fbpx

FRISS HÍREK

EP-delegáció: Magyarországon a helyzet inkább romlott

- Advertisement -

Magyarországon a helyzet 2018 óta nem javult, inkább romlott, ezt állapította meg az Európai Parlament őszi delegációja a jogállamiság helyzetéről.

Népszava cikke szerint a szerzők a 2018-as Sargentini-jelentés elfogadása óta eltelt időszak változásait veszik számba, és várhatóan ajánlásokat fogalmaznak meg.

Mint írják, továbbra is is komoly aggodalmak merülnek fel az igazságszolgáltatás függetlenségét és a médiaszabadságot fenyegető veszélyek miatt.

Úgy tűnik, hogy a széles körben elterjedt korrupció párhuzamos állam kialakulásához vezetett, ami független igazságszolgáltatási rendszer hiányában szinte lehetetlenné teszi a fellépést. A Pegasus-ügy rávilágított, hogy aktivistákat, újságírókat és ügyvédeket fokozott állami megfigyelés alá vontak

– fogalmaznak.

A kritikával ugyanakkor a héttagú delegáció két, a szélsőjobb illetve a konzervatív csoporthoz tartozó tagja nem ért egyet.

Hasonló cikkünk:  Magyarország volt terítéken az EP jelenlegi mandátumának utolsó vitáján

A Magyarországon folytatott eszmecserékről úgy fogalmaznak, a legtöbb eszmecsere konstruktív volt, a látogatókat nem minden tárgyalópartner fogadta szívesen, és a

hivatalos küldöttséggel szemben megnyilvánuló ellenségesség nem igazán segítette elő a nyílt párbeszédet és az őszinte együttműködést.

A cikkben elékeztetnek, a vizitelő képviselőktől többen is számon kérték, hogy milyen felhatalmazás alapján tárgyalnak Magyarországon, amikor a Sargentini-jelentés által elindított jogállamisági eljárás kikerült az Európai Parlament ellenőrzése alól, és három éve a kormányok képviselőiből álló tanács napirendjén van.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...