Vörösmárvány kapujával a Nagytemplom és a megyei tanács merev vonalú székháza a tér két sarkáról néztek farkasszemet egymással. Garda Béla, 37 éves fogtechnikus és felesége, Gardáné Szabó Júlia, másfél éves lányukkal, Pannival sietve vágtak át azon a napon az Erdei Ferenc tér esőverte macskakövein. Júlia a megyei tanács székházába tartott. Május volt, aranyat érő eső hullott hajnal óta a városra. Júliában ez furcsamód, amin maga is meglepődött, mezítlábas gyermekkorát idézte fel. A böjti szelek után a feltámadás körmenetek előtt a poros utcákat mindig öntözéssel portalanították. Szeretett ilyenkor cipő nélkül kifutni az utcára. A helyi népnyelvben Don-kanyarnak nevezett utcában nőtt fel, míg föl nem falta az egész területet vályogépületeivel együtt a szocialista urbanizáció szanálási hulláma.
Gyermekként otthonuk kész kisvárosnak hatott. Reggeltől késő estig itt mindig összeszaladtak a környékbeli családok. A kis telkekből halmazokba összefonódó sokfunkciós udvarházban működött gyógyszertár és nyomtatványellátó. Sztambulban nyomott színes boríték is vásárolható volt. A cipészműhelyben a Kremszky fivérek talpaltak. Inkább márcsak javítottak. Nem úgy, mint az öregük, aki azután érkezett az aranyhomokra, miután a múlt század közepe táján a besztercebányai cipész céhet megszüntették. A húsbolt és a fodrászat ajtaja közvetlenül egymás mellett nyílt, ami miatt akadt is gyakran hajcihő. Az Erzsike ki nem állta az ecetes vízben áztatott pacal szúrós illatát. És, ahogy a budai ember igazi nyara, úgy a kecskemétié is, akkor kezdődött, mikor először vacsorázhatott pirosabroszos asztalon, az udvar közepén, a lankadt ecetfa lombja alatt, hegedűszó mellett.
Júlia a főiskolán végzős volt, amikor a Gáspár András utca és a Hosszú utca sarkán a döngölt földes és hajópadlós házukat elbontották, más udvaros épületekkel együtt 1967-ben, a III. ötéves terv időszakában. Ez volt a város legcsendesebb része. Nem voltak hivatalok és jóhírű üzletek sem. Itt még nem volt forgalom. Nem rázta a házakat autóbusz sem, autóból pedig ekkor még a város híján volt. Legfeljebb a lovaskocsit húzó lovak klappolását lehetett hallani, amint patájuk koppant a macskaköveken. Rajtuk kívül más nem is maradt.
A kanyargós, szűk utcákat áttörték, és a Nagytemplom mögött kiszabadított régi városrészből felvonulási teret formáltak. A szocialista városnak nincsenek ugyanis kül- és belterületei – ezt Júlia már felelős tanácsi alkalmazottként tanulta meg. A szocialista rend demokratizmusa nyilvánul meg abban, hogy a város minden része azonos minőségben épül, vallották e rend korifeusai. 1971-ben nyílt meg az Alföld Áruház, amely az ország legnagyobb nem állami kereskedelmi üzlete volt. Ezt egy éven belül követte az MSZMP tanács könnyed, nagy üvegfelületekkel kirakott főhomlokzatú székháza.
Gardáné Szabó Júlia a városi tanács egyetlen nő tagja. Férje, ma is, úgy, mint addig, az elmúlt három hónapban minden reggel elkísérte munkahelyére, mióta felépült a tanács realista székháza. Béla is tudta, hogy fontos nap ez nemcsak Júlia, hanem gyermekük életében is, hiszen nejét kérték fel, hogy ismertesse a IV. ötéves terv Kecskemétre vonatkozó hosszú távú építési stratégiáját.
Júlia szemében pillanatra szomorúság ült, amikor belépett a város első felhőkarcolójának aulájába, ahol a lepényszerű épülettestből kiemelkedő előadótérben már gyülekeztek a vezető városi, a megyei és a budapesti pártemberek. Látogatásukat a városban nemcsak a párt megyei lapjának, a Petőfi Népének tudósítói, hanem a Népszabadság újságírói is megörökítették. Fájlalta, hogy édesapja már nem hallhatja „Homoki metropolisz” mintaváros tervét a jövő alföldi városáról. Példaképe nemrég ment el, Szabó Ödön kitüntetését is Júlia vette át, aki a Szocialista Munka Hőse címet azért érdemelte ki, mert, annyit tett egész életén át a homoki Kecskemétből szocialista várossá építéséért.
A történet kitalált, szereplői fiktív alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kivéve, hogy valóban létezett sok évtizeddel ezelőtt a kecskeméti Nagytemplom mögött a városrész, melynek utcáit áttörték, házait elbontották, s a helyét új terveknek vetették alá a szocialista urbanizáció szanálási hullámában kibontakozó Homoki metropolisz lázában, amiről a kecskeregen.hu kecskeméti helytörténeti oldalon olvashat részletesen.
Ha van olyan kecskeméti története, amit elmesélne, írja meg és küldje el szerkesztőségünk e-mail címére: szerkesztoseg@kecsup.hu.
