Az INTER TAN-KER Zrt. továbbra is nagy gondot fordít a járvány megfékezésére autóbuszaikon / Fotó: INTER TAN-KER Zrt.
Az INTER TAN-KER Zrt. kecskeméti telephelyén folyamatosan, napi rendszerességgel fertőtlenítik a közösségi közlekedésben résztvevő autóbuszaikat és megfelelő higiéniás készítményekkel látják el az ott dolgozókat – írja tájékoztatójában a busztársaság.
Ezenkívül buszaikon a vezetőfülke mögött lévő utasüléseket mindkét oldalon lezárták, azokat utazásuk során nem tudják használni. Továbbra is igénybe vehetik az első ajtót felszállásra, azonban a busz padlóján piros-fehér csíkkal jelzett vonal mögé álljanak, betartva a járványügyi helyzet miatt szükséges távolságtartást a buszvezetőtől. Ezen intézkedésekkel a munkatársak biztonságos munkavégzését szeretnék lehetővé tenni.
Napi rendszerességgel fertőtlenítenek / Fotó: INTER TAN-KER Zrt.
Az INTER TAN-KER Zrt. kéri minden kedves utasát, hogy a védőmaszkot helyesen – orrot és szájat eltakarva – viseljék a megállókban várakozva és az autóbuszokon is, az utazás teljes időtartama alatt! Amennyiben lehetőségük van rá, az autóbuszokra felszállás előtt és leszállás után is fertőtlenítsék kezüket, ezzel is fokozottan ügyelve saját maguk és utastársaik egészségére!
Minden további intézkedésről az INTER TAN-KER Zrt. tájékoztatni fogja utasaikat.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.