fbpx

FRISS HÍREK

Emeli a díjat és megbünteti a piac a tárolási szabályokat be nem tartó árusokat

- Advertisement -

Már jeleztük legutóbbi írásunkban, amely a piaci helyzettel, panaszokkal foglalkozott, hogy úgy tudjuk, megemelik a tárolási díjat. Ezt egyébként már jelezte az igazgató a panaszosok levelére adott reakciójában, amelyet a KecsUP hozott le.

Most itt van az erről készült szórólap is, tehát az akkori információnk valós volt. Az árusokat figyelmeztető írás szerint havi 4200 forintról 5000 forintra emelkedik a tárolási díj havonta. Valamint kizárólag egy fajta hálóval lehet majd letakarni a piacon hagyott termékeket, de azokat a padozatra rakni tilos. Üres rekeszeket sem szabad tárolni. Aki nem tartja be a szabályokat, annak az áruját elzárják, és alkalmanként 2000 forinttal megbüntetik.

Az árusok korábban panaszaik között azt írták, hogy rendezetlen a piaci látkép, a rekeszek szét vannak dobálva. Erre írta a piacigazgató azt, hogy a rendezetlen hatást az asztalon letakart rekeszek keltik, és ezt a tárolási díj megemlésével igyekeznek visszaszorítani. Még azt is megjegyezte, hogy nehezíti a takarítást, hogy az asztalbérlők nem pakolnak el rendesen maguk után.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...