11 C
Kecskemét
2025. május 11., vasárnap

FRISS HÍREK

Több milliárd forintnyi uniós támogatás érkezik Bács-Kiskun megyébe a következő hónapokban

- Advertisement -

Megyénket illetően mintegy 5 milliárd forint sorsáról döntöttek nemrég kormányzati szinten az EU kohéziós forrásait pályáztató TOP Plusz program keretében. Humán fejlesztések, turisztikai beruházások, és oktatási intézmények megújítása egyaránt szerepel a támogatott elképzelések között.

A helyi közösségek erősítését, a szociális szolgáltatások bővítését és a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítését célozzák az úgynevezett „humán fejlesztések”. Ezúttal 24 település – kisebb községek és nagyobb városok egyaránt szerepelnek köztük – részére ítéltek meg összesen kétmilliárd forint értékű támogatást, akik így lehetőséget kapnak, hogy minden generáció számára jobb életkörülményeket biztosítsanak, erősítsék a közösségeket és támogassák a társadalmi integrációt. Az alábbiakban kiemelünk néhány elnyert pályázatot.

  • Kiskunfélegyházán az egészségtudatosság és egészségmegőrzés, illetve a drogprevenció kerül középpontba, méghozzá aktív, a közösségi részvételt ösztönző eseményeken. Csaknem 350 millió forintnyi uniós forrás áll ehhez rendelkezésükre.
  • Kiskunhalas 344 millió forint támogatást fordíthat helyi közösségi életére. „Tanoda” programja segítségével a hátrányos helyzetű gyerekek oktatását helyezi előtérbe. Ezen kívül fiatal vállalkozóknak szerveznek képzéseket, a közbiztonság erősítésére indítanak kezdeményezést, illetve a „Női kávéház” projektjük a női egészségmegőrzésre helyezi a hangsúlyt.
    A felsorolt humán fejlesztési támogatásokon túl a város örülhet egy köznevelés fejlesztését célzó infrastrukturális döntésnek is: a Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola 100 millió forinttal gazdagabban állhat neki fejlesztései megvalósításának.
  • Kunszentmiklós a fiatalokra és az idősebbekre is odafigyel: szünidei foglalkozásokat és pályaorientációs tanácsadásokat szervez gyerekeknek, a szépkorúaknak pedig demenciát lassító közösségi programokat kínál. Mindezekre 114 millió forint támogatást ítéltek meg.
  • Kiskunmajsa 184 milliós uniós forrásból elsősorban a hátrányos helyzetű roma lakosság számára igyekszik segítő kezet nyújtani különféle közösségfejlesztő foglalkozások révén.
  • Kalocsa az egészséges életmódot fogja népszerűsíteni, és az ifjabb generációkat motiválni, többek között az Ifjúsági Példaképek Gálája keretében, ahol a kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalokat díjazzák. Tehetik mindezt a megítélt 190 millió forint felhasználásával.
  • Tiszakécske, Tiszaug és Szentkirály együttes pályázatuk révén szintén 190 millió forintot költhetnek. Ők a közösségi élet fellendítését tűzték ki célul: nyitott családi rendezvények, gyermekek és idősek számára szervezett programok, valamint egészségnapok és szűrővizsgálatok valósulhatnak meg a közeljövőben.
Hasonló cikkünk:  Pénzügyekben és gyereknevelésben is segítették tanácsokkal a nehéz sorsú családokat

A társadalmi célokat közvetlenül megcélzó uniós pályázati források mellett néhány infrastrukturális fejlesztés is most kapott zöld lámpát. A már korábban említett kiskunhalasi nyertes pályázaton kívül 200 millió forintos támogatásban részesült Hartán a Ráday Pál Alapfokú Művészeti Iskola, Kömpöcön pedig a Szeged-Csanádi Egyházmegye által fenntartott Katolikus Általános Iskola bővülhet egy négy évszakos sportsátorral, amihez 93 millió forinttal járul hozzá az Európai Unió Kohéziós Alapja.

A legnagyobb infrastrukturális célzatú összeg viszont Bajára jutott, ahol 680 millió forint ráfordításával a III. Béla Gimnázium egyik épületének felújítását végezhetik el. Ilyen nagyságrendű pénzeket még a turizmusfejlesztéssel kapcsolatos döntéseknél találhatunk: kerékpárút épül Császártöltés és Hajós-Pincefalu között (646 millió forint), komplex turisztikai fejlesztést kap a Hajósi Pincefalu (367,5 millió forint), és folytatódik a Vadkerti-tó környezetének megújítása (230 millió forint).

Fotó: bacskiskun.hu

A tervek szerint a TOP Plusz program keretében 120 milliárd forintnyi település- és területfejlesztési támogatás hasznosul Bács-Kiskun vármegyében a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban az EU Kohéziós Alapjának segítségével. A repertoár – mint a fentiekből is kiderül – igen széles, az épületek felújításától és kerékpárutak létesítésétől a közösségi összetartást segítő eseményeken át az egészségmegőrzésig, vagy a közbiztonságot erősítő programokig sok mindenre kiterjed.

Szerkesztő, rovatvezető: Falusi Norbert

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Nem igaz, amit a polgármester állít: nem több, hanem egyre kevesebb kecskeméti gyermek születik

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester gyakran posztol arról, hogy Kecskeméten egyre több gyermek születik. Tényellenőrzést végeztünk, és az önkormányzattól, valamint...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...