fbpx
-1.1 C
Kecskemét
2024. december 22., vasárnap

FRISS HÍREK

Egy ellenzéki vezetésű város, ahol a fideszesek szerint is jó irányba mennek a dolgok

- Advertisement -

„Ön szerint Szegeden jó irányba mennek a dolgok?” – többek között ez a kérdés is szerepelt abban a reprezentatív felmérésben, ami pártállástól függetlenül vizsgálta, hogy mennyire elégedettek Szeged helyzetével és fejlődésével az ott élők – az eredményt a városházi lap publikálta.

A 21 Kutatóközpont a kutatásban szétbontotta a kérdést politikai irányultság szerint is, ez alapján az ellenzéki szavazók 92 százaléka, a bizonytalanok 81 százaléka, de még a kormánypárti szavazók 68 százaléka szerint is jó irányba mennek a dolgok a városban.

Életkor szerint a 40-64 év közöttiek érzik azt, hogy jól mennek a dolgok a városban, iskolai végzettség szerint pedig minél magasabb volt valakinek a végzettsége, annál kevésbé érezte, hogy jó irányba megy Szeged – a többség szerint azonban jó irányba mennek a dolgok.

Arra, hogy az országban jól mennek-e dolgok mindössze 26 százalék felelt igennel, 66 százalék pedig nemmel. Pártpolitikailag viszont nagy volt a megosztottság, míg az ellenzékiek 91 százaléka szerint nem mennek jó irányba a dolgok az országban, ez az arány a kormánypártiak között csak 24 százalék volt.

Hasonló cikkünk:  Egy kiskőrösi fideszes lakossági fórumon ifj. Lomnici Zoltán nem tűrte, hogy kényes kérdéssel zaklassák

A kínai BYD szegedi elektromosautó-gyárának megítéléséről is készült egy felmérés, amely szerint a beruházásról szinte minden válaszadó (98 százalék) hallott, és a szegediek nagy többsége, 85 százaléka támogatja is azt. Az ellenzők aránya mindössze 10 százalék, míg 5 százalék nem tudott vagy nem akart véleményt alkotni.

Szintén a 21 Kutatóközpont végzett felmérést az ugyancsak kínai CATL-gyár megítéléséről a debreceniek körében, és azt 62 százalékuk ellenzi, míg 26 százalékuk támogatta 2023 novemberében. A két város közötti különbség oka lehet, hogy Szegeden nem épül akkumulátorgyár, valamint az ellenzéki polgármester és a kormány egyik tagja, Szijjártó Péter együtt jelentette be a beruházást, míg Debrecenben csak a kormány érvel mellette.

A cikket a Szegeder és a KecsUP együttműködésének keretében szemlézzük, a teljes cikket itt olvashatja.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...