fbpx
29.5 C
Kecskemét
2024. június 17., hétfő

FRISS HÍREK

Halálos áldozata van a Reile utcai lakástűznek

- Advertisement -

Kora délután keletkezett tűz Kecskeméten egy Reile Géza utcai épület 9. emeletén lévő lakásban. Facebook oldalunkon erről már akkor beszámoltunk, mint ahogyan arról is, hogy információink szerint van halálos áldozata a tűznek. Ekkor a többi hírportál még azt írta, hogy senki nem volt a lakásban. Most információinkat megerősítette a katasztrófavédelem közleménye. E szerint:

„Egy ember meghalt egy kecskeméti lakástűzben

Vasárnap 13 óra körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Kecskeméten, a Reile Géza utcában füstöl egy tízemeletes panelház egyik lakása. A kilencedik emeleti lakás összes szobája égett, a nappalija pedig teljesen kiégett. Kecskemétről és Kiskunfélegyházáról néhány percen belül a helyszínre érkeztek a tűzoltók, összesen hat járművel huszonketten.

 Az égő lakásból két kistestű kutyát mentettek ki a tűzoltók, a nappali oltása közben pedig egy holttestet találtak. A tüzet negyed óra alatt eloltották. Mivel a füst érintette a lépcsőházat és több lakást is, negyvennégy lakót kikísértek a tűzoltók a panelházból. A kiégett lakás fölötti lakásban is állt a füst, innen egy macskát mentettek ki a tűzoltók. A kimentett állatoknak nem esett bajuk, a kutyák barátokhoz kerültek.

Hasonló cikkünk:  Magabiztosan nyert, így jövőre is az A-csoportban szerepelhet a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

A tűz pontos keletkezési helyét és okát a katasztrófavédelem vizsgálja.

Azt statikus vizsgálja, hogy a hőterhelés okozott-e kárt a ház tartószerkezetében. A lakástüzek egy néhány ezer forintos füstérzékelővel megelőzhetőek, hiszen azok a tűz keletkezésekor jeleznek, amikor még van idő cselekedni.”

Olvasói videón a tűz:

 

 

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

A Minisztérium szerint hétfőre minden irányban átjárható lesz a kritikus Izsáki úti csomópont

Csütörtökön beszámoltunk róla, hogy az Izsáki út legforgalmasabb kereszteződésében, a Vízmű utca felőli közlekedési lámpa előtt egy körülbelül 10...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...