövetség a Hírös Városért képviselőcsoport tagja közösségi oldalán jelentette be, hogy őt indítja a Jobbik Bács-Kiskun 1. számú választókerületében az ellenzéki előválasztáson.
A hatpárti (DK, Jobbik, Momentum, MSZP, LMP, Párbeszéd) megállapodás értelmében ugyanis előválasztásokon döntik el a pártok, hogy ki fogja képviselni az összellenzéket a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben az egy év múlva esedékes 2022-es országgyűlési választásokon.
Lejer Zoltán a bemutatkozójában elmondta, hogy noha a királyok városában, Székesfehérváron nőtt fel, de több mint egy évtizede otthonának választotta az aranyhomok földjét. Elmondása alapján azért kezdett el politikával foglalkozni, mert azt tapasztalta, hogy nemcsak a nyugati jóléttől, de a lengyel életszínvonaltál is lemaradt Magyarország. Kiemeli, hogy
„fontosnak tartom, hogy a fiatalok számára is élhető várost, élhető vidéket teremtsünk. Hitem szerint a vidék és Bács-Kiskun jövője a családi és kisparaszti gazdaságok támogatásában, nyugati típusú szövetkezeti formák kialakításában rejlik, és nem a Fidesz által preferált földesurakat hizlaló nagybirtokpárti modellben.”
Eddig négyen jelentkeztek be az előválasztó ringbe Kecskeméten
Kecskemétet két választókerület vágja ketté, a Bács-Kiskun 1. és 2. számú. Előbbi a Belvárostól nyugat felé a Dunáig tart, utóbbi keleti irányban a Tisza vonalánál ér véget. Hivatalosan eddig a Momentum, a DK és a Jobbik jelentette be a jelöltjeit.
Az 1. számú körzetben indul Bíró Barna (Momentum), Szőkéné Kopping Rita (DK), Lejer Zoltán (Jobbik). A 2. számú körzetben eddig csak Bodrozsán Alexandra (Momentum) jelezte az indulását.
Az előválasztás elfogadott menetrendje a következő, ha azt nem húzza keresztbe valami:
Augusztus 23., hétfőtől – a jelöltek felveszik az aláírásgyűjtő íveket
Augusztus 23. – Szeptember 6.– aláírásgyűjtés, ahol 400 érvényes aláírást kell gyűjteni az induláshoz
Szeptember 18. – szeptember 26.– első forduló (9 nap)
Október 4. – 10.– második forduló (7 nap)
- Advertisement -