Bács-Kiskun megyéből is jónéhány bíró és igazságügyi alkalmazott közzétette – névvel és beosztással – tiltakozó nyilatkozatát a Magyar Bírói Egyesület honlapján azután, hogy a bíróságok szakmai felügyeletét végző Országos Bírói Tanács nemrég elfogadta az Igazságügyi Minisztérium nagy ellenkezést kiváltó...
A meglévő hat helyi jelentőségű védett természeti terület további hattal bővülhet, ha elfogadja a kecskeméti közgyűlés csütörtökön az erről szóló új önkormányzati rendeletet, miután a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal megállapítása alapján a városnak a fenntartási tervet különálló dokumentumban kell megalkotnia....
Egyre több embernek jelent nehézséget megfelelő és megfizethető otthont találni vagy fenntartani. Mindezt közvetlen környezetünkben látjuk és tapasztaljuk. Újságíróként arra van lehetőségünk, hogy írjunk a társadalom széles körét érintő lakhatási válságról, kihívásokról és a lehetséges megoldásokról. És hozzájáruljunk az...
Tanárként és előadóművészként több mint 10 éve kötődik Rajk Judit a kecskeméti Kodály Intézethez, és egy éve annak igazgatója. Már világosan látja, mi az a többlet, amit visszakaptak az újonnan felújított egykori ferences kolostorban. Számolt az új, tervezett kollégiummal,...
A zuglói plébánost korára és egészségi állapotára tekintettel felmentették egyházi beosztásai alól, és nyugállományba helyezték. A Válasz Online forrásai szerint Pajor András katolikus pap a szóban forgó pap. A lap forrásai az ügy súlyosságának igazolásaként értékelik, hogy az egyháznak...
A zivataros időszakban a csapadékvíz elvezetése okoz gondot Kecskemét több pontján, a nyári aszályos hónapokban pedig a víz hiányától szenved a kecskeméti táj. „A klímaváltozás negatív következményeiből eredően egyre gyakoribbak az időjárási szélsőségek, így a heves, villámárvizeket okozó esőzések...
Bővítenék a kórházi dolgozók részére bérelhető parkolóhelyek számát az egyre növekvő parkolási nehézségek miatt a Nyíri úti kórház területén. Összesen 298 parkolót vonnak ki a közforgalomból a kórház területén, amit a 2025-re érvényes bruttó 12 ezer forintos éves behajtási...
A 'City-to-City Exchanges' során egy település, amely a fenntartható városfejlesztés terén kihívásokkal néz szembe, összefog egy másik uniós tagállam településével, amely szakértelemmel rendelkezik a probléma megoldásához. Ez a csere jellemzően két város között zajlik, de néha egy harmadik település...
Néhány centiméteres hóréteg borította be reggelre az országot. 10 perces késéssel ugyan, de a 6:48-as vonattal indultam kollégámmal Budapestre a kecskeméti intermodális pályaudvarról. Nagykőrös után bemondták, Cegléden át kell szállnunk egy másik vonatra. Hangos kacagás az IC kocsiban. Többségünk...
A drágítás oka: a bevételkiesést a korábbi jegyáremeléssel nem lehetett kompenzálni.
A felnőtt belépőjegy 2500 forint helyett 3000 forintba, a nyugdíjas és a 3-18 év közötti gyermekek részére szóló jegy 1800 forint helyett 2200 forintba kerülhet 2025. január 1-jétől, ha...
Hosszú interjút adott Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke a 444.hu-nak. A jegybanki alapítvánnyal, a PADME-val kapcsolatban kijelentette: "nagyon...