A kormány és az Országos Vízügyi Főigazgatóság majdnem 1700 milliárd forintos beruházással új programot tervez indítani a Duna–Tisza közi Homokhátság vízpótlására – írja a Telex.
A Homokhátságot évtizedek óta fenyegeti a kiszáradás, a sivatagosodás veszélye, a talajvíz szintje pedig egyre lejjebb húzódik. A helyzeten tovább ront a klímaváltozás, emiatt nem várható, hogy a természet csapadékkal pótolja az egyre súlyosabb vízhiányt.
A program szerint a Dunából és a Tiszából vizet szivattyúznak ki, azt csatornákon és vezetékeken át víztározókba gyűjtik, majd a víz a Homokhátságot behálózó csatornákon keresztül lefolyik a víztározókból a száraz területekre.
A tavaly október végén Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára beszélt a parlamentben a Homokhátság vízpótlásáról. Azt mondta, hogy a tervezés és az engedélyezés lezárult, az 1673 milliárd forintos beruházás elindítása időszerű, de arról már nem beszélt, hogy a szerinte 10-15 év alatt megvalósítható programot mikor kezdik meg, és belátható időn belül mennyi pénz lesz rá.
Az említett cikkben Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgató-helyettese azt mondta, hogy a pénz meglesz, a tervek is készen állnak, tehát 2025-ben megkezdődhet az 1673 milliárd forint költségűre becsült program, amely két év alatt megvalósítható.
Kérdés, hogy a két nagy folyóban van-e elég víz ekkora terület ellátására. Bár a Duna vízhozama 10 százalékkal csökkent az utóbbi 10 év alatt, de a jelenlegi ismeretek szerint tud elegendő vizet biztosítani. A Tisza viszont több okból is kétséges: 30 százalékos vízveszteséget szenvedett el, a Nyírség vízpótlását a Felső-Tiszából tervezik megoldani, Debrecennél helyi tavakat töltenek fel belőle, valamint a városnál létesülő kínai CATL akkugyárhoz is szükséges lehet majd a Tisza vize.
Probléma az is, hogy a nagy méretű nyílt víztározók sok vizet párologtatnak, ami a nyáron a legnagyobb, és amikor a folyók vízhozama a legkisebb. Ráadásul a Homokhátsági vízpótlás programjában a víztározók mellett több száz kilométeren nyílt csatornákat is terveznek használni, már meglévőket működtetni és újakat is kiépíteni, amelyekből szintén sok víz párologhat el a nyári hőségben.
Ehelyett érdemesebb lenne kevesebb veszteséggel járó, helyi megoldásokat alkalmazni, mint például Kerekegyházán, ahol a Greenfo cikke szerint az esővizet juttatták be sekély kutakba. Valamint lehetne megtisztított szennyvizet is a talajba juttatni az ellenőrzése után.
A folyókból szerzett víz, a települési csapadék és a tisztított szennyvíz felhasználása mellett a gazdákat hazai és EU-támogatásokkal is ösztönözni kellene arra, hogy a víztakarékos és hatékony csöpögtető öntözésre álljanak át a jelenleg hazánkban leggyakoribb esőztető öntözési módszer helyett.
El kell felejteni azt a vélekedést, hogy „Magyarország a vizek országa”, és itt nagy vízbőség van – mondta Vasárus Gábor László geográfus kutató a Telexnek. Hozzátette, hogy az 1970-es évek csapadékbőséges-belvizes-árvizes időszaka óta az volt a szemlélet, hogy a víz káros, a sok víz veszélyes, vezessük le a folyókba minél gyorsabban, sajnos ez túl jól sikerült: A Homokhátságból hiányzó víz a Fekete-tengerben van.
Vasárus elmondta, hogy gyakorlatilag 1863 óta minden tíz évben újra rájöttek a hazai közbeszéd szerint arra, hogy a Homokhátság vízpótlásra szorul, de nem történt semmi. Most azonban nincs több idő a halogatásra, az Alföld mikroklímájának a változása máris sokkal gyorsabb, mint amilyen sebességgel tudunk változtatni a szokásainkon – véli a kutató.
Szerinte a vízpótlás szükséges, de nem elégséges, és a szigetszerű beavatkozások önmagukban hatástalanok maradnak. Ehelyett a mezőgazdaságban a vízmegtartó, víztakarékos módszereket kellene elterjeszteni és támogatni. Az állam évek óta kifizet a mezőgazdasági termelőknek kárenyhítési juttatásokra több száz millió forintot, ehhez képest a vízpótlás 1600-1700 milliárdos költsége nem nevezhető túlságosan soknak, bár az nem valószínű, hogy egy csapásra megszünteti a homokhátsági mezőgazdaságban az aszálykárokat – véli Vasárus.
A kutató szerint 5 fontos területen kell alapvető változásokat elérni, főleg mert az idő sürgeti a hatékony lépéseket:
- Szemléletváltozás szükséges: a vizet nem elvezetni, hanem megtartani kell.
- Mivel a jelenlegi túl kicsi víztározók és a csatornák összegyűjtik és elpárologtatják a talajvíz egy részét, ezeket ki kell iktatni vagy át kell alakítani.
- Vissza kell térni a régi, hagyományos magyar mezőgazdasági művelési módokhoz, ennek a segítésére kell alakítani a mezőgazdaság állami támogatását és a szabályozását.
- Rugalmasan kell kialakítani a vizes jogszabályokat, és helyi szinten szabályozni, mert az ország különböző részeinek vízgazdálkodása helyi megoldásokat igényel.
- Javítani kell a Homokhátság népességmegtartó erejét, mert ha elköltöznek az emberek, és senki nem műveli a földeket, tovább romolhat a helyzet.
Nagy István agrárminiszter tavaly nyár végén a 37. Bábolnai Gazdanapok megnyitóján azt mondta, a Vidékfejlesztési Program hamarosan megjelenő pályázataiban támogatni fogják a „víztakarékos öntözési technológiák bevezetését, az öntözőrendszerek optimalizálását, valamint a víztakarékos öntözési infrastruktúra és a kapcsolódó műtárgyak fejlesztését és rekonstrukcióját.”
A sajtóban már jelentek meg részinformációk a programról, például Áder János volt köztársasági elnök márciusban Kaposváron azt mondta, 2030-ra várhatóan befejezik a Homokhátság vízpótlását. Kérdés, melyik információ a megalapozott: az, hogy az idén megkezdik, és két év alatt befejezik, mint Gacsályi József OVF főigazgató-helyettes mondta, vagy a programhoz 10-15 év kell, amit Czepek Gábor államtitkár állított, vagy 2030-ra készen lesz, amit Áder János jelentett ki. Úgy látszik, a tervezet alapos, részletes és a hozzá nem értőknek is világos ismertetésére még várni kell.
