fbpx

FRISS HÍREK

Orbán a béke pártjáról kiált világháborút, miközben ő maga is őrülten fegyverkezik

- Advertisement -

Miközben a kormány próbál minél inkább békepártinak mutatkozni a szomszédunkban dúló háború kapcsán, a nyugati nemzeteket pedig háborúpártinak állítja be, addig a háttérben őrült fegyverkezés zajlik hazánkban, mely Kecskemétet is érinti.

Továbbra is a béke pártján

„Soha ilyen közel nem volt még a világ ahhoz, hogy egy lokális háborúból világháború legyen” – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos péntek reggeli rádiós interjújában. Elmondta, a nyugati világ vezetői háborús lázban égnek, annak megnyerésére buzdító, még több áldozatról szóló beszédeket tartanak, és egyre veszélyesebb fegyvereket küldenek Ukrajnába. A nemzetközi közvélemény az egyhangú békepártiság helyett kettévált, így tűzszünetet és béketárgyalásokat csak a türkök, az arabok, a kínaiak és az afrikaiak, Európában pedig a Vatikán mellett lényegében csak Magyarország szorgalmaz. A miniszterelnök az interjú során kifejtette azon véleményét is, mely szerint a háború támogatása nem csak elvi és hitbéli elkötelezettségről szól, „van itt jócskán üzleti spekuláció, katonapolitikai megfontolások, gazdasági érdekek és a háború utáni helyzetből nyerhető előnyökre való spekulálás”.

Fotó: Fischer Zoltán/Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI

Az interjú során Orbán többször hangsúlyozta Magyarország erős békepártiságát. Emellett azonban azt is elmondta, hogy szerinte fontos, hogy hazánk egyszerre legyen katonailag erős is. „Ki kell alakítani a képességet, hogy mindenki tudja, mit kell tennie, ha baj van, és kellenek azok az emberek, akik szükség esetén fegyveres erővel is megvédik a hazát. Fontos ezért, hogy a honvédség ütőképes legyen, ezért növelni kell a létszámot, a katonák hazájuk és hivatásuk iránti elkötelezettségét, képzettségük szintjét, a megbecsülésüket és modern fegyverekkel kell ellátni őket” – hangsúlyozta.

Nincs az égen más, csak a bárányfelhők

A kormányfő tehát miközben az egész európai kontinens békegalambjaként illegeti magát, addig itthon sok-sok milliárdot költ a magyar haderő fejlesztésére, s egy világháború kitörésével fenyeget. Ennek fényében érdemes lehet megvizsgálni, milyen fontosabb mérföldkövek követték egymást a hadászati területen.

Egyfelől a kormány korábban vállalta, hogy 2024-re az ország mindenkori GDP-jének a 2 százalékát költi majd haderőfejlesztésre, amit fenntartva hosszú távon biztosíthatóvá válik majd a korszerű eszközpark és infrastruktúra, valamint tartható lesz a megfelelő bérszínvonal a hadi ágazatban. Emellett az elmúlt években számos kézifegyvert, harckocsit, páncéltörő lövegeket vásárolt, melyek egyértelműen erősebbé és megbízhatóbbá tették az ország földi haderejét.

Hasonló cikkünk:  Ukrajnába nem, Afrikába igen – magyar katonák külföldön

Ám mindeközben egy dologról megfeledkeztek, mégpedig a légvédelemről. Márpedig Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő, a magyar hadsereg egykori ezredese egy korábbi sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy ennek a területnek kellene a legfontosabbnak lennie. De lassan halad a fejlesztés, ahhoz képest, hogy háború van egy szomszédos országban.

Forrás: Szalay-Bobrovniczky Kristóf/Facebook

Valami mégiscsak dübörüg

A nyugalmazott ezredes véleményével összességében úgy tűnik, a kormány is egyetért, legalábbis az ígéretek szintjén. Tavaly novemberben Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter például arról beszélt, hogy Magyarország fölé vaskupolát húzunk az izraeli rendszer elemeiből, így az ország a világ egyik legmodernebb haditechnikai eszközéhez juthat hozzá. Ez összesen három dolgot jelent majd:

• Az eszköz radarberendezésének köszönhetően képesek leszünk kiszűrni a kisebb tárgyakat;
• A kupolához tartozó rakétával válaszolhatunk egy esetleges légitámadásra;
• Mindezt pedig egy kupolához tartozó irányítóközpontból tehetik meg a honvédség illetékesei.

Ezen felül a kormány egy további fejlesztést is belengetett, mely a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázist érinti majd. A hírek szerint, legalábbis egy Kollár József dandártábornokkal készített interjúból ez derült ki, a helyi Puma század állománya négy új Gripennel bővül, melyek a bázis hadműveleti alkalmazási lehetőségeit növelik majd. A gépek érkezésére egyelőre pontos időpont nem jelöltek ki, így mindössze annyit lehet tudni, hogy ez hamarosan bekövetkezhet.

forrás: Alan Wilson/commons.wikimedia.org

A fentiekből összességében kitűnik, hogy bár Magyarországnak elvben nem érdeke belesodródni a szomszédunkban zajló háborúba, a kormány mégsem tudja függetleníteni magát a fegyveres konfliktustól. Erre pedig mi sem jobb példa annál, mint hogy az oroszok ukrajnai inváziójának okán tavaly májusban arról határoztak, hogy a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot felgyorsítják és minden 2030-ig tervezett beszerzést és beruházást igyekeznek legkésőbb 2028-ra megvalósítani. A magyar miniszterelnök pedig honnan is kaphatna jó fegyvereket erre a dátumra máshonnan, mint azoktól a nemzetektől, melyeket most a háború elüzletiesítésével vádol.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megszűnhet a járóbeteg-ellátás a Honvédkórházban

2025. január 1-jétől már nem lesznek járóbeteg-szakrendelések a Honvédkórházban (Repülőkórházban) - értesült a KecsUP az intézmény jelenlegi és korábbi...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...