fbpx

Lapszemle

Európai Ügyészség: sok ügy szála vezet Magyarországra

Az Európai Ügyészség működésének első néhány hónapos tapasztalata megmutatta, hogy Magyarországon lenne keresnivalója az uniós nyomozó hatóságnak. Más országokban indult vizsgálatok szálai ugyanis Magyarországra vezettek, az uniós ügyészség azonban nem léphet fel önállóan. Tavaly 515 vizsgálatot indítottak, 5,5 milliárdos...

A magyar iskolák teljesítménye már szinte balkáni

A magyar oktatási rendszer teljesítménye alapján még mindig abban a közép-európai mezőnyben van, ahova a rendszerváltás óta tartozik. De míg korábban a régiós élmezőnyben volt, 2010 óta Szlovákiával együtt lecsúszott, mára a balkáni országok teljesítményéhez közelít. A 2010-es évek központosítási...

Brutális áron érkezik az orosz gáz

Köbméterenként majdnem négyszáz forint volt a Magyarországra érkező orosz földgáz átlagára februárban. Ez nagyjából a hatszorosa annak, amennyit a lakosságtól kap az állami szolgáltató, az MVM ugyanezért a gázért. Ráadásul, ha nem is jelentős mértékben, de a behozott mennyiség...

Kecskeméti középiskolák is a száz legjobb között 2022-ben

Melyik a legjobb állami, egyházi vagy alapítványi középiskola, hat- vagy nyolcosztályos gimnázium? A HVG 2022-es középiskolai rangsorának élén álló iskolákat korábban már megmutattuk nektek, de most jöjjön a teljes lista a száz legjobb gimnáziummal. Az Eötvös József Gimnázium és a...

Orbán Putyin ügynöke – hangzott el a magyar jogállamiság kapcsán az Európai Parlamentben

Az Európai Parlament képviselői az Európai Bizottságra várnak, a Bizottság pedig az Európai Bíróság ítéleteiben látja a megoldás a magyar jogállamiság problémáira - ez derült ki abból a meghallgatásból, amely témáját tekintve talán a leggyakoribb esemény az EP-ben. Az uniós...

Önálló egészségügyi minisztériumot kért Orbántól az Orvosi Kamara

Meglátásunk szerint ahhoz, hogy (..) érdemben javuljon a lakosság egészségi állapota, munkakészsége, illetve az ellátás minősége, hozzáférése, komplex, programszerű intézkedésekre van szükség, kezdi a miniszterelnöknek írt nyílt levelét a Magyar Orvosi Kamara elnöksége. A testület többek közt arra hívja...

Időpazarlás az ellenzéki munka a parlamentben?

A negyedik kétharmados vereség után az ellenzékben most leginkább azon tanakodnak, mihez lehet kezdeni azzal a mindössze 57 parlamenti mandátummal, amit április 3-án sikerült összeszedniük. Arra ez nyilván kevés, hogy érdemi beleszólásuk legyen a törvényhozásba, de az április 3-i...

Elindult a kompetenciamérés az iskolákban, de most sem működött a rendszer

Szerdán elindult az első éles digitális kompetenciamérés az iskolákban, de információink szerint a tesztelésen tapasztalt hibák után most sem működött a rendszer, országos szintű hibák jelentkeztek. Az Oktatási Hivatal a Telex kérdésére azt válaszolta: felülvizsgálják a mai kompetenciamérésen jelentkezett informatikai problémákat. „A...

A NER rárepült a hulladékbizniszre

A Mol Nyrt., Mészáros Lőrinc és Pintér Sándor bizalmi köre is vásárolt mostanában hulladékos cégeket. Pedig az elmúlt fél évben nem sok minden történt a 35 éves hulladékkoncesszió és az ezzel járó nagy központosítás ügyében. A Mol Nyrt. szeretné...

Kásler Miklós gondos felügyeletével készíti Rákay Philip a sorozatot az Aranybulláról

Abból kellene sorozatot gyártani, ahogy Kásler Miklós miniszter és Rákay Philip egyeztet az Aranybulláról szóló sorozatról. Ez az a produkció, ami filmnek indult, aztán kiderült, hogy sorozat lesz belőle. 4 producere is van, Rákay Philip mellett Hábermann Jenő, Csincsi Zoltán...

About Me

2302 CIKKEK
0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisement -spot_img

Latest News

A mentális problémákkal küzdő gyermekeknek is több hónapig kell várniuk a kezelésre

Átadták a Bethesda Gyermekkórház új gyermek-pszichoterápiás központját, az eseményen Pászthy Bea, az Egészségügyi Szakmai Kollégium gyermekpszichiátria és addiktológia tagozatának...
- Advertisement -spot_img