Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója volt a legutóbbi KecsUP Est vendége, akit Alter Róbert, a KecsUP Hírek lapigazgatója a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványi botrányáról, a folyamatban levő Állami Számvevőszéki (ÁSZ) vizsgálatról, és természetesen az ügy kecskeméti vonatkozásairól, a Neumann János Egyetemért Alapítvány (NJEA) „ismeretlen helyen tartózkodó” 127,5 milliárd forintjáról is kérdezett.
Fontos előzmények
Több mint egy évtizedet, egészen 2013-ig kell visszamennünk, ha ezt a nagyon összetett ügyfolyamot meg szeretnénk érteni, vagy legalábbis a lényegi történésekre igyekszünk rátapintani. Ligeti Miklós elmondása szerint ugyanis ebben az évben a devizahitelben elszámolt vagy abban felvett banki adósságoknak a forintra történő átváltásából az MNB könyveiben is kimutatott nyereség keletkezett, így felvetődött ekkor az a kérdés, hogy ezzel a szabadon felhasználható forrással mi történjen, egyáltalán szabadon felhasználható-e.
„Az egész tehát nem Kósa Lajos emlékezetes mondatával – tulajdonképpen a rendszert kiválóan jellemző metaforájával – indult, miszerint elvesztette a közpénz jellegét… Amikor a Transparency International Magyarország az első adatigényléseit elküldte az MNB felé, és a sajtó is elkezdett ezzel foglalkozni, akkor azt a választ fogalmazták meg, hogy a jegybank pénze nem is állami pénz. Tehát azt is tagadták, hogy a jegybank az állam része lenne.”
Mind Bod Péter Ákos, mind Surányi György egykori gyakorló jegybankelnökök hangsúlyozták ekkoriban, hogy a jegybank is az államháztartás része. Hiszen ha veszteséges, akkor az állami költségvetés ki fogja pótolni a hiányt, és ha nyereséges, akkor pedig értelemszerűen be kell fizetnie az államkincstárba. Egyébként ritkán nyereséges, és ez nem is feladata.
Szintén 2013-ban a jegybankra vonatkozó új törvényt alkottak, és a nyereség felhasználását tulajdonosi jogkörből áttették igazgatósági jogkörbe, ami a jegybank elnökét és alelnökeit jelenti. Tehát tulajdonképpen Matolcsy György saját maga szabadon dönthetett arról, hogy mi a sorsa ennek a nyereségnek.
Hol van most a pénz?
„Tudjuk, hogy nem ott van, ahol egyébként lennie kellene, merthogy előbb alapítványba tették, az alapítvány aztán elkezdett ingatlanokba, ingatlan-vállalkozásokba befektetni” – ugrott vissza beszélgetőpartnerünk a jelenbe, aki úgy véli, hogy például a Globe Trade Centre (GTC) fő befektetés biztosan nem ér annyit, amennyit ráköltött az MNB alapítványa, és valószínűleg a svájci Ultima ingatlanos cég is erősen túl van árazva. Ezekben a befektetésekben van most valószínűleg a pénznek a legnagyobb része, de hogy ez ebben a pillanatban mennyit ér, azt nagyon nehéz megmondani.
A jegybank, illetve az alapítvány (most már csak egyetlen Pallas-alapítvány van) azzal üti el ezt a kockázatot, hogy a könyveiben a mai napig beszerzéskori értéken mutatja ki ezeket a pénzösszegeket. Holott egy tőzsdei cégnek az értéke egyáltalán nem azon múlik, hogy mennyiért vásárolták meg.
Ráadásul ha elindul egy komolyabban vehető nyomozás, és elkezdenek lefoglalni üzletrészeket, kérdéses, hogy mi marad annak a részvénytársaságnak az értékéből, amelynek a részvényi többségét egyszer csak a magyar állam elkezdi lefoglalni, vagy végrehajtással elvonni. Így a vagyon a visszaszerezhetősége több mint kétséges.
Mire lett volna használható a pénz?
A „közpénz jelleg elvesztése” körüli vitának a jelentősége abban rejlik, hogy közpénz csak arra költhető, amiről jogszabályi rendelkezés van, míg a magánpénzek felhasználásának logikája pont ellentétes ezzel, tehát bármire lehet használni, amit a törvény nem tilt. „Mi az első pillanattól kezdve azt mondtuk, hogy a Magyar Nemzeti Banknak még a pénzügyi szakemberképzés és a közgazdasági felsőoktatás megújítása érdekében sincs joga alapítványokat létrehozni” – világított rá Ligeti Miklós.
Hiszen valójában közpénzről kell beszélnünk. A jegybanknak az alaptörvényben és a jegybanki törvényben meghatározott alaprendeltetése (a monetáris politikát hajtja végre az árstabilitás kialakítása és fenntartása érdekében) pedig komoly pénzköltéseket jelent, például intervenciók végrehajtását az árstabilitás megőrzése érdekében.
Tehát biztosan nem lett volna törvényes akár egy jó közgazdaságtudományi képző- vagy kutatóhelyet létrehozni ezekből a pénzekből, de mégiscsak valamiféle közt célt szolgáló haszna lett volna ennek a mindenképpen szabálytalan pénzköltésnek. De itt még csak nem is ez történt. „Ez sikkasztás volt, és ez nem csak játék a szavakkal, ugyanis a sikkasztás az azt jelenti, hogy már eleve nem volt joga a pénzt kivenni a jegybanknak a könyveiből. Még abban az esetben is büntetni kellene a jegybanknak a pénzelvonásért felelős vezetőit, ha történetesen az derült volna ki, hogy ez a GTC-befektetés meg az Ultima Svájcban iszonyat jól fial.”
A Transparency International Magyarország 2015 tavaszán vitte bíróságra az első komolyabb adatigényléseket, és akkor az alapítványokba átkerült pénzösszeg 260 milliárd forintnyi volt. Egészen 2019-2020-ig ez a pénz még nem tűnt el.
Addig az alapösszeghez képest inkább elenyésző mértékű, de önmagában is megdöbbentően drága kiadások történtek, amelyek azonban nem veszélyeztették ennek a 260 milliárdnak a teljességét. Közel 40 millió forintot kapott Nemzeti Nagyvizit című könyvére Kásler Miklós, aki később ugye miniszter is lett. Matolcsy György is kapott pénzt, illetve támogatást, bár valószínűleg nem személy szerint ő, hanem a könyvét (Sakk és póker) kiadó szervezet. Ezen kívül 500 millió forint körüli összeggel hozzájárultak az alapítványok a később megszűnt vs.hu nevű újságnak a megvásárlásához. Vettek zongorákat, festményeket is.
Kecskemét – garanciavállalás és elismert fizetésképtelenség
A komolyabb pénzügyi bajok tehát alig néhány évvel ezelőtt kezdődtek. Kecskeméten is, ahol viszont a Neumann János Egyetemért Alapítványnál a 127,5 milliárd visszafizetésére a Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) alapítványa (amely egyben tulajdonosa az Optima Befektetési Zrt.-nek) garanciát vállal. Csakhogy egy nappal Matolcsy György mandátumának a lejárta előtt létrejön egy bizonyos kölcsönszerződés (valójában adásvételi), ami Ligeti Miklós szerint igencsak árulkodó a PADME fizetőképességét illetően.
A PADME alapítvány ekkor átadja az Optima tulajdonosi jogait a Közép-európai III. Magántőke Alapnak. De miután ennek befektetői olyan alapok (Arcadia, Optimum 1, Optimum 2), amelyek ugyanúgy a PADME pénzét kezelik, így a kölcsönbe vevő és a kölcsönbe adó végső soron ugyanaz. Még izgalmasabb, hogy ez nem kölcsönügylet volt, mert a szerződés aláírásával, illetve a kölcsönzés idő megfizetésével a részvények tulajdonjoga átszáll, tehát ez valójában egy adásvételi szerződés. Az ún. színlelt szerződést pedig nem lehetne bejegyezni a cégbíróságon, de legalábbis a cégbíróságnak ezt a kölcsönszerződést nem az elnevezése, hanem a tartalom alapján kellett volna elbírálnia – adásvételi szerződésként.
Ennek a szerződésnek a legfontosabb rendelkezése az volt, hogy a kölcsönügyletnek az elsődleges célja az Optima fizetőképességének a helyreállítása. „Tehát valószínűleg akkora bajban voltak, annyira körmükre égett ez a buli, hogy még elhazudni se tudták, tehát egyszerűen így kiböffent belőlük, hogy nagyon nagy a baj, teljes a fizetésképtelenség. Nyilván attól, hogy kölcsön adták a részvényeket, vagy akár átruházták a tulajdonjogát a részvényeknek, nem állt helyre a fizetőképesség.”
Kinek kellett volna a bajt észrevenni? Kinek kellett volna közbeavatkozni?
Észrevették az újságírók (számtalan cikk, elemző anyag született), észrevette a Magyar Közgazdasági Társaság, észrevette az MTA Közgazdaságtudományi Társasága, és persze észrevette a Transparency International Magyarország.
Fellépni ellene elsődlegesen Varga Mihály, mint államháztartásért felelős miniszter tudott volna, hiszen a tulajdonosi jogokat 2018-ig a Nemzetgazdasági Minisztérium, utána a Pénzügyminisztérium gyakorolta, és ugye mindkét intézményt ő vezette. Tulajdonosi joggyakorlóként egyébként a jegybank felügyelőbizottságába két szakértőt delegált (egyikük Papcsák Ferenc, egykori elszámoltatási kormánybiztos és korábbi zuglói polgármester), a felügyelőbizottságnak pedig dolga lett volna, hogy észlelje a céltól eltérő vagyonfelhasználást.
A PADME (Pallas Athéné Domus Mentis) felügyelőbizottságának szintén észlelnie kellett volna, hogy az alapítvány nem a létesítő okirat szerinti célra költi a vagyonát. Itt egyébként Polt-Palásthy Marianna, a legfőbb ügyész Polt Péter felesége is tag volt, így felvethető az összeférhetetlenségi helyzet, hiszen mennyire remélhető az ügyészségtől annak a magatartásnak a vizsgálata, amely magatartásban ilyen vagy olyan formán a legfőbb ügyész felesége is érintett.
„Vagyont sokkal könnyebb szerezni, mint büntetlenséget” – hangzott el a mintegy két órás beszélgetés végén. Ligeti Miklós szerint az alapítvány, az alapítványi cégek és a jegybank vezetői garnitúrájának köréből kell kikerülnie a gyanúsítottaknak, és semmiképpen sem megkerülhető az alapítványokat alapítóként létrehozó, és a vezető testületeket kijelölő Matolcsy György felelőssége. „Elő kellene állítani, be kellene idézni, és ha nem jelenik meg a rendőrségen, akkor el kellene fogni.”
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója úgy véli, hogy csak a hatóságok erre irányuló szándékán múlik, lesz-e valós elszámoltatás, igazságtétel. Bűntett sajnos van, képesség a kivizsgálására szerencsére szintén van, az eljárások sorsa csakis akarat kérdése.
KecsUP Est sorozatunk tovább folytatódik, szeretettel várjuk olvasóinkat, követőinket és minden érdeklődőt a következő alkalomra, amiről részletesebben majd honlapunkon, vagy közösségi felületeinken tájékozódhatnak.
