A befogadó tekintetét először talán a csoport bal szélén álló, arcát a kezébe temető figura ragadja meg, aki hiába egyértelműen ember, valahogy mégis egy lóra, Tornai János „Bús magyar sors” című képének főalakjára emlékeztet:
De térjünk vissza a 444-hez beküldött „Jézusatyaúristen!” című képéhez!
A kép alapvetően szakrális jellegű, azon belül is vallásos-misztikus, amennyiben egy átváltoztatást vagy átlényegítést mutat be, amikor valamiből valami egészen más lesz, mondjuk az ostyából Krisztus teste. Vagy szürke festékkel lekent pozdorjából beton.
De mit is látunk pontosan?
„A MÁV szorgos kezei kerítést javítanak a kecskeméti állomáson, mert a kerítés jó és szükségszerű eszköz hazánk biztonságának megőrzéséhez” – fogalmazná meg a fénykép lényegét az 1962-es Pajtás Magazin és a 2019-es Gönczi Gábor is.
– írta Csaba, hogy utána nem alkotóhoz, hanem kritikushoz méltó precizitással fejtse fel a kép további rétegeit:
„…de ha jobban mögé nézünk, csodát látunk:
– az egyedi OSB lapos technológia
– a kivágott fa törzsének precíz körbevágása (ki tudja, talán épp Szovjet mérnökök iránymutatásával?)
– Az ötletes szürke színű festék, amely mindezt elfedi. PATYOMKIN ÉLT!!!! Él!!!!!! ÉLNI FOG!!!!!!!!!!!!!!!
– A lemondóan arcát a tenyerébe temető Egyszerű Ember, aki már tudja: túl öreg ahhoz, hogy külföldön vállaljon munkát.”
Mit tehetnék hozzá ehhez? Hibátlan műalkotás, hibátlan értelmezés, hibátlan kerítés, hibátlan Magyar Betonból.
