15 C
Kecskemét
2025. április 14., hétfő

FRISS HÍREK

Félévszázados jubileumát ünnepelte a lakiteleki óvoda (galériával)

- Advertisement -

Ötven éve szolgálja a lakiteleki családokat a helyi óvoda, melynek évfordulóját ünnepséggel tették emlékezetessé. A jubileum alkalmából egykori óvodások, dolgozók és meghívott vendégek idézték fel az intézmény történetét.

A jelenlévőket Aszódiné Magyar Beáta főigazgató köszöntötte, aki elmondta, hogy nagy izgalommal készültek erre a napra, mert nem kis dolog egy község életében, hogy ötven éve áll fenn egy óvoda. Madari Róbert polgármester az óvoda 50 éves jubileumi ünnepségén hangsúlyozta, hogy az esemény nemcsak az intézmény, hanem egész Lakitelek ünnepe is. Beszédében méltatta a Szivárvány Óvoda közösségformáló szerepét. Köszönetet mondott azoknak, akik az óvodát alapították, építették, fejlesztették, és arra buzdított, hogy ezt az örökséget továbbra is megőrizzék a jövő generációi számára – írja az lcafe.hu.

Hasonló cikkünk:  Kiterjesztett hatalom, szűkülő szabadság: A Fidesz újabb lépése a kritikus hangok ellen

Sütő Lászlóné, az óvoda korábbi, 33 évig szolgáló vezetője visszaemlékezett az intézmény indulására, és idézett egy 1975-ös újságcikkből. Elmondta, hogy az új, száz férőhelyes óvoda 1,3 millió forintos költségvetéssel épült, amelyhez a helyi közösség, vállalatok és intézmények jelentős támogatást nyújtottak – pénzzel, téglával és társadalmi munkával is.

A műsorban közreműködött Kovács Lili Janka, aki kiscsoportos létére kiválóan énekelt, az óvoda táncműhelye, verset mondott Fehér István alpolgármester. Ezt követően felavatták Czinege Edit helyi kerámikus által készített szivárvány jelképet, amit a bejárati ajtó felett helyeztek el.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Hol a kecskeméti egyetem alapítványába tett 127,5 milliárd közforint? – elmagyarázzuk (1. rész)

127,5 milliárd közforint sorsa vált kérdésessé a Neumann János Egyetem Alapítványa (NJEA) körül kirobbant botrányban, derült ki, miután az...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...