fbpx

FRISS HÍREK

Szijjártó Péter közeli ismerőse építi a kecskeméti gépgyárat

- Advertisement -

2022 augusztusában indult az az építkezés Kecskeméten, amit másfél évvel előtte jelentett be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter –  a HILTI 7,2 milliárd-os beruházás keretében létesít új gyárat, amihez az állam 1,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. A VER-BAU Kft. egy Facebook-bejegyzésben írta meg, hogy ők a generálkivitelezői a projektnek. A VER-BAU-nak viszont új tulajdonosa lett: Benkő Szilárd, a külügyminiszter egykori futsalos csapattársa és korábbi közeli munkatársa.

A HILTI az 1,1 milliárdos támogatást a Nemzeti Befektetési Ügynökségen (HIPA) keresztül nyerte el, ami a Szijjártó vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium egyik háttérintézménye – derítette ki Direkt36. A HIPA elnöki tanácsadója az a Szikora Levente, aki korábban Benkő és Szijjártó csapattársa volt a Dunakeszi Kinizsi futsalcsapatban.

Benkő Szilárd hangszerkészítő öt évvel ezelőtt kezdett építőiparral foglalkozni. Az Eutek Építő Kft. nevű építőipari cég tulajdonosa lett 2018-ban, amely 280 milliós támogatást kapott Szijjártó Péter minisztériumának egyik háttérintézményétől. 2022-ben szerezte meg a kecskeméti VER-BAU Kft.-t, amely jelentős bevételekkel rendelkező, az építőipari szektorban ismert és elismert vállalatnak számított.

Hasonló cikkünk:  Szijjártó hiába repült luxusgépen, nyújtózkodni sem tudott

Már zajlottak a HILTI új magyarországi gyárának építési munkálatai, de még nem volt nyilvános ki a kivitelező. Majd feltűntek az építkezésen a VER-BAU zöld-fekete logójával díszített ponyvák. Ezután került ki a Facebookra, hogy ők kapták meg a HILTI-től a saját mércéjük szerint „gigantikus” megbízást.

A VER-BAU, mint generálkivitelező valóban nagy összegű megrendeléshez jutott, és így közvetve állami pénzből is részesedik a Benkő tulajdonába került cég. A frissen közzétett mérlege szerint a cég több mint 13 milliárd forintos árbevétellel és 2 milliárd feletti nyereséggel zárta 2022-t. Ebből a tulajdonos 1,3 milliárd forintot vett ki osztalék formájában.

via Telex

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...