8.3 C
Kecskemét
2025. május 10., szombat

FRISS HÍREK

Játékos angolt tart rászoruló családok gyermekeinek egy kecskeméti nyelvtanár

- Advertisement -

Elsősorban rászoruló családok gyermekeinek szervezett angol nyelvű foglalkozást Mikó Kíra Zsuzsanna, kecskeméti nyelvtanár a Mezei utcai Közösségi Házban, de minden érdeklődőt szívesen látnak. A kicsik szombat délelőttönként játékos, zenés formában ismerkedhetnek az angol szavakkal, mondókákkal, amelyek így később az iskolában már ismerősek lesznek számukra. A kezdeményezésről Mikó Kíra Zsuzsannával beszélgettünk. 

– Hogyan merült fel benned az ötlet erre a programra?
– Már régóra gondolkoztam azon, hogy szívesen tartanék angol foglalkozást gyerekeknek, amely játékos, zenés, mondókázós jellegű. A mai gyerekek/fiatalok életének része az idegennyelv, és ha már ovis korban elkezdenek ismerkedni egy másik nyelvvel, a későbbiekben, annak hangzását már ismerve-hallva, talán könnyebben tanulják is majd.

– Milyen szervezeten belül, hol valósul ez meg?
– Kecskeméten, a Máltai Szeretetszolgálat fenntartásában működő Mezei utcai Közösségi Házban tartom az ovis angolt, minden héten. Magam is a Szeretetszolgálat munkatársa vagyok.

– Kiknek szól a program?
– A foglalkozáson javarészt 3-6 éves gyerek vesznek részt, tehát az óvodás korosztály, azonban a kisiskolások és érdeklődő nagyobb bölcsődés gyerekek is jöhetnek, szeretettel várjuk őket is. A nyelvi foglalkozásokat elsősorban a Mezei utcai Közösségi Házhoz közeli lakosok számára szervezzük, de várunk minden érdeklődőt, aki szívesen csatlakozna. Egy-egy találkozó időtartama, amíg aktívabban mondókázunk, énekelünk: körülbelül 30 perc. Ebben a fél órában a szülő, kísérő maga dönti el, hogy esetleg ő is bekapcsolódik, vagy inkább az előtérben beszélget más anyukákkal, ismerősökkel.

– Hogyan lehet jelentkezni? Hány fővel működik most a tanulás?
– A jelentkezés módja számtalan és folyamatosan nyitott. Lehet jelentkezni: személyesen, telefonon, emailben, messengeren is, ha valaki szeretné elhozni a gyermekét. Jelenleg 10 gyermek jár, ám a létszám változó, hiszen kisgyermekekről van szó, hol betegség, fáradtság, vagy akár más irányba terelődött érdeklődés változtat a résztvevők összetételén, létszámán is.

Hasonló cikkünk:  Felelősségvállalást és lemondást követelnek a kecskeméti Tisza-szigetek a polgármestertől

– Mit és milyen formában tanulnak a gyerekek?
– A találkozóink általában szombat délelőtt vannak 10 órától. Minden változást igyekszünk időben jelezni a közösségi oldalon, illetve üzenetekben. A foglalkozások tematikája megengedi, hogy mindig be lehessen csatlakozni. Tehát ha valaki új, akkor is érezze jól magát, legyen aktív részese a programnak.

Minden foglalkozás a már megismert dalok, mondókák ismétlésével kezdődik, így akik újként vesznek részt, ők is könnyűszerrel meg tudják tanulni a dallamokat, ritmusos szövegeket.

– Jelent-e előny, ha valaki már ovis korban találkozik idegen nyelvekkel?
–  Az ovisok egyébként is gyorsan tanulnak, és nagyon sokszor találkoznak az iskolában azokkal a dalokkal, mondókákkal amiket itt megtanultak már, aminek ők nagyon tudnak örülni. Mielőtt felkerül a gyermek az iskolába, érdemes előtte már megismerkednie az angollal, vagy egy másik nyelvvel foglalkozásszerűen is.

– Mik az eddigi tapasztalatok, visszajelzések?
– A gyerekek szívesen jönnek angolra, mert sokat játszunk, dalokat tanulunk. A szülők visszajelzései szerint a gyerekek otthon is dúdolgatják a tanult énekeket, és a megtanult szavakat/kifejezéseket is ügyesen használják. Örömmel tölt el, hogy olyan gyerekeknek tudok angol foglalkozásokat tartani, akiknek a szülei/nevelői nem biztos, hogy anyagilag megengedhetik maguknak a különórákat.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Olvasói nyílt levél konkrét ügyészi- és rendőri korrupcióról – Polt Péter legfőbb ügyészhez

Olvasónk azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy korábbi munkahelyén, 2019-ben súlyos korrupciót tapasztalt, a feljelentés után pedig noha sorra dőltek...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...