Kecskemét és Kiskunmajsa között – Bugacon keresztül – 52 kilométeren lehetett motoros hajtányokon utazni péntektől vasárnapig, mi is felszálltunk az egyikre. “Hangos, csattog, zörög – talán nem egy profi dolog, de ami fontosabb, hogy emberek kétkezi munkájával összerakott, működő és élvezhető szórakozás” – foglalta össze tapasztalatait az egyik résztvevő. Az a közösség, amelyik 2020-ban összefogott a kisvasútért, mára elérte, hogy egyre inkább visszaköltözik az élet a 2009-ben bezárt kisvasúti vonalra. A cél, hogy néhány éven belül könnyű motorkocsival is lehessen közlekedni azon pályán, amelyet nemrég még a teljes megszűnés fenyegetett. A pusztai hajtányozás olyan népszerű, hogy a járművekre előre kell foglalni helyet, de érdemes figyelni, mert a jegyek gyorsan elfogynak.
Minden évben augusztus második szombatján ünneplik a vasútbarátok a kecskeméti kisvasút napját. Ám idén háromnapos programsorozattal készültek: a menetrend szerinti motoros hajtányok augusztus 9-től 11-ig (péntektől vasárnapig) közlekedtek vagy a 149-es vasútvonal teljes hosszán: Kecskemét–Jakabszállás–Bugac–Kiskunmajsa között, vagy annak egy szakaszán, jellemzően Jakabszállás és Bugac között (Törökfái, Bugacpuszta, a Hittanya és a Szanki tanyák csak feltételes megállóhelyek voltak, azaz a járművek csak az utasok fel-, illetve leszállása esetén álltak meg).
Az idei kisvasúti nap ráadásul egybeesett a Kurultájjal is, így aki el akarta kerülni a torlódást, valamint az idegőrlő és időrabló parkolókeresést a nagy tömegeket vonzó, hagyományőrző rendezvény körzetében, annak jó lehetőséget kínált a hajtányozás egy hangulatos kirándulásra.
A menetrend szerint közlekedő járatokra előzetesen, online kellett helyet foglalni. Bevalljuk, arra nem számítottunk, hogy négy nappal a kisvasúti nap előtt már nem lehet jegyet kapni a kinézett szombat délelőtti hajtányra, de ez volt a helyzet. Szerencsére Jakabszálláson sikerült elcsípni egy helyet a pótkocsin. Hajtányunk – mint azt a vezetőjétől, Szitás Tibortól megtudtuk – a Felsőtárkányi Állami Erdei Vasúttól érkezett a 149-es vonalra, minden hónap második szombatján szállít utasokat.
A hatvanas években készült zöld színű, az elején a közismert vasutasjelképet, a szárnyas kereket és a kommunista időkre emlékeztető csillagot magán viselő sínkocsin hárman, míg a pótkocsin nyolcan férnek el. Engedélyezett sebessége 30 kilométer/óra – tudjuk meg Tibortól, akit hivatása is a vasúthoz köt, lévén mozdonyvezető, aki szabadidejében szívesen tesz a kecskeméti kisvasút ügyéért.
Közel visz a természethez a hajtányozás
Hasonló cipőben jár a kecskeméti Jonácsik Máté, aki szintén mozdonyvezető, és amíg ideje engedte, lelkesen részt vett a 149-es Kecskemét (Törökfái)–Kiskunmajsa vonal rendbetételében, növényzettől való megtisztításában. Édesapjával és párjával egy családi készítésű, utánfutón egyszerűen hordozható hajtányt tettek sínre Jakabszálláson.
Mint Máté elárulta, családjukban jelentős szerepet játszottak a keskeny nyomtávú vasútvonalak. Nagypapája a telefonoszlopokat és telefonkábeleket ellenőrizte, és nagyon gyakran a kisvasúton, kézi hajtánnyal járta be a kiskőrösi vonalat. Majd édesapja folytatta hobbiból a sínautózást.
„Hárman vagyunk fiútestvérek, és hát ez nekünk nagyon tetszett gyerekkorunkban. Nem kellett kétszer mondani, hogy építsünk egy hajtányt” – néz büszkén a fiatalember a „2002-es évjáratú” járgányra. Mint elárulta: képes lenne akár 30-nál nagyobb tempóra is – egy 50 köbcentis robogómotor üzemelteti –, de a sebességkorlátozást természetesen betartják. Évente pár alkalommal elmennek hajtányozni akár az ország távolabbi kisvasútjaira is, ha ott lehetőség adódik a sínautók közlekedésére, de leggyakrabban itt helyben, a kiskunsági pályán hódolnak szenvedélyüknek.
„Ezt a vonalat olyan ötéves korom óta járom. Korábban a mamáékkal a kisvonaton, 2002 óta pedig hajtánnyal, és nagyon szeretem. Hogy mi a jó benne? Úgy mondanám, hogy amikor buszon utazunk, az olyan, mintha be lennénk zárva egy kalitkába. Amikor felülünk egy motorra vagy egy quadra, akkor a természet közelebb kerül hozzánk. Ugyanezt tudnám elmondani a hajtányról is. Vonaton utazni és onnan a tájat szemlélni is persze jó dolog, de a hajtányozás sokkal természetközelibb, természetbarátabb” – magyarázza Máté.
A pusztai „száguldás” varázsáért érdemes Kecskemétre utazni
Korán kelt, hogy 9 órára Budapestről eljusson Kecskemétre, egész pontosan a Halasi úti kisvasútállomásra Friedel Attila, de nem sajnálta a hajnali ébresztőt, hiszen ő is hatalmas rajongója és rendszeres utasa kis- és nagyvasútnak egyaránt. Már kétszer hajtányozott egy rövidebb szakaszon a 149-es vonalán, de a mostani hétvégén teljesült először a vágya: végigutazni Kecskeméttől Kiskunmajsáig. Igen előrelátó volt, már jó egy hónapja lefoglalta a jegyét.
„Ennek a kisvasútnak tényleg az a bája, hogy a puszta közepén lehet úgy utazni, hogy gyakorlatilag nem vesz körül minket semmi. Csak ülünk egy ülésen, tehát lehet élvezni a tájat, és még azt a részét is a dolognak, hogy hangos, csattog, zörög – talán nem egy profi dolog, de ami fontosabb, hogy emberek kétkezi munkájával összerakott, működő és élvezhető szórakozás” – fogalmazta meg Attila. Korábbi tapasztalataiból kiindulva a hajtány által felvert és a növényzetről szálló porra, illetve a tűző napra tudatosan készült: védőszemüveggel és kalappal felszerelkezve érkezett az eseményre.
„Láttuk, hogy szépen fejlődik a kisvasút, egyre nagyobb részét takarítják ki a pályának. Barátommal abban reménykedtünk, hogy záros határidőn belül kész lesz a teljes vonal, és már tavaly eldöntöttük, hogy akkor visszajövünk. Érdemes volt!” – értékelte élményeit a fővárosi vasútbarát.
Elment az utolsó vonat?
Hogy már valóban 52 kilométernyi pálya bejárható hajtánnyal, az egy nagyobb civil összefogásnak köszönhető. Pedig voltak idők, amikor sokan már a sínek felszedésétől tartottak.
Miután 2009 decemberében mind Kiskunmajsa, mind Kecskemét felé beszüntették a személyszállítást a kecskeméti kisvasúton, sokáig csak a szomorú amortizációjáról érkeztek hírek. A kecskeméti állomás egyre elhanyagoltabb, elhagyatottabb lett, és egymás után vitték el az ikonikus járműveket. Balatonfenyvesre, később Kemencére került a Skoda-motoros sínautóbusz, az Ezüst Nyíl, és elszállították az 1942-ben a MÁVAG-ban gyártott, szén- és fatüzelésű üzemre egyaránt alkalmas gőzmozdonyt, a „bugaci kispöfögőt”, amely tizenkét évig állt a színben. Az állomáson maradt vagonokat vandálok rongálták meg, az épület is mind vigasztalanabb képet mutatott.
Egy vasútvonal kezének teljes elengedése rekultivációs kötelezettséget is jelentene ugyanis a tulajdonos MÁV számára; az eredeti környezeti állapotok visszaállítása a sínek felszedésével együtt persze hatalmas költségekkel járna. Így viszont megmaradt a remény, ha halványan is, hogy valamennyire újra lehet éleszteni a forgalmat. A szegedi székhelyű Vasúttörténeti Alapítvány őrizte sokáig a lángot, rendszeresen szervezve találkozókat, kiállításokat, a kisvasúti napot.
Vasútmentés civilekkel
2020-ban önkéntesek rengeteg munkával, saját pénzüket és idejüket sem kímélve feltámasztották a pusztulásra ítélt keskeny nyomközű vasúti hálózatot, megtisztították a növényzettel benőtt űrszelvényt, és rendszeresen elvégzik a fenntartási munkálatokat is. Ma már kijelenthető, hogy nem fenyegeti a megszűnés veszélye a két vasútvonalat: a Jakabszállás–Nagybugac szakasz már 2022-ben is hatósági engedéllyel rendelkezett, majd 2023 nyarán a Nagybugac–Szank–Kiskunmajsa közötti rész is megkapta a hatósági engedélyt a hajtányközlekedésre.
„Magyarország egyik legnagyobb alulról építkező vasútmentő kezdeményezése újabb állomásához érkezett: sok-sok munka árán hajtánnyal végig járható a Kecskemét KK–Kiskunmajsa KK vasútvonal” – adta hírül a Kiskunsági Hajtánypálya közösségi oldala idén tavasszal. A fontos mérföldkövet egy látványos hajtányos felvonulással ünnepelték meg május 1-jén, a menethez több mint egy tucat jármű érkezett.
A pálya tulajdonosa továbbra is az állam maradt, vagyonkezelője a MÁV szegedi pályavasúti területi igazgatósága, üzemeltetője egy vállalkozás lett: a Metavia Rail Vasúti Innovációs Kft., amely a Vasúttörténeti Alapítvány, a Kecskeméti Kisvasútért Közösség, valamint Jakabszállás, Bugacpusztaháza, Bugac és Szank község önkormányzata segítségével folytatja a fejlesztéseket (a cég mögött főként vasutasok, vasútbarátok állnak).
Ezzel a MÁV Zrt. mentesül sok, számára kényelmetlen feladattól, az emberek pedig egy új szolgáltatás igénybevételi lehetőségével gazdagodnak.
Menetrend szerint induló hajtányok
A vasútbarátok szeretnék az 54 kilométeres, Kecskemét–Kiskőrös (148-as számú) vasútvonalat is hasonlóan rendbe hozni és hajtányközlekedésre alkalmassá tenni. Ezzel Európában szinte egyedülálló nagyságú, csaknem 100 kilométeres vonalhosszúságú hajtánypálya jöhetne létre. Amíg ez megvalósul, rendszeresen lehet utazni menetrend szerinti motoros hajtányokon, és ki lehet próbálni a kézi és lábhajtányokat is. Az üzemvezető engedélyével lehet közlekedni saját tulajdonú, hatósági engedéllyel rendelkező járművekkel is közlekedni, a vonal tetszőleges pontjáról el lehet indulni, és bárhol el lehet őket távolítani a vágányról, fontos azonban, hogy minden mozzanat egyeztetve legyen.
A hajtányok nagyrészt magántulajdonban vannak, illetve a Vasúttörténeti Alapítvány járművei. 2023 nyarán hazaköltözött Kecskemétre az immár a Szegedi Vasúttörténeti Alapítvány tulajdonában lévő Ezüst Nyíl, a kisvasút szerelmesei abban bíznak, hogy restaurálását követően a közeljövőben az is szállíthat utasokat.
Van bőven feladat
Hogy milyen sokrétű munkával és változatos feladatokkal jár együtt a kisvasúti újraindulás, talán jól érzékelteti az egyre népszerűbb, előre meghirdetett és a menetrendi közlekedést is magában foglaló hajtányozási napok szervezési feladatainak összetettsége.
Oda kell figyelniük a rendelkezésre álló hajtányok befogadási kapacitására, illetve össze kell hangolni a hajtányjáratokat a MÁV és a Volán menetrendszerűen közlekedő járataival, hogy akik nem hajtánnyal akarnak visszajutni a kiindulási pontra, átszállhassanak buszra vagy vonatra. A vonalon mindkét irányban zajlik a közlekedés, így a forgalomszabályozást is felügyelni kell, és az állomásokon a kitérők használatával elkerülni, hogy a hajtányok szembemenjenek egymással. De sok közúti kereszteződésben kell jelzőőri felügyelet is, hogy megállítsák az autóforgalmat, biztosítva az érkező hajtányok áthaladását.
Gondot okozhat az is, ha a vágányok közvetlen közelében, esetleg épp a síneken találkoznak valami idegen tárggyal, akár parkoló autóval, éppen ezért igyekeznek minél több csatornán tudatosítani, hogy újra használatban van a pálya.
Már eddig eljutni is rengeteg erőfeszítéssel, sok-sok beletett önkéntes munkával járt, a szükséges lelkesedés a vasút szeretetéből, elhivatottságból és hivatástudatból fakad. Fiatalok és idősebbek, jelenleg is mozdonyvezetőként szolgáló vasutasok, és az egykor erre a vonalra beosztott vasúti dolgozók alkotják a 15-20 fős kemény magot. Tisztán tartják az űrszelvényt, gépesített eszközökkel nyírják a füvet, nyesik a belógó faágakat, kijavítják az átkelőkben megrongált sínszálakat, emellett pedig még a hiányzó andráskeresztek pótlásáról is gondoskodnak.
Sok dűlőútnál le kell betonozni a vasúti átjárót, mert az alföldi homok képes olyan mélyen eltemetni a síneket, mintha ott sosem lett volna semmilyen, vonatközlekedésre kitalált infrastruktúra.
A vasúti pálya rendbe rakása és karbantartása mellett még arra is jut energiájuk, hogy az állomásépületek megújuljanak, sőt olyan finomságokkal is törődnek, hogy egy alkalmazáson keresztül a különféle hajtányjáratok követhetők legyenek, és a járatra várakozók lássák, mikor érkezik az adott állomásra a járművük. Bugacon pedig még hangosbemondón keresztül is tájékoztatják az utazókat a precíz munkával elkészített hangalámondások és utastájékoztató rendszer segítségével.
Sokat jelent, hogy az érintett településeket is be lehet vonni a vonal újraélesztésébe. Az ott lakók közül sokan még ma is magukénak érzik a kisvasúti hálózatot, utaztak egykor a szerelvényeken, akár rendszeresen használták a vonatokat.
A cél könnyű motorkocsi üzembe állítása
„Szeretnénk bemutatni, hogy ez a kisvasút hogyan működne akkor, ha rendes kisvasúti szerelvények közlekednének. Ezt modellezzük most a hajtányokkal, amelyek ugyanúgy menetrend szerint közlekednek, mint a vonatok, csak lényegesen kisebbek” – nyilatkozta a KecsUP-nak a bugaci állomáson Kékesi Márton vasútüzem-vezető. Ő úgy látja, egyre nagyobb az igény a hajtányozásra, hiszen mind többen ismerik és szeretik.
„Most már azzal küzdünk, hogy nagyobb kapacitású járműveket állítsunk forgalomba. Így tudunk majd nagyobb csoportokat kiszolgálni. Bízunk abban, hogy néhány éven belül el tudunk jutni oda, hogy legalább könnyű motorkocsi közlekedjen a vonalon, mindemellett természetesen megmaradna a hajtányozás is” – mondta.
A pályakarbantartás látványos része a növényzet visszavágása, a fűnyírás. Kevésbé látszik, de sok a munka a vágányok javításával, ha valami miatt megsérülnek.
„Többször találkoztunk olyan esettel, hogy közúti járművek beleakadtak a vágányba, például egy traktornak a vontatmánya. Ez elég súlyos károkat tud okozni” – magyarázta Kékesi Márton.
Kérdésünkre arról is beszélt, hogy bár egyre jobban benne van a köztudatban a kisvasúton zajló hajtányozás, hiszen többször belekerültek a hírekbe, de a járművezetők még mindig nem figyelnek kellően rájuk, noha a vasúti átjáróban a hajtányoknak van elsőbbségük. Természetesen minden hajtányon alapfelszerelés a légkürt, hogy figyelmeztessék az autósokat: vigyázat, jövünk!
A vasútüzem-vezető a KecsUP-nak az őket támogató települések közül Bugacot és Jakabszállást emelte ki. Előbbivel turisztikai együttműködést is kötöttek, és az itteni állomásépületben rendeztek be egy kisebb kiállítást a kisvasút történetéből. Jakabszállás önkormányzata pedig a pályakarbantartás fizikai munkáiban segíti a vasútbarátokat.
A megyeszékhely kivár a konkrét támogatással
Kecskemét egyelőre nem állt az ügy mellé teljes mellszélességgel, inkább mintha csak kíváncsisággal vegyes értetlenkedéssel fogadnák a kezdeményezést. A május elsejei hajtányünnepen részt vett Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő és Falu György kecskeméti alpolgármester is. Utóbbi reményének adott hangot, hogy „ezt az első lépést majd sok további fogja követni a jövőben”, és ígérte, menjenek be a hivatalba a hajtányosok egyeztetésre, próbálnak majd segíteni.
Szeberényi nosztalgiázott egy kicsit, mikor Kiskőrösön volt katona, és a kisvasúttal utazott el odáig.
„Azt gondolom, hogy akkor van jövője neki, hogyha a nosztalgián túl valamilyen funkciót is tudunk neki találni. Akár turisztikai funkciót, gazdasági funkciót, nem tudom, hogy mit. Úgyhogy kíváncsi vagyok az ötletekre, és hogy milyen elképzelések vannak. Ha csak nosztalgiaként működik, akkor évente egyszer végigmegy, néhányan eljönnek és örülnek neki, akik régen utaztak, de ha funkciót is találunk, akkor lehet, hogy van jövője. Én bízom benne, és nagyon kíváncsi vagyok a javaslatokra” – mondta az országgyűlési képviselő.
Dióhéjban a kecskeméti kisvasútról
Más kisvasutakhoz hasonlóan a kecskemétit is gazdasági-logisztikai okokból építették ki: a Bugac melletti erdőkből a tüzelőnek használt faanyag szállítására. Bugacon át Kiskunmajsáig vezető ágát 1928-ban nyitották meg, ekkor épült meg Kecskeméten a Rávágy téri új végállomás és az átrakodó a nagyvasúthoz. A környékbeli tanyákon élőknek nagy fejlődést jelentett a kisvonat, mert ez volt az egyetlen közlekedési eszközük, és a megtermelt árukat is gyorsan el tudták szállíttatni a városba. A vonalon már a kezdetektől napi három vonatpár közlekedett, reggel, délben és este.
Az 1929–1933 közötti gazdasági válság miatt a vasút léte veszélybe került. Kecskemét város vezetői nem nyugodtak bele, hogy a nemrégiben épített vasútjukat a bezárás fenyegeti. A jövőt a turizmusban látták. Létrehozták a Kecskeméti Idegenforgalmi Irodát, amely Bugacpusztán programokat, kirándulásokat kezdett szervezni. Óriási kampánnyal hívták fel az emberek figyelmét a kisvasútra és Bugacpusztára. Több neves hazai és külföldi személyiség is megfordult itt, például Móricz Zsigmond, Gusztáv Adolf, a későbbi svéd király és Rabindranáth Tagore Nobel-díjas indiai költő, író. A kiskőrösi szárnyvonalat Törökfáiból elágazva 1952-ben adták át a forgalomnak.
1949 elején Kecskemét város tulajdonából a MÁV-hoz került a kisvasút. 1961-ben területrendezés miatt felszedték a végállomás és az átrakodó közti mintegy 1 kilométeres szakaszt. 1981-ben a kecskeméti állomás közvetlen szomszédságában egy négysávos közúti felüljáró épült, így az állomást is át kellett építeni, egyúttal megszűnt a kapcsolódása az átrakodó Kecskemét alsó pályaudvarhoz.
A sikeres próbák után a kisvasút bezárásáig folyamatosan üzemeltek a jellegzetes kisvasúti dízelmozdonyok, az Mk48 -asok. 1984-ben Kecskemétre került a 490-053-as gőzmozdony, a „bugaci kispöfögő”, amely egy ideig még vitt kirándulócsoportokat. Az 1990-es évekre megszűnt a teherszállítás a hálózaton, a csökkenő utasszám miatt az ezredfordulóra általánossá váltak a mindössze egykocsis szerelvények. A kisvasúton 2009 decemberében megszűnt a személyszállítás. (A Wikipédia alapján.)
