Május 27. Érdemes lesz ezt a dátumot is megjegyezni, mert ez is egy olyan nap volt, ami más lett, mint a korábbiak. Az elmúlt években bőven akadt ilyen dátum, és mindig volt valami, ami eltért a megszokottól. A maszkviselés, a bevásárlási sávok, a kijárási korlátozás, a védettségi kártyával igénybe vehető szórakozási lehetőségek, majd a hatósági árak a boltokban, benzinkutakon.
És akkor jött a péntek, és beköszöntött a forgalmi engedéllyel igénybe vehető hatósági áras üzemanyag
Bár a hírek között él az újságíró, mégis érheti meglepetés. A pénteki napom már eleve nem volt szokásos, hiszen privát munkám akadt az újság mellett. És még ezt terhelte később egy kormányzati döntés. Azt már tudni lehetett, hogy változik a tankolási rend, de miután ezen a napon reggel a szokásos módon tankoltam egy Luk Oil kúton, nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget a változásnak. Amiből semmit nem tapasztalhattam. Pedig mondták, hogy csak mi magyarok tankolhatjuk az olcsított üzemanyagot. A kúton akkor is 480 forintért mérték a 95-öst, gondoltam hogy ez az alapfelállás, a külföldiek majd fizetnek pluszban. Nem gondoltam végig, nem is érdekelt.
Délután ért a meglepetés
Szintén pénteken, miután a reggeli tankolást kiautóztam, újra beálltam egy kúthoz, a MOL egyik töltőállomásán. A reggeli tankolás után nem számítottam másra, de a kasszánál ért a meglepetés. Kéri a hölgy a forgalmi engedélyt. Ekkor ugrott be, hogy mégis van itt valami változás, és esetleg nem minden kúton van ez így, talán a reggeli tankolás túl reggel volt, ott még nem élt az új rendszer. Mondom a hölgynek, hogy ott az autóm, látszódik a magyar rendszám. Nem baj, hozzam e a forgalmit. Kimentem, közben morogtam egyet, hogy Magyarországon már a tankolást sem lehet normálisan megejteni. A morgásom kitartott addig, amíg visszaértem a kasszához. Mire a hölgy azzal nyugtázta a mérgelődésemet, hogy
Hidd el, nekem jobban tele van a faszom ezzel, mint neked.
Újabb meglepetés a fizetésnél
Azt hittem, hogy a forgalmi bemutatásával véget értek a meglepetések, de nem. 15 ezerért tankoltam, erre kaptam egy 10 ezer forintos blokkot. Nem értettem, azt hittem nem az én tankolásomat fizetem. Ekkor kiderült, hogy a kúton itt (ellentétben a reggelivel) 720 forintért mérték a 95-öst. Ebből vettem 15 ezerért, majd a forgalmi bemutatása után ebből lett 480 forint, a különbözetet pedig nem kellett kifizetni.
Igen ám, csak így kevés lett a benzin
Csakhogy ezzel meg az volt a baj, hogy a szokásos benzin mennyiséget, ami az előttem való útra kellett, eddig forintban tudtam, és kell a 15 ezernyi benzin. De így jóval kevesebb benzin lett végül az autóban. Mindegy, pont annyira fel voltam bosszantva, hogy ez nem érdekeljen akkor, indultam tovább. Különben is, ha újra tankolok 5 ezerért, az megint nem annyi lesz. Se pénzben, se literben. Le kellett higgadni, hogy kiszámoljam a fogyasztás alapján, hogy hány liter kell még pluszban, mert
legközelebb már a liter számlálót kell néznem, nem az árat, így lehet kiszámolni a szükséges üzemanyagot ebben az új rendszerben.
Jött az újabb csavar – mi van az automa kutaknál?
Miután nem lett elég a korábban tankolt benzin, amit tudtam is előre, szombat este egy Auchan automata kútnál akartam tankolni. Csakhogy ez be volt zárva. Sejtettem, hogy köze van ennek az új rendszerhez. Beálltam tehát a nem automata fejhez. Itt meglepődtem, mert 480 forint volt kiírva, annyiért is számolt. A kasszánál elmondták, hogy náluk még nem állították át az árakat. Ezért nem is kellett forgalmit mutatnom. Kérdeztem, hogy mi a helyzet az automatával.
Hááááát, nem tudjuk. Ott ugye nem tudjuk nézni a forgalmit. Vagy marad zárva, vagy a magyarok is 720 forintért tankolnak – kaptam a választ, ami persze nem hivatalos válasz volt.
Bármelyik is lesz, mindenképpen szívás, hiszen ha csak ilyen kút van a közelünkben éjjel, akkor vagy nem tudunk tankolni, vagy rohadtul drágán, miközben magyar forgalmink van.
De mi van a bicajjal elugrok a fűnyíróba egy kanna benzinért történettel?
Ismerős? Én, miután mostanában a legtöbb helyre bicajjal járok, már a fűnyíráshoz is a közeli kútra járok kerékpárral és egy 5 literes kannával. De mi lesz most? Mert a kerékpáron (de kismotoron sem) nincs rendszám, nincs forgalmija sem. Megy a 720 forintos benzin a Briggs & Stratton motorba? Esetleg veszek egy csövet és kiszipkázok ka kocsiból egy kis gatósági áras naftát?
Vasárnap újabb meglepi – szinte már meg sem lepődtem
Ez egy autózós hétvége volt, ezért többször is tankolni kellett. Vasárnap pont annál a kútnál, ahol péntek reggel még nem álltak át az új rendszerre. De vasárnap délután már igen. A kúton ekkor ott volt a kormányrendelet és a 720 forintos ár. Ekkor már tudtam, hogy a litert kell néznem, bent pedig visszakapom a különbözetet.
Azzal mentem be a kasszához, hogy 44-es a lábam, ha esetleg ez az adat is kell nekik. Mosolyogtak, és még kérték a legfrissebb tüdőszűrő leletemet, illetve a születési anyakönyvi kivonatot.
Elmeséltem a történetet a kollégáknak, miután egyikük hasonlóról számolt be. Ő szintén tett egy megjegyzést a kasszánál, amire a hölgy azzal nyugtázott, hogy
ezt akarta az ország, és még tapsikol is ennek az egésznkek.
Nos, így tankolunk, így tankoltunk mi. Jegyezzük fel a dátumot: 2022. május vége.
Gunity Gábor főszerkesztő