fbpx
5 C
Kecskemét
2024. december 21., szombat

FRISS HÍREK

Őrizetbe vették az oszlopot kidöntő ittas sofőrt

- Advertisement -

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai kezdeményezik a férfi bíróság elé állítását.

Közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre 2021. február 28-án este. A járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol kiderült, hogy egy 46 éves férfi 20 óra 30 perc körül Orgoványon, az Árpád utca és a Petőfi utca kereszteződésében nekiment egy távközlési oszlopnak. Szerencsére személyi sérülés nem történt, azonban a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A férfit vér-vizelet mintavételre előállították, majd bűnügyi őrizetbe vették.

Az eljárás során kirendelt szakértő megerősítette, hogy az autóvezető a közlekedés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, így az orgoványi illetőségű sofőrt ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés vétség gyanúja miatt kihallgatták. Ügyében a közlekedésrendészeti osztály munkatársai a nyomozást lezárták, és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek azzal küldték meg, hogy javasolják a gyanúsított bíróság elé állítását.

Hasonló cikkünk:  Lehallgató készüléket rejtett az apa kislánya kabátjába és cipőjébe

Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. A szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, lassabban mozognak a szemet mozgató izmok, és a mentalitásban is kedvezőtlen változások történnek.

Hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely a szeszes ital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti a gépi meghajtású jármű vezetője részére, a jármű vezetése előtt és alatt egyaránt. Soha ne üljön ittasan autóba, valamint olyan járműbe sem, melyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittas állapotban vezessen!

police.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...