Orbán Viktor pénteken a floridai Mar-a-Lagóban tárgyalt Donald Trumppal. Sajtófőnöke szerint a magyar kormányfőt a volt amerikai elnök hívta meg, a felesége helyett vele utazó lánya, Orbán Flóra utazási költségeit pedig saját zsebből fizette.
Hazatérve a kormányfő az M1-en adott interjút, ahol többek között elmondta, valóban elég részletes tervei vannak Donald Trumpnak arra, hogyan kell ennek a háborúnak véget vetni – írja a Népszava.
Azt hozzátette a miniszterelnök, nincsen felhatalmazva arra, hogy a volt és szerinte leendő amerikai elnök terveiről beszéljen, de annyit megjegyzett, hogy ezek egybeesnek Magyarország érdekeivel. Orbán szerint Magyarországnak kitüntetett szerepe van, mégpedig azért, mert mi megcsináljuk azt, amit az Egyesült Államoknak nem sikerült.
Példának említette a közbiztonságot: Itt nem a rendőrök ellen beszélnek, nem a bűnözők jogairól beszélnek, hanem az áldozat jogáról, meg a rendőrökről. A rendőrök számát megnöveljük, a Büntető törvénykönyvet szigorítjuk, olyan mértékben helyreállítottuk a közrendet, hogy mi vagyunk Európa mindenki által elismerten legbiztonságosabb országa. Az Egyesült Államokban ez fantasztikus dolog, nekünk természetes – magyarázta.
Az illegális migrációt is megemlítette, vagy éppen a családi értékek mellett kiállást, miközben egész Nyugat-Európa „LMBTQ-s bolondságokról” beszél.
Orbánnak meggyőződése, hogy a mostani amerikai kormányzat le akarja váltani őket, mert olyasmit várnak el, amit nem tudunk és nem akarunk teljesíteni. Mi szövetségesek vagyunk, nem szolgák – tette hozzá.
Ami azt a NATO-elvárást illeti, hogy mindegyik tagország az éves GDP-jének a 2 százalékát hadi kiadásokra fordítsa, a miniszterelnök kijelentette, tudomásul kell venni, hogy eljött az újrafelfegyverkezés ideje Európában. Az ukrán-orosz háború bebizonyította, hogy nem lehet sunnyogni most már, a biztonságot meg kell teremteni – mondta.
Arról is beszélt, hogy az amerikai demokrata kormányzat és az Európai Unió vezetése, valamint a legnagyobb európai uniós tagállamok vezetése egy húron pendülnek, vagyis úgymond „háborúpárti” kormányok. Ezzel szemben szerinte Magyarország és Donald Trump „békepárti”. Mindennek a mélyén ez a különbség húzódik meg.
Orbán az amerikai igazságszolgáltatás függetlenségét is kétségbe vonta, szerinte Trumpot de facto republikánus elnökjelöltet az ellene tett szövetségi szinten is tett vádemelésekkel akarják megakadályozni abban, hogy induljon a 2024. november 5-i elnökválasztáson. Szerinte a volt amerikai elnök – akit legendának nevezett – emiatt a tisztítótűzön megy át, de a volt amerikai elnök olyan, mint a magyar népmesei hős, a végén úgyis győzni fog.
Szóba került Sulyok Tamás, az új köztársasági elnök is. Orbán elképzelése szerint most egy olyan államfőre van szükség, aki stabil, nyugodt, kiszámítható, ismert és át tudja mindannyiunknak adni nyugalmát az elnöki kegyelmi botrány után, amely „érzelmileg felkavarta” az embereket.
Itt meg is tört a jég, a kormányfő az interjú ezen pontján mondta ki először Novák Katalin nevét azóta, hogy az exállamfő 2024. február 10-én lemondott az elnöki kegyelmi botrány miatt. A műsorvezető felvetésére, miszerint a március 5. óta hivatalban lévő Sulyok Tamást máris támadják, Orbán Viktor úgy válaszolt: – Ez Magyarország.