11 C
Kecskemét
2025. március 4., kedd

FRISS HÍREK

Nyomoz a rendőrség Szamler László vagyonnyilatkozata ügyében

- Advertisement -

Olvasónktól jött az infó, a rendőrség megerősítette: Szamler László Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő vagyonnyilatkozata ügyében hamis magánokirat felhasználásának vétsége gyanúja miatt folytat eljárást a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Szerkesztőségünket a napokban értesítette egy olvasónk, hogy egy magánszemély feljelentése nyomán a rendőrség nyomozást indított amiatt, hogy Szamler László kormánypárti önkormányzati képviselő vagyonnyilatkozataiban nem tüntetett fel egy 637 négyzetméteres külterületi, gyümölcsös művelési ág besorolású ingatlant, amely a tulajdoni lap és árverési hirdetmények szerint is a nevén van.

Megkerestük a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletét, megerősítik-e az információt, és ha helytálló az értesülés, akkor mit lehet tudni a büntetőeljárásról, történt-e már az ügyben gyanúsítotti meghallgatás.

„A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz érkezett megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság hamis magánokirat felhasználásának vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást. A nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt nem áll módunkban adni” – közölte a rendőrség kommunikációs szerve.

Mint megírtuk, januárban a KecsUP Hírek (egy másik) olvasója hívta fel a figyelmünket egy, a város hivatalos honlapján közzétett árverési hirdetményre, amelyben Szamler László Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő külterületi, gyümölcsös művelési ág besorolású ingatlanját hirdették meg licitre (210 ezer forint becsértékkel) – csakhogy ezt a földet a képviselő se a korábbi, se a legújabb vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel. A végrehajtást az MKK Magyar Követeléskezelő Zrt, az EOS Faktor Zrt. és az Inhold Zrt. kérte, összesen 12,3 millió forint kölcsönösszeg, egyéb pénzkövetelés jogcímén.

Hasonló cikkünk:  Szamler László elmondta a közgyűlésnek és a KecsUP-nak is, mi a helyzet azzal a bizonyos gyümölcsössel

A Szövetség a Hírös Városért Egyesület közgyűlési frakciója február 5-én nyílt levelet tett közzé, felszólítva a kormánypárti képviselőt, hogy február 10-ig „egyértelműen adjon számot a nyilvánosságnak a vagyoni helyzetével kapcsolatban felmerült kérdésekről”, majd miután nem kaptak választ, február 12-én közölték, vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeztek a kormánypárti képviselő ellen.

Az ügy a február 20-ai közgyűlésen is előkerült annak kapcsán, hogy Siposné Bodrozsán Alexandra ellenzéki politikus (Szövetség) indítványozta a képviselői vagyonnyilatkozatok nyilvánosságra hozatalát.

Szamler László a KecsUP Hírek emailben még januárban feltett kérdéseire nem reagált, a februári közgyűlésen viszont nyilatkozott portálunknak és a közgyűlésen is beszélt az ügyről. Mint elmondta, 2015-ben eladta az összes matkói földterületét egy bedőlt bankhitel előtörlesztése érdekében, de az elhíresült gyümölcsöst a vásárló idős házaspár nem írta át a nevére, haláluk után pedig végrehajtás alá került. A képviselő kijelentette: azért nem tüntette fel a területet a vagyonnyilatkozatában, mert úgy tekinti, hogy az az elhunyt vevők örököseié.

Szamler László elmondta a közgyűlésnek és a KecsUP-nak is, mi a helyzet azzal a bizonyos gyümölcsössel

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Szamler László ellen a Szövetség

Árverési hirdetményből derült ki, hogy van földterülete a vagyontalan képviselőnek

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

A Parlament előtt tüntetnek az orvosok, viszont az egészségügyi szakdolgozói kamara nem csatlakozik a demonstrációhoz

Tüntetést szervez március 8-ra, szombatra a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Orvosok Szakszervezete, a demonstráció Budapesten, a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...