fbpx

FRISS HÍREK

Veszélyhelyzet: Egy fideszes polgármester már élt a törvény által ráruházott hatalommal

- Advertisement -

Nem helyi eset, Komlón történt, amiről írunk. De csak azért tesszük, mert jó üzenet ez azokra a felvetésekre, hogy nem úgy van az! Mármint az, amit mi is megírtunk. Hogy tudniillik veszélyhelyzet esetén a katasztrófavédelmi törvény egyértelműen fogalmaz:

„Veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja.”

A városháza sajtósa azt válaszolta nekünk, hogy „Ez most nem az a vészhelyzet, amelyben ne lehetne közgyűlést tartani.” Mert a kérdésünk az volt, hogy lesznek-e testületi, bizottsági ülések, tekintettel a törvény kijelentő (és nem megengedő) mondatára.

A törvény egyébként nem tesz megkülönböztetést ilyen vagy olyan veszélyhelyzet között. A felsorolások között az is szerepel, hogy:

  • tömeges megbetegedést okozó humánjárvány vagy járványveszély, valamint állatjárvány

A városházi magyarázat szerint a törvényi kitétel (amit kérdező levelünkhöz csatoltunk), „lényege, hogy amennyiben a közgyűlés összehívása akadályokba ütközik, akkor gyakorolja a hatáskört a polgármester.” Akadályoztatásról azonban nincs szó a törvényben.

A kecskeméti polgármester nem akar átlépni a demokrácián

Később a kecskeméti polgármester is azt nyilatkozta, hogy ha ő dönt egyedül, akkor úgy dönt, hogy nem dönt egyedül. Mert ő nem tudja elképzelni, hogy átlép a demokrácia határain.

Hasonló cikkünk:  Minden, amit az aranyba történő befektetésről tudni érdemes

Csakhogy felmerülhet a kérdés, hogy ha a törvény úgy rendelkezik ahogy, akkor bármelyik pogármester értelmezheti-e úgy, hogy ez most nem olyan helyzet, ez most rá nem vonatkozik? Elképzelhető persze az is, hogy esetleg mégis dönthet úgy egy polgármester, ahogy a kecskeméti döntött.

Komló polgármestere egyedül fogadta el a költségvetést

Itt térünk vissza Komlóra, amelynek fideszes polgármestere élt a törvény adta ráruházott hatalommal, és a már meghirdetett testületi ülést lefújta, majd egyedül elfogadta a költségvetést, a képviselők tiszteletdíját pedig megnyirbálta. Erről később tájékoztatta a képviselőket – írta meg a Szabad Pécs.

A komlót vezető fideszes polgármester ellenzéki többségű testülettel viszi a város ügyeit, és mivel kisebbségben van, ezért nem biztos, hogy egy rendes testületi ülésen pont olyan döntések születtek volna, mint amelyeket ő egyedül meghozott. Amennyiben Szemereyné Pataki Klaudia azzal hárítja vissza a törvény által rátestált feladatokat, hogy nem lépi át a demokráciát, akkor e felfogás szerint párttársa, Komló fideszes polgármestere átlépte azt.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megszűnhet a járóbeteg-ellátás a Honvédkórházban

2025. január 1-jétől már nem lesznek járóbeteg-szakrendelések a Honvédkórházban (Repülőkórházban) - értesült a KecsUP az intézmény jelenlegi és korábbi...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...