fbpx
19 C
Kecskemét
2024. május 8., szerda

FRISS HÍREK

Időpazarlás az ellenzéki munka a parlamentben?

- Advertisement -

A negyedik kétharmados vereség után az ellenzékben most leginkább azon tanakodnak, mihez lehet kezdeni azzal a mindössze 57 parlamenti mandátummal, amit április 3-án sikerült összeszedniük. Arra ez nyilván kevés, hogy érdemi beleszólásuk legyen a törvényhozásba, de az április 3-i eredmény után az is kérdéses, hogy napirend előtti felszólalásokkal, bizottsági munkával, Orbán kérdezgetésével vagy akár krumplilóbálással előrébb lehet-e jutni a következő négy évben. A leghangosabban Hadházy Ákos képviseli azt, hogy egy ilyen rendszerben nincs értelme a parlamenti munkára pazarolni az energiáikat, ő a fideszes javaslatok vitájának végigülése helyett inkább a falvakat járná, az alakuló ülésen való részvételt pedig egyenesen kollaborációnak nevezte. Az utóbbit külön garanciákhoz kötné, de csak a Momentum csatlakozott a bojkotthoz.

A TASZ szerda délután éppen azért hívta beszélgetni a pártok képviselőit, hogy kiderüljön, mivel lehetne elkerülni a díszellenzéki szerepet, hogyan tudnák leghatékonyabban ellátni a feladatukat. (Egyedül a DK nem fogadta el a civilek meghívását.) Szabó Máté, a TASZ szakmai igazgatója pont arról beszélt a vitaindítójában, hogy az elmúlt 12 év után úgy tűnik, az ellenzéki politikusok is örök ellenzékiek. És akár hisznek abban, hogy választáson még többségbe kerülhetnek, akár nem, hosszú távon a civilekhez hasonlóan nekik is a közhatalom korlátozásával kell foglalkozniuk.

Bár Hadházy Ákos most is elmondta, hogy a legerkölcsösebb az lenne, ha egyáltalán nem vennék fel a mandátumokat, abban azért mindenki egyetértett, hogy be kell ülni a parlamentbe. Ugyanakkor Hadházy szerint az olyan „díszpozíciókat”, mint például a Nemzetbiztonsági bizottság elnöki tisztsége, nem szabad felvenni. „Ez a legjobb példa arra, amikor egy látszatot fenntartunk, tehát látszólag ellenőrizni tudjuk ezzel a hatalmat. Aki a Nemzetbiztonsági bizottságban benne van, az valóban megtudhat esetleg ezt-azt, amit mi nem, de elmondani már nem mondhatja, illetve számtalanszor láttuk, hogy a Fidesz simán obstruálta azokat a bizottsági üléseket, amikor ennek esetleg tényleg tétje lett volna” – mondta Hadházy. Ezt a Pegasus-ügynél a bizottság eddigi tagjai is elismerték.

A jobbikos Brenner Koloman szerint vidéken „nem a jelenlét a fontos, hanem hogy meggyőzzük ezeket az embereket arról, hogy egy kormányváltás az nekik jó. A jelenlegi választási eredményben pontosan az látszódott, hogy nem hitték el nekünk az emberek, hogy ez a biztos előrelépés, hogy amit sajnos az elmúlt 10 évben a számukra biztosított ez a fideszes egypárti túlhatalom, az bármilyen formában egy bizonytalanra váltható”. Hadházy viszont arról beszélt, hogy a parlamentben való interpellálgatás helyett a felszabaduló időben minden faluban meg kellene találni azt a két embert, akik felvállalják az ellenzéket. „A közös legnagyobb szégyenünk, amit a legnagyobb sikernek mondunk, hogy volt 20 ezer ember, aki innen Pestről lement ellenőrizni a szavazatokat. Ez azt jelenti, hogy több ezer faluban nem volt olyan honfitársunk, aki felvállalta volna, hogy az ellenzékhez tartozik. Amíg ilyen nincs, addig azokban a falvakban nem lesz semmi.” Hadházy az 57 képviselő között felosztaná a 106 választókörzetet, hogy az összes falut végigjárják. A saját tapasztalatai alapján elmondta, hogy a Fidesz is így csinálta.

Hasonló cikkünk:  A Felhangolva című előadás zárta a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2023/24-es évadát

A párbeszédes Szabó Tímea volt az egyetlen, aki felvetette, hogy ebben a rendszerben egyáltalán le lehet-e váltani a Fideszt. „Most azt gondoltuk, hogy ha van előválasztás és teljes összefogás az ellenzéki oldalon, – ugye egy centrális erőtérrel szemben létrehozunk egy másik centrális erőteret – az a válasz erre a rezsimre. És kiderült, hogy nem, mert nemhogy ugyanannyi, hanem 800 ezerrel kevesebb szavazatot kaptunk.” Ezért nem biztos benne, hogy a vidék bejárása a megoldás. Szerinte amikor vidéken nagyon komoly egzisztenciális függések vannak, akkor hiába mennek le nagyon sokszor, mert amíg az emberek továbbra is azt érzik, hogy a megélhetési biztonságot a Fidesztől fogják megkapni, addig a lejárás önmagában nem működik. Először arról kellene meggyőzni az embereket, hogy az ellenzék valóban tud alternatívát nyújtani, miközben a megérdemelt megélhetési biztonságot tudják nekik nyújtani.

Nagy megfejtései az LMP-s Csárdi Antalnak sem voltak, de Hadházynak odaszúrva azért megjegyezte: „Azt kell elérni, hogy a következő ciklusnál ne Szekszárdról jöjjön fel a képviselő zuglói képviselőnek, hanem én a Belvárosból akarjak szekszárdi képviselő lenni, mert ilyen az ellenzék megítélése.”

via 444.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...