fbpx
9.7 C
Kecskemét
2025. január 31., péntek

FRISS HÍREK

Airsoft fegyverrel ment iskolába egy kecskeméti tanuló, a rendőrség eljárást indított

- Advertisement -

Airsoft fegyvert vitt be egy diák a Vásárhelyi Pál Általános Iskolába – értesültünk egy olvasónktól. A rendőrség megerősítette az incidenst, továbbá kiemelték, hogy lefoglalták a „közbiztonságra különösen veszélyes eszközt” és az ügyben szabálysértési eljárást indítottak.

Olvasónk azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy az elmúlt hetekben több aggodalomra okot adó, agressziót hordozó eset történt a Vásárhelyi iskolában.

Állítása szerint január közepén egy diák megtöltve vitt be egy airsoft pisztolyt (gumilövedéket kilövő légfegyver) az intézménybe, és egy puskát is, ám rendőri intézkedést követően – amelynek során elvitték –  már másnap ismét megjelenhetett az iskolában. Azt is leírta, hogy a közelmúltban nem ez volt az egyetlen aggodalomra okot adó ügy a kecskeméti oktatási intézményben.

„Két héttel a fegyveres ügy előtt egy másik fiú ellökött egy gyermeket, aki súlyos agyrázkódást kapott” – állítja olvasónk.

Hozzátette: ezt megelőzően egy nagyobb gyerek szintén fellökött egy tanulót, de ő egy kislányt, akinek a baleset következtében kitörtek a fogai. Olvasónk elmondása szerint ezek az ügyek „el lettek tusolva” és nem jártak különösebb következményekkel.

Megkeresésünkre a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya megerősítette, hogy az airsoft fegyveres eset valóban megtörtént.

Közlésük szerint január 16-án egy diák az iskola bejárata előtt beszélgetett osztálytársaival, „miközben megmutatta nekik nemrég vásárolt játék céljára készült Airsoft fegyverét”. Mindezt egy tanár az ablakból látta, és amikor a diák belépett az osztályterembe, megkérte, hogy mutassa meg a korábban kezében tartott tárgyat. A tanuló ekkor elővette az airsoft fegyvert.

„A történtekről értesítették a rendőrséget, akik az iskolába érkezve meghallgatták a diákot. A gyerek elmondta, hogy csupán büszkén szerette volna megmutatni a játékfegyvert osztálytársainak, de mivel nem akarta az iskolába bevinni, ezért csak az utcán, az épület előtt mutatta meg nekik. A rendőrök az érintett tanuló törvényes képviselőjének jelenlétében az Airsoft fegyvert (közbiztonságra különösen veszélyes eszköz) – az előírásoknak megfelelően – lefoglalták. Az eset kapcsán szabálysértési eljárás indult” – válaszolta a rendőrség. Az nem derül ki a tájékoztatásból, hogy ha a diák állítása szerint nem akarta az iskolába bevinni az airsoft fegyvert, akkor miért tette mégis ezt, ahogyan az sem, hogy a tanár, aki mindezt az ablakból látta miért engedte, hogy egészen az osztályterembe hozza magával a veszélyes eszközt.

Hasonló cikkünk:  Megvan Till Tamás gyilkosa, aki szabadon távozhatott a rendőrségről

Rákérdeztünk a rendőrségnél a két bántalmazásos esetre is. Erre azt válaszolták, hogy ezekkel kapcsolatban „elsőkörben az iskola kötelessége, hogy bejelentést tegyen”, de nem érkezett róluk értesítés a rendőrséghez.

Azt is megtudtuk, hogy nincs iskolaőr a Vásárhelyi Pál Általános Iskolában – őket egyébként az oktatási intézmények „igénylik”.

Az incidensek kapcsán megkerestük a Kecskeméti Tankerületi Központot is.

„Egy gyermek valóban tiltott eszközt vitt be az iskolába, de „agressziót hordozó eset” nem állt fent, és a kollégák azonnal intézkedtek. A hatályos jogszabályok és az iskola házirendje is rendelkezik a nevelési-oktatási intézményekben a tiltott és a használatában korlátozott tárgyak köréről, valamint a tárgyakra vonatkozó eljárásrend részletes szabályairól. Ez alapján az iskola megtette a szükséges lépéseket, értesítette a rendőrséget és a gyermek édesanyját. Téves az az információ is, hogy másnap, büntetés nélkül ment volna az iskolába. Az igazság az, hogy rendőrségi eljárás van folyamatban az ügyben” – válaszolták.

Hozzátették: „Egy tanév során több baleset is történhet. Az iskolákban történt balesetekről jegyzőkönyvet készítenek, és az eljárásrendnek megfelelően és a sérülés súlyosságának mértékében kezelik az ügyeket” – az nem derült ki válaszukból, hogy az agyrázkódás és a kislány fogainak kitörése megtörtént-e, valamint ha igen, hogyan kezelték az eseteket és mi számít vajon elég súlyosnak ahhoz, hogy ne „házon belül” oldják meg.

Szerző: Balla Szilárd és Hraskó István

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megkérdeztük, hogy mit gondolnak a kecskemétiek a buszok újraszámozásáról (videóval)

Korábban több ízben is beszámoltunk arról, hogy új számozást kapott minden kecskeméti, helyi járatos autóbusz. Több mint egy hónappal...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...