A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete március 25-től gördülő sztrájkot hirdetett, vagyis országszerte nem egyszerre, hanem mindig más-más iskolában tartanak munkabeszüntetést a tiltakozó tanárok. A szakszervezetek célja, hogy fenntartsák a sztrájkot az ország minden részén – és mindezt úgy, hogy a tanárok ne rokkanjanak bele anyagilag.
Sok kecskeméti pedagógus is csatlakozott – mint arról beszámoltunk a kecsup-on – a március 16-án kezdődő országos munkabeszüntetéshez, amire azután került sor, hogy a január 31-i, kétórás figyelmeztető sztrájk után sem vesz tudomást a kormány a szakszervezetek által már hónapokkal korábban ismertetett követeléseikről.
A bérek rendezéséért, a munkaterhek csökkentéséért, a szabad sztrájkjog gyakorlásáért sztrájkolnak, összességében pedig a hazai oktatásban felgyülemlett problémák sürgős megoldására hívják fel a kormányzat figyelmét. Néhány nappal ezelőtt a kabinet azt jelezte, hogy a választások előtt nem kerül sor tárgyalásokra.
Az Arany János Iskola pedagógusai eltökéltek
Március 16-án az Arany János Általános Iskola 28 pedagógusa lépett sztrájkba, amit a legtovább tartottak fenn a kecskeméti iskolák között. Tiltakozásukat március 28-a óta a gördülő sztrájkhoz való csatlakozással folytatják.
A széchenyivárosi iskola 23 sztrájkoló és további 9 támogató pedagógusa így fogalmaznak arról közösségi oldalukon, miért eltökéltek a céljaik mellett:
Mi, a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola alulírott pedagógusai nyilatkozatban jelentjük be, hogy továbbra is felháborítónak tartjuk a kormány párbeszédképtelenségét. Mivel korlátlan ideig sem a diákokkal való foglalkozásról, sem a kieső bevételről nem mondhatunk le, gördülő sztrájkkal folytatjuk a tiltakozást: minden nap csak néhány kolléga tagadja meg a munkavégzést, a tiltakozó tanárok közösségének támogatásával.
Szeretnénk felhívni a társadalom figyelmét az oktatás jelenlegi súlyos, válságos helyzetére. Olyan munkakörülményeket szeretnénk, amelyek biztosítják a minőségi munkavégzés alapfeltételeit, az elviselhető munkaterhelést a diákok és a tanárok számára. Olyan munkabért szeretnénk, ami nem okoz egzisztenciális kilátástalanságot. Amennyiben nem oldjuk meg sürgősen az oktatásban tapasztalt problémákat, gyermekeink színvonalas tanulását és jövőjét kockáztatjuk.
A sztrájk alapjog!„