fbpx

FRISS HÍREK

Bod Péter Ákos borús jövőképet vázolt fel egy szegedi előadáson

- Advertisement -

A Szegedi Tudományegyetemen tartott előadást Bod Péter Ákos volt jegybankelnök hétfőn, ahol téma volt az országot és a világot sújtó infláció, és szóba került az akkumulátorgyártás és a kínai cégek idetelepülése is.

A közgazdász szerint idén még nem fognak jelentősen csökkenni a számok, és a magyar helyzet más, mint a többi európai országé. „Idén már nem tud senki sem letaszítani minket az inflációs első helyről” – mondta.

A megfogalmazások nem egyértelműek, ugyanis a pénzromlás nem állt meg, hanem az árnövekedés lassult le, azt, hogy mikor áll meg és kezd el lefelé menni, sajnos nem lehet megjósolni. Arra utalva, hogy az úgynevezett fogyasztói kosárban a legjelentősebb tétel az élelmiszer így fogalmazott: „hogy mekkora infláció van Magyarországon, az egy szociális kérdés”. Vagyis aki alacsonyabb életszínvonalon él, az jobban megérezte az élelmiszerek drágulását, mint a tehetősebbek.

Szerinte az is jelentősen megdobja az inflációt, hogy az állam nagy pénzszórásba kezdett a 2022-es választások előtt, ezeket a pénzeket most fizetik vissza az emberek, ami növeli a forgalmat és lefelé nyomja a mutatókat.

Hasonló cikkünk:  Javaslat született a könyvek árkedvezményének tilalmára, pár napot adtak csak egyeztetésre

Az állami szerepvállalás kapcsán elmondta, hogy az állami költségvetési egyenleg évek óta egy brutális fegyelmezetlenséget tükröz, és emiatt minden kormányzatot el lehet marasztalni. Törékeny szituációban vagyunk, mert nagy a kitettségünk olyan tényezőknek, amikre nincsen ráhatásunk – fogalmazott. Ebből kifolyólag „megeshet, hogy kilő a dolog, de az is lehet, hogy megy tovább ugyanígy. Az is lehet, hogy nem megy tovább”, elmélkedett.

Nem kellene olyat csinálnia az államnak, amihez nem ért – mondta ezt az akkumulátorgyártásról és a kínai cégek idetelepüléséről. Úgy látja, hogy most az a cél, hogy ebben az iparágban kiemelkedők legyünk, de ha ő egy kínai befektető lenne, megkérdezné, hogy például honnan lesz ennyi áram a gyárakhoz? Bod szerint „ez az egész már megbukott, de még nincs bevallva. Lesz munkája a fiataloknak, mert ezt valakinek meg kell oldania.”

A cikket a Szegeder és a KecsUP együttműködésének keretében szemlézzük, a teljes cikket itt olvashatja. A cikk a Telexen is megjelent.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...