fbpx
22.9 C
Kecskemét
2024. június 23., vasárnap

FRISS HÍREK

Orbán még mindig ott tart, hogy Robert Fico merénylője baloldali

- Advertisement -

Valahol hiba lehet a kommunikációs gépezetben, ugyanis a jelek szerint elakadt az az információ Orbán Viktor felé menet, hogy az Index egy félrefordítás miatt nevezte „baloldali”-nak a szlovák miniszterelnök merénylőjét.

A magyar miniszterelnök péntek reggeli szokásos Kossuth rádiós szereplésében még mindig arról beszélt, hogy „az elkövető egy háborúpárti ember volt. Miután a baloldal háborúpárti, nem indokolatlan azt mondani, hogy egy progresszív, baloldali elkövetővel van dolgunk.”

A Bázis írásából kiderül, hogy a 71 éves merénylő, Juraj Cintula azért is nehezen nevezhető baloldalinak, mert egy regénye cigányellenes téziseket fogalmaz meg, egy fotón pedig a szélsőjobboldalra jellemző ruhát viselő és zászlót tartó társaságban található”.

Orbán egyébként azzal kezdte a rádiós interjút, hogy a szlovákiai merénylet témájára rácsatlakozva azt mondta, „ez a része a világnak, Közép-Európa a nyugat-európainál jóval kockázatosabb vadászterüleletnek számít”.

Hozzátette, hogy „ha túl tudunk lépni az emberi vonatkozásán”, azon, hogy Robert Fico „küzd az életéért, élet és halál között van”, és „ha politikai szemponbtól nézzük, ez nagy veszteség Magyarország számára” az EP-választások előtt. Orbán szerint „itt nagyon kellett volna egy Robert Fico, nagyon kellett volna egy békepárti Szlovákia”.

Orbán így folytatta: „Eddig se voltunk sokan, akik a béke pártján voltunk, a Szentatyát tudom megemlíteni, magunkat, meg Szlovákiát.”

„Robert Ficót átmenetileg elvesztettük, de keresek új szövetségeseket” – fogalmazott a miniszterelnök.

Hasonló cikkünk:  Felmerült, hogy kiszorítják az oroszokat a paksi bővítésből, de Orbán megvétózta

via 444.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Háromról két műszakra áll át a Mercedes-gyár júliusban, kérdés még, hány dolgozótól válnak meg

A KecsUP szerkesztősége úgy értesült, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár július 22-től két műszakos munkarendre áll át, amely állítólag tartós...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...