Magány a Fekete Édenben kiállítás és monodráma a Múzeumok Éjszakáján
A Múzeumok Éjszakáján sok program közül választhattak a kecskemétiek. Családbarát eseményeket és különböző koncerteket ajánlott a Hírös Agóra programfüzete – a főtéri Street food and street art fesztiválról nem is beszélve. 20:30-kor azonban a Régi Kamaraszínház is vendégeket várt egy performansszal egybekötött kiállításra, ami nem szerepelt az Agóra ajánlójában.
A Fehér Vera fotográfus és Bajáki Zsani színjátszó közös eseménye a Magány a Fekete Édenben címet kapta. A Fekete Éden fotókiállításból nyílt az ajtó Bajáki Zsani Magánykiadás monodrámájára. Két eltérő művészeti ág reflektált és a társas élet szorongató kérdéseire és veszteségeire. Két nő intim világa találkozott az értelmezési rétegek között.
“A program résztvevői egy sötét világba csöppenek, ahol saját maguknak kell megvilágítani a számukra kijelölt utat.” Írták a szervezők online, és arra buzdítottak, használjunk zseblámpát. A színház előtere otthonosan volt berendezve, mégis groteszk formát öltött a félhomályban. Csendben fedeztük fel az idegen környezetet. Minden felületen találtunk fotókat, az öreg bútorzattól a tükörig, sarokülőgarnitúráktól a tapétáig.
Ezeket a lámpáink fénye mellett néztünk meg, és nem kaptunk segítséget az értelmezésükhöz. A Fehér Vera nem dédelgette a fotográfiához fűződő hagyományos elképzeléseinket. Teljesen öncélú sorozatában megfértek egymás mellett a pillanatnyi életképek és a beállított fotók, ahol a saját testét rendelte alá egy-egy fogalomnak. A szál, ami mindezt összefűzte, egy ki nem mondott családi történet volt.
Miután elég időt töltöttünk egyedül a Fekete Édenben, egy másik sötét szobába léptünk, ahol Bajáki Zsani előadta közel egy órás monodrámáját. A szerző második verseskötete 2021 nyarán jelent meg magánkiadásban, majd a következő évben Mahalek Gábor rendező segítségével színpadi mű épült a versekre. A kötet és az előadás is a Magánykiadás címet viseli, és mindkét esetben Bajáki Zsani lírai vallomása a központi téma.
A minimalista díszlet – A Fehér Vera fotóival a falon – és az éles fények csak erősítettéka monodráma egyik legerősebb benyomását: a kiszolgáltatottságot. Bajáki Zsani kuporoghatott a sarokban, vagy vetkőzhetett szűziesen, a gesztusai mind kényelmetlenek voltak. Önkéntelenül is belefolytunk a szerző és előadó privát szerelmi életébe, ami a kötet verseit ihlette. Ezeket költői hangvételű monológok kötik össze, ami egyértelmű kontextust teremt. A monodráma reflektál a maszkulin elnyomásra, az állandó vágyakozásra, és lírai én akaratosságára.
Mindkét művész arra szólított fel minket, hogy képzeljük magunk az alkotás pillanatába. A Magánykiadás során Bajáki Zsani egyesével kiosztotta nekünk az őt ért negatív jelzőket, amiktől igyekezett megszabadulni. A későbbiekben a darab feloldozása a miénk is, hiszen mi is voltunk gyengék, picsák, és kékharisnyák.
A Fehér Vera képei bármelyik kertvárosi családi otthonban játszódhatnak. Az egyértelmű narratíva hiánya miatt sokkal könnyebben azonosulunk a sorozat egy- egy darabjával – legyen az egy tablet negatív képernyőfelvétele, a gyűrött paplan egy szomorú reggel, vagy az égő tarló. Minden tökéletlen jelenetnek létjogosultsága van a művész és a mi életünkben egyaránt.
A fotókiállítás adott keretet az eseménynek. Bajáki Zsani előadása után egy nyitott beszélgetésben ismerhettük meg A Fehér Vera munkájának történetét. A Fekete Éden volt a fotográfus diplomamunkája. A képek a válás, a család szétszakadása idején készültek. A személyes részletek megismerése még több személyes kérdésre bátorított minket. Ez egészen más megvilágításba helyezte a korábban egyedül vizsgált pillanatképeket.
Amikor arról kérdeztük az alkotókat, miért nem szerepelt az esemény az Agóra programjában, egyszerű választ kaptunk: a Hírös Agórának határozott elképzelései voltak arról, hogy idén hogyan szeretné szerepeltetni a kecskeméti művészeket. A Fehér Vera és Bajáki Zsani egy önkifejezőbb programot szerettek volna létrehozni. Nem tettek erőfeszítéseket azért, hogy ez megjelenjen az ajánlóban, az Agóra pedig a saját eseményeit szervezte.
Az este olyan volt, mintha idegen emberek otthonába nyitottunk volna. Először ismeretlen és ijesztő. Olyat látunk, amit nem is szabadna. Majd felismerjük a saját életünk díszleteit és rájövünk, hogy mások is ugyanazokkal a kétségekkel és bűnökkel küzdenek. A Fehér Vera fotográfiája csendet teremt, Bajáki Zsani lírai énje pedig reakciót kényszerít ki belőlünk. A Magány a Fekete Édenben két nő intim benyomásairól szól, amiket különböző művészeti nyelveken dolgoztak fel, és amiket mi is jól ismerünk.
