fbpx

FRISS HÍREK

Karácsonykor is dúl a politikai harc Lengyelországban a köztévé miatt

- Advertisement -

Egyre durvul a vihar a lengyel köztévé körül, ráadásul veszélybe került a megígért harminc százalékos pedagógus-béremelés is – írja a hvg.hu.

Andrzej Duda köztársasági elnök szombaton megvétózta a költségvetéshez kapcsolódó törvényt, amely – feltételekkel – hárommilliárd zlotyt adna a közszolgálati tévé működtetésére.

A kezdeti hírrel szemben az államfő nem az összeget vagy annak visszatartását kifogásolja, hanem magát a közvetlen támogatást tartja súlyosan alkotmányellenesnek, mert az intézményt alapvetően az előfizetési díjakból kellene fenntartani.

Bírálói, akik szerint az ellenzékbe szorult eddigi kormánypárt utasítására lépett, ezt képmutatásnak tartják, hiszen az ilyen finanszírozást pár éve a Jog és Igazságosság (PiS) vezette Morawiecki-kormány kezdte el, és Duda elnök akkor szó nélkül aláírta. Mivel a megvétózott törvényben szerepel a január elsejei pedagógus-béremelés fedezete is, az elnök javaslatára sürgősen, még idén újra el kellene fogadni a jogszabályt a tévé pénze nélkül.

Hasonló cikkünk:  Büdösre, elviselhetetlen szúrós szagra panaszkodnak a Kisfáiban lakók

A probléma azonban nagyobb. Az új kormányprogram lényeges pontja volt a tisztességes közszolgálati média helyreállítása, mert

a Lengyel Rádió és a Lengyel Televízió évek óta durva, egyoldalú kormánypropagandát folytatott, az ellenzéket csak gyalázta, de nem hívta be a műsorokba.

A teljes cikk ITT olvasható.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...